A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár évkönyve 1985-1986-1987

Báthory János: Dilemmák a szociológiai állomány gyarapításában

Marad tehát a tartalmi kritériumok alapján történő, minőségi szelekciós elveket követő kiválasztás. Mint már a definíciós probléma említése során céloztunk rá, a szakkönyvtáros,még, ha a formális képzettség birtokában van is, nem ringathatja magát a mindentudás hamis illúziójába. Nem áll azonban védtelenül az áttekinthetetlen információzuhatagban. Rendelkezésére állnak azok az eszközök, amelyek segítségével csökkentheti szerzeményezési döntéseinek bizonytalansági fokát. Lehet fogalma a hazai szakemberek érdeklődési köréről, nyelvtudásáról, a preferált kutatási témákról. Vannak szakirodalmi segédeszközei, amelyek a beszerzendő dokumentumokról a címnél bővebb információkat közölnek. Igénybe veheti a referáló folyóiratokat, figyelemmel kísérheti a recenziókat, a Social Sciences Index alapján pl. nyomon követheti a sikerességi rangsort stb. Más kérdés az, hogy mindezeknek az eszközöknek az igénybevétele olyan képzettséget és jártasságot, valamint annyi időt venne igénybe, amellyel és amennyivel gyakorlatilag nem rendelkezünk. Elméletileg azonban megvolna a lehetőségünk arra, hogy minőségi kritériumok alapján, anyagi lehetőségeinknek megfelelően mintegy reprezentáljuk a nemzetközi szociológiai szakirodalmat. Ez azonban más, nem kevésbé problematikus területre vezet át bennünket.

A reprezentáció kérdése azt jelentené, hogy a nemzetközi szakirodalom terméséből arányosan vásároljuk meg mindazokat a dokumentumokat, amelyek a szakma önítélete, valamint a bibliometriai mérések alapján a legsikeresebbek. A nemzetközi dokumentumtermés már idézett néhány adata alapján világos, hogy teljes szerzeményezési keretünk sem lenne elegendő erre. A reálisan rendelkezésünkre álló összeg legfeljebb arra lenne elegendő, hogy valamely szerzői top-lista alapján megvegyük a szakma nagy öregjeinek főmüveit, valamint ágazatonként egy-egy kézikönyvet. Ennek elkerülése céljából alakult ki egy olyasfajta munkamegosztás gyarló kooperációs körünkben, hogy a FSZEK szakosodjék az általános szociológiai művekre, a különböző társadalomtudományi könyvtárak pedig vegyék meg a profiljuknak megfelelő ágazati szociológiák dokumentumait. Mellőzve most az „általános” szociológia elméleti és gyakorlati meghatározásának problémáit ez gyakorlatilag azt jelentené, hogy a FSZEK megvenné az enciklopédikus jellegű műveket, sorozatokat, kézikönyveket, az ágazati szociológiák összefoglaló kor puszait, az MTA Nyelvtudományi Intézetére hagyva a nyelvszociológiát, Pszichológiai Intézetére a szociálpszichológiát. Kri minológiai Intézetére a kriminálszociológiát stb. Két nagy gond is következne e munkamegosztás következetes betartásából, eltekintve attól, hogy más intézményeknél az illető szakterület szociológiai megközelítése marginális lévén semmi garancia nincs rá, hogy valóban meg is veszik, elvégre például a Nyelvtudományi Intézet könyvtára számára mégiscsak fontosabb a nyelvtudomány központi területéhez tartozó szakirodalom beszerzése.

Az egyik gond az, hogy osztályozási szempontból általánosként meghatározott szakirodalommal szemben olvasóként nem az általános érdeklődésű szociológus áll, hanem mindig egyes konkrét kutatók, legtöbbször osztályozási szempontból marginálisnak tekinthető speciális igényeikkel. Számukra szakterületüknek kézikönyvekben összefoglalt információi evidenci ák, közhelyek. Nekik éppen az a néhány könyv vagy folyóirat kellene, amelyet mi marginálisnak minősítve nem vásároltunk meg.

A másik gond az, hogy nincs minden ágazati szociológia mögött szerzeményezési lehetőségekkel rendelkező szakkönyvtár. Van családszociológia, de nincs családkutató intézet. Van tudásszociológia,de nincs a tudás társadalmi hátterével foglalkozó speciális intézet. Létezik etnikumok szociológiája, de nincs etnikumkutató intézet. Sorolhatnánk tovább a példákat.

A reprezentáció igénye más gondolatot is felvet. Itt van mindjárt a legalapvetőbb kérdés: a nemzetközi szakirodalmat kell-e reprezentálnunk, vagy a magyarországi „létező” szociológiához kell-e igazodnunk? Olyan konkrét hazai kutatást ugyan nehezen tudunk elképzelni amelynek ne létezne külföldi szakirodalma, de igen sok olyan külföldi kutatás van, amelynek nincs magyarországi megfelelője. A nyugati jóléti államokban a jóléti politika korszakában pl. intézmények szakosodtak a sze génység kutatására, speciális folyóiratok, könyvsorozatok szolgálták a kutatást, míg Magyarországon maga a terminus is csak a legutóbbi években nyert polgárjogot. Vagy hogy egy olyan példát hozzunk, amely jószerivel még meg sem jelent a magyar szakirodalomban, itt van a „neighbourhood;^ szomszédság témája, amely igen gyakran szerepel a külföldi szakirodalomban. E témának is van némi ideológiai fertőzöttsége, ugyanis az egyoldalúan osztályszempontú struktúraelemzések szerint a szomszédság nem létező közösség. A téma a magyar szakirodalomban „lakóhelyi közösség”, „helyi társadalom” kapcsán érintett, de nem igazán kutatott téma. Feltehetően várható azonban, hogy nálunk is divatba jön.

Ez egy további kérdést vet föl: mikor kell beszerezni a szakirodalmat? A szakma konkrét igényeihez igazodó, biztonságra törekvő szerzeményezés megvárná, amíg a téma nálunk is megjelenik a szakirodalomban. Csakhogy logikus, hogy mire valami a hazai szakirodalomban is megjelenik, addigra a kompetens szakemberek - alkalmasint a szerzők - már valamilyen módon hozzájutottak a külföldi szakirodalomhoz. Mire egy téma divatba jön, klasszikus szerzői a könyvtáros számára is ismertté válnak, már rég késő! Kis túlzással azt mondhatjuk, hogy az ilyen módon beszerzett dokumentumokat a könyvtáros magának szerzi be, mert bántja a szemét, hogy az ETO-ban üresen maradt egy alosztás. Erről a problémáról egy 1972-es dokumentum így ír: „Általános könyvtárpolitikai szempontból azoknak a nézetét kell osztanunk, akik a szociológia minden területének szerzeményezését szorgalmazzák, gondolva a jövőre, az eddig háttérben álló területek későbbi fellendülésére is, hiszen nem tudhatjuk előre, hogy a tudomány belső, sajátos fejlődésének eredményeként milyen újabb megoldandó problémákkal foglalkozik. A csak később megfogalmazandó társadalmi igényekkel is számolnunk kell”. Akkor azonban, ha ezt az elvet következe tesen alkalmazzuk, ismét csak egy olyan reprezentatív gyűjtőkörhöz jutunk, amelynek következményeit fentebb már elemez tűk. Ez akkor kerülhető el, ha a szerzeményezési döntést meghozó szakemberek rendelkeznek valamilyen „szimattal” melynek segítségével megérzik, hogy mely témák válnak nagy valószínűséggel aktuálissá. Korábban utaltunk már a szegénység

70