A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár évkönyve 1985-1986-1987
Sz. Richlich Ilona: A főkönyvtári rendszer kialakulása a FSZEK hálózatában
Az állomány alakulása A könyvtár létének elsőszámú feltétele az állomány. Minden funkcionális változás vagy korszerűsítés következésképpen a gyűjtemény revízióját is megkívánja. Ha a FSZEK 1978-as hálózatfejlesztési koncepciója a szolgáltatások fejlesztésének reformjaként a lépcsőzetes ellátást jelölte meg, ennek együtt kellett járnia a korábbi állományépítési politika reformjával. Ha a hálózati hierarchiában minden könyvtári egységnek pontosan körülhatárolt feladata van, és a szolgáltatások teljességét a hálózat egésze adja, akkor ez csak az állományszerkezet hierarchiájának átépítésével valósítható meg. A legfontosabb feladatokként e területen is az izoláció megszüntetését, a felesleges párhuzamosságok felszámolását és a hiányok pótlását lehetett kijelölni. A hálózat dokumentumellátottsága a 70-es években felemás helyzetű volt. Az egységek többségét a szűkös helyiségekben szorongó önálló könyvtárak tették ki, amelyek könyv- és folyóiratgyűjteményei a „mindent helyben adni” jószándékú igyekezet következményeként alakultak ki. Erre a mindenütt önállóan folyó szerzeményezés módot is nyújtott. E gyűjtemények összetételében alig volt különbség, kerületspecifikus jegyet is csak néhá- nyuk viselt. /Például a soroksári helyismereti anyag, a Krisztina-körúti könyvtár határon túli magyar írók műveiből álló gyűjteménye, számottevő műszaki állománnyal rendelkezett a régi kőbányai, a kispesti, továbbá az újpesti könyvtár./ A nagyobb fiókkönyvtárak állománya hasonló volt az „anyakönyvtáréhoz” a gyermekkönyvtárak pedig igyekeztek minél teljesebb önállóságra berendezkedni. Ez „az én könyvtáram az én váram” szemlélet még az egy fedél alatt működő felnőtt és gyermekrészlegek esetében is olyannyira érvényesült, hogy párhuzamos sorozatokat helyeztek el ugyanazokból a művekből külön a felnőttek és külön a gyerekek használatára, még a drága és helyigényes kézikönyvekből is. Látszólag jobb helyzetben voltak az évtized második felében épült önálló kerületi könyvtárak és néhány nagyobb fiók- könyvtár, amelyek kedvezőbb elhelyezési adottságaiknál fogva „nagyobb” gyűjteményeket alakítottak ki. A különbség azonban főként a példány számok tekintetében volt tettenérhető, ám az is igaz, hogy itt jelentek meg először kuriózumok külön- gyűjteményeiként a nem hagyományos dokumentumok, főként a hanglemezek. /Pl. az új soroksári, a kispesti és a csepeli,továbbá a II. kerületi Szabadság úti könyvtár./ Az évtized végén és a 80-as évek elején megnyílt kőbányai, kelenföldi, angyalföldi és a jelentős alapterülettel bővülő Kertész utcai „nagykönyvtárak” gyűjteményei már egy új, másfajta minőségre törekedtek: bőséges könyv- és periodikaválasztékkal, az idegen nyelvű művek gazdagabb kínálatával, a hangzó és vizuális dokumentumok - előbb helyben használatra szánt, majd kölcsönözhető - gyűjteményeivel és a speciálisabb olvasói igényeket is megcélzó szakrészlegekkel. A főkönyvtári rendszer, az új hálózatfejlesztési koncepció állományépítési konzekvenciái valamennyi könyvtártípust érintették. Az alapfokú ellátásra kijelölt egységeknek meg kellett válniuk a gyűjtőkörüket meghaladó dokumentumok tömegétől, a szolgáltatás felső szintjét képviselő főkönyvtáraknak pedig alkalmassá kellett tenniük állományukat a magasabb szintű ellátásra. Ezek a változások a könyvtári gyűjtemények kétirányú mozgatását kívánták meg: jelentős állományapasztást egyfelől /a fiókkönyvtárakban/ és erőteljes hiánypótló gyarapítást másfelől /a főkönyvtárak jó részében./ Mielőtt azonban a hálózati állomány szükségszerű átstruktúrálódásának útját és módját áttekintenénk, vessünk egy pillantást ezen időszak állománystatisztikai adataira. 1978 és 1987 között a FSZEK hálózatának dokumentumállománya 2 279 994 db-ról 3 129 980-ra nőtt, azaz 849 986 db-bal gyarapodott. Különösen szembeötlő a növekedés a hangzó dokumentumok esetében: 1975-ben 3800, 1978-ban 13 528 és 1987-ben 75 533 db. Ez a számbeli növekedés elsősorban az új könyvtárak, illetve a megnagyobbodott alapterületű egységek állománynövekményének eredménye. Ha az ez idő alatt létesült 30 új könyvtárat állítjuk a dokumentumgyarapodás mellé, a mérleg megnyugtatónak látszik. Ha viszont összehasonlítást teszünk a vidéki, illetve országos adatokkal, akkor a lemaradás a főváros rovására nagyon is jelentős. 1978-ban az egy lakosra jutó dokumentumok számának országos átlaga 2,6 db, Budapesten 1,1, az egy olvasórajutóké pedig országosan 17,3 a fővárosban 13,8. 1987-ben ugyanez 3,6 és 1,5, illetve 24 és 16,8 db. A helyzet lényegében változatlan, a fővárosi lakosság és olvasóközönség könyvtári dokumentumellátottsága az utolsó tíz évben is mindig elmaradt a vidékiétől. Ha ezek után arra az ellentmondásra utalunk, amely a budapesti nagyon kicsi alapterületű könyvtárak és a nagyon sok beiratkozott olvasó, valamint az igénybevett dokumentumok száma között fennáll, nyilvánvaló, hogy aligha célszerű a könyvtárak értékének és hatékonyságának a dokumentumok számával való mérése. 60
