A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár évkönyve 1983-1984

Papp István: Esszé a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár hálózatának fejlesztési irányairól

tárba látogató használókat kielégítő, hagyományos elrendezésben álló gyűjtemény. A felső határ felé közelítő könyvtárak már mindezeken túlmenő, egyéb szolgáltatásokra is gondolhatnak.

Egy ilyen kétfedelű könyvtárat megérdemlő olvasólétszám 2000 és 5000 fő között mozog: föltételezésünk szerint ennyi olvasóból válik ki olyan mennyiségben ún. „szakirodalmi” vagy - félre ne értsük! - „magasabb szintű” igény, amely a helyszíni ellátást nemcsak indokolja, de szükségessé is teszi.

Ha nagyobb az olvasói létszám, azaz nagyobb a könyvtár, az egy olvasóra eső választékot csökkenteni lehet. Elegendőnek látszik 8 kötetet számolni fejenként, tehát 16 ezer és 40 ezer kötetes állományokkal rendelkezzenek e kétfedelű könyvtárak. Egy négyzetméterükre átlagosan 50—70 kötet jut, ami jóval alacsonyabb, mint a családi könyvtárak esetében. De: ezekben a könyvtárakban már számolni kell a szolgálati helyiségekkel (többük kerületi főkönyvtári funkciót is betölt), továbbá azoknak a helyiségeknek a megjelenésével, amelyek a csoportos használatot szolgálják, nagyobb helybenhasználati igénnyel, végül az av-dokumentumok tárolásához és használatához szükséges területekkel. Legfőképpen azonban azzal, hogy a könyvtáros ezekben a könyvtárakban már nehezebben fog megválni szeretett, de mégsem használt állományrészeitől, s komoly összeget tehetnénk arra, hogy túl fogja lépni az olvasónkénti nyolc kötetes átlagot. Pedig a nyolc kötettel is szép választékot lehet nyújtani, s a karcsúbb hagyományos könyvtári fedél, pláne a családi könyvtár révén az „olvasnivalótól” tehermentesítve, hatékonyabb szolgáltatásra képes.

Hadd tekintsünk el a létszámnorma meghatározásától. Mindenesetre annyi ajánlható, hogy ne a csúcsforgalmi időszakokhoz méretezzük a főfoglalkozású munkaerőt, hanem inkább részfoglalkozásúak alkalmazásával biztosítsuk a rugalmas munkaerőellátást. A tényleges létszám megszabását az olvasóforgalmon kívül olyan tényezők befolyásolják, mint pl. van-e a könyvtárnak főkönyvtári funkciója, milyen egyéb szerepkört vállalt (pl. közösségi ház) stb.

Telepítés

Ha a valóság követné a teóriát, akkor előállhatna az a helyzet, hogy a kétfedelű könyvtár olvasóinak legalább fele egyben egy másik, a lakóhelyéhez közeli családi könyvtárat is használ. Az elméletnek legalábbis ez felelne meg, mert feltételezésünk szerint minél nagyobb a könyvtár, annál nagyobb a vonzási körlete.

Ez azonban nincs így, vagy legalábbis nem egészen van így. Ugyanis a nagyságrend mellett ugyanolyan, ha nem nagyobb súllyal esik latba a könyvtár telepítése, amikor a várható olvasólétszámot kalkuláljuk. S ha körülnézünk hálózatunkban, alig találunk olyan könyvtárat, amely megütné a kétfedeles számára elképzelt nagyságrendet (pedig ezekből kerületenként legalább egyre, de egyes kerületekben többre is szükség lenne, - persze minden valószínűség szerint elsősorban nem azokban a kerületekben, ahol most a főkönyvtár mellett kerületi könyvtár is működik), nem is szólva arról, hogy a kerületen belül való elhelyezkedésük mennyiben felel meg az ideális kívánalmaknak.

Természetesen csak a dolgok ereje visz rá arra, hogy kerületenkénti telepítésről beszéljünk. Valójában települési csomópontokról kellene szólni, a kerületeken belüli és kerületek közötti csomópontokról, amelyeken naponta nagy tömeg fordul meg a közlekedési, a vásárlási, az ügyintézési kényszertől hajtva. Ha ilyen igénnyel közelítünk kétfedeles könyvtáraink telepítéséhez, egyrészt azt kell megállapítanunk, hogy a számbajövők közel sincsenek mind a megfelelő helyen, másrészt azt, hogy igen szűk kilátás van arra, hogy a jövőben ilyen helyeket tudjunk részükre elfoglalni.

Valószínűleg ugyanarra az útra kényszerülünk, mint amelyet jártunk a főkönyvtárak kijelölése során. Mivel kerületenként legalább egy ilyen kétfedelű könyvtárra szükség van, nyilván a jelenlegi főkönyvtárakat kell legelőször megnéznünk ebből a szempontból. A kérdés az, hogy a mai feltételeink között alkalmasak-e a kétfedelesség követelményeinek eleget tenni, vagy pedig egy részüknél le kell mondani a családi könyvtár kifejlesztéséről, más részüknél pedig több telephely kombinációjával kell és lehet ezt a problémát megoldani. (Erre is találunk analógiát hálózatunkban.) Vezérlő elvünk itt is az lehet, hogy ha kicsi az alapterület, inkább adjunk fel egyes funkciókat, semmint dajak fejvadászokként zsugorítsuk össze őket, hogy minden vonásukat megtarthassuk. A kétfedeles könyvtárak kijelölésénél és kifejlesztésénél a helyi, pontosabban a könyvtári vonzáskörzet adottságait a maguk konkrétságában kell figyelembe venni.

Az imént azt mondtam, hogy minden kerületben legalább egy kétfedeles könyvtárra szükség van. Elvileg igen, de gyakorlatilag nem egészen biztos. Részletesebb vizsgálódást igényelne a belvárosi, sőt a nagykörúton belüli terület- távlatilag, ha a Központi könyvtár működése kiteljesül, új helyzet áll elő a közvetlen vonzáskörzetében működő kétfedeles kerületi főkönyvtárak szempontjából is.

Ha a családi könyvtáraknál végzett számításból és abból indulunk ki, hogy a kétfedeles könyvtár magában foglal egy családi könyvtárat is, akkor azt kell mondanunk, hogy átlag minden harmadik családi könyvtárat kétfedelesíteni szükséges, tehát kétfedeleseink száma 33 és 66 között mozoghat. Persze azonnal nyilvánvaló, hogy minden adottság ellene mond ennek a megközelítésnek, s ami marad, az a régóta l gyakorolt ügyeskedés, amellyel igyekszünk a mutatkozó lehetőségeket nyakon ragadni.

40