A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár évkönyve 1983-1984
Papp István: Esszé a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár hálózatának fejlesztési irányairól
Állomány Szemben a hagyományos felosztással, amely a prézens és a kölcsönözhető állomány kettősségére alapult, ebben a könyvtárban a fő választóvonal a tematikus és a hagyományos raktári rendben álló gyűjteményrészek között húzódik. Ezzel a megállapítással már azt is szeretnénk érzékeltetni, hogy messze nem helyeződik olyan nagy hangsúly a kétfedeles könyvtárban sem arra, hogy mit hajlandó kölcsönözni és mit nem. (Erről többet később.) A két fedélbe tartozó állományt egymást metsző körökként kell elképzelni: a könyvek nagyobbik része itt is, ott is szerepel, de vannak olyan dokumentumok is jócskán, amelyek csak itt, vagy ott találhatók. Pontosabban: csak a hagyományos fedélben levők találhatók meg, mert feltételezésünk szerint ezek azok a dokumentumok, amelyeket szerző, vagy igen részletesen meghatározott tárgy szerint keresnek, s általában nem pótolhatók más, hasonló könyvvel, míg a családi fedélben levő dokumentumok sora tulajdonképpen egymást helyettesíteni képes olvasmányokból áll. (Csak látszólagosan mond ellent ennek az a körülmény, hogy egyes könyvek mindkét fedélben szerepelnek, mert más funkciót töltenek be itt és mást ott, más igényeknek, azaz keresési szempontoknak felelnek meg emitt és amott.) A családi fedél állományára azok a tételek érvényesek, amelyeket az előbbi fejezetben kifejtettünk. Csak annyit kell hozzátennünk, hogy a két fedél gyűjteményei között a dokumentumok szabadon, a szükségleteknek megfelelően mozognak; ezt lehetővé teszi az az egyszerű tény, hogy minden könyvet betűrendbe lehet sorolni szerzője vagy címe szerint, s minden könyvünket elláthatjuk az ETO-n alapuló raktári jelzettel is a tematikus kód mellett. A kétfedelű könyvtár hagyományos fedele más problémákkal jelentkezik, más megoldásokat igényel, mint az a könyvtár, amelyben az egész állomány hagyományos rendben áll. Először is viszonylagkevesebbkönyvet tartalmaz, azaz egy műből kevesebb példányt. Ne feledjük, a kölcsönzések zöme a családi fedelet terheli! A hagyományos fedélre a nagyobb választék és a kívánt mű visszakereshetőségének a garantálása jellemző. A könyvtár nagyságrendje nem teszi szükségessé (hacsak nem kell megalkudni a szűkös helyviszonyokkal) a külön raktári állományt. Valójában a hagyományos fedélbe tartozó gyűjteményrészt sem az utókornak szóló könyvtári kincsestárnak, hanem működő, használt, s a használatban elkopó állománynak kell tekinteni. A hagyományos fedélben mégis megvalósítható a gyűjteményjelleg, azzal a megszorítással, hogy ez a kereskedelmi forgalomban kapható, a természettudományos és alkalmazott tudományi területeken a középfokú szakképzettségnek megfelelő művekre terjedjen ki, a társadalomtudományokat pedig - eltekintve a szűk szakmai közönséghez szóló írásoktól - teljes egészében átfogja", a szépirodalom gyűjtésében nincs semmiféle megszorítás, ami a választékot illetné. A gyűjteményjelleg ellenére korlátokat kell szabni a hagyományos fedél növekedésének is. Semmiképpen sem szabad megengedni, hogy a könyvtár egész állománya az olvasónkénti 10—12 kötet fölé emelkedjék. (Hiszen a 8 is elég!) Minthogy a családi fedélből - mint mondtuk - az egy éve nem használt köteteket kivonjuk, a kétfedeles könyvtárban fenyeget az a veszély, hogy ezek a kivont könyvek nem a központi duplumraktárba kerülnek, hanem átvándorolnak a hagyományos fedélbe, Ezért szigorú ellenintézkedéseket kell tenni. (Pl. a hagyományos fedél kölcsönzési állományában egy műből maximum 2 vagy — ezt már félve írom le — 3 példány lehet, a 3 éve nem használt másod- és harmadpéldányokat ki kell vonni, a 3 éve nem használt egyetlen példányokat gondosan meg kell vizsgálni abból a szempontból, hogy tényleg elengedhetetlenek-e a gyűjteményjelleg szempontjából, az 5 éve nem használt egyetlen példányok irgalmatlanul kivonandók.) A prézens állomány (beleértve a referensz anyagot is) nagyságrendje még bizonytalanabb, mint a családi könyvtárban. Talán 3000 kötetben lehetne megszabni azt az irányértéket, amelyre egy kétfedelesben szükség lehet. Ez a mennyiség már szépen tartalmazhat a szorosan vett referensz apparátuson (bibliográfiák, adattárak) túlmenő,i kiinduló információkat nyújtó műveket is. Igen fontos, hogy a kétfedeles könyvtár képes legyen meglehetősen széles ablakot tárni a világra, ezért a bibliográfiai gyűjteményre nagy súlyt kell helyezni. Ennek magja a magyar könyvészet, kiegészítve a legfontosabb hazai retrospektív szakbibliográfiákkal. Az av-dokumentumok bőségesen szerepelnek ebben a könyvtárban, de semmiképpen sem külön részlegbe összevontan. Mind az anyag tartalmi és formai összetételének, mind pedig elrendezésének a használói igényeknek kell megfelelnie. A videokazetták tekintélyes ára miatt megfontolandó, érdemes-e minden kétfedelű könyvtárban (nem is szólva a családi könyvtárakról) saját állományra alapozni a videoszolgáltatást. Legalábbis átmenetileg talán célszerűbb volna néhány (kerületenként egy?) könyvtárat megbízni a videokazetták gyűjtésével, s tőlük letétbe vagy könyvtárközi köícsönzés révén eljuttatni a többi egységbe. Elképzelhető az a megoldás is, hogy a központi ellátó szolgálatnál alakul ki a videokazetták hálózati szintű gyűjteménye. (Ld. ott.) A folyóiratválasztéknak sem a magyar termést kell reprezentálnia, hanem a ténylegesen mutatkozó használói szokásokhoz kell igazodnia. Ha az olvasók nem a könyvtárban olvassák el a napilapokat, — végletes példa! - akkor lehet, hogy nem kell mind a négy országos lapra előfizetni. A visszamenőleges információs igényeket hátrábbi védővonalakból is ki lehet elégíteni. Nem látszik indokoltnak hosszú, bekötött folyóiratévfolyamok mindenáron való megőrzése sem ezekben az egységekben. Ha lehet ilyen követelményt támasztani: a sűrűn jelentkező igényekre alapozva kell a folyóiratévfolyamokat megtartani, s nem elzárkózni ezek kölcsönzésétől sem. Mindenesetre pontos szabályzatot kell könyvtáranként kidolgozni arra, hogy mely folyóiratot hány évig kell állományban tartani, s valószínűleg többet tékáztatni és nagyon keveset köttetni. 1 41
