A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár évkönyve 1977-1978

A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár jelentése 1977-78 - A kerületi könyvtárak tevékenysége

A foglalkozás szerinti összetétel változása részben következménye a kor szerinti változásnak. A középiskolások és a szakmunkástanulók száma 1600-zal kevesebb, ugyanakkor nem számottevően ugyan, de nőtt a főiskolai hallgatók száma az olvasók között. A б-os könyvtárban az ol­vasók 7,9 %-a, a 38-asban 7,1 %-a, a csepeli 46-os könyvtárban pedig 9,3 %-a felsőoktatási intézmény hallgatója. Emelkedett a fizikai és szellemi dolgozók száma és aránya is az olvasók között, de nem azonos mértékben. 1978-ban a fizikai dolgozók közül alig 300-zal, a szellemi dolgozók közül 3 ezerrel többen voltak könyvtártagok, mint 1976-ban. Kölcsönzők, olvasótermi látogatók A könyvtárak igénybevétele mind a kölcsönzés, mind az olvasóterem­látogatás tekintetében csökkent, de a teljes olvasóforgalomban az olva­sóterem-látogatás aránya nőtt. A kölcsönzők számában a csökkenés 1977- ben és 1978-ban egyaránt tapasztalható, mig az olvasóterem látogatások száma 1977-ben 1976-hoz képest nőtt, s a csökkenés csak 1978-ban követ­kezett be. Mint eddig, az utóbbi két évben is a gyermekek körében volt a nagyobb arányú olvasóterem-látogatás. 1978-ban közülük került ki az összes olvasótermi látogatók 45,4 %-a. 1976-ban az összes felnőtt könyvtárlátogató 14,4 %-a használta az olvasótermet, a gyermekek 24,8 %-a, 1978-ban 14,9 %, ill. 26.6 %-uk. A gyermekek olvasóterem-látogatása tehát a felnőttekénél nagyobb mérték­ben nőtt. A hálózatban kölcsönzött kötetek száma 1978-ban közel négyszáz- ezerrel volt kevesebb, mint 1976-ban. Változott a kölcsönzött kötetek összetétele. 1978-ban mind a felnőtt, mind a gyermekolvasók könyvtári olvasmányai között - a reprezentativ statisztika szerint - kisebb részt képviselt az ismeretterjesztő irodalom, mint 1976-ban. Ez uj jelenség. Összefügghet a nem kölcsönözhető kézikönyvek gyakoribb használatával. Mindenesetre tanulmányozást érdemel és több figyelmet különösen a ter­mészettudományokkal foglalkozó -müvek ajánlása iránt, de általában is, elsősorban azokban a könyvtárakban, amelyekben az olvasók eddig nagyobb mértékben kölcsönözték az ismeretterjesztő müveket. /10-20. tábla/ Olvasószolgálat Az 1977-78-as években a kerületi könyvtárakban a tájékoztató appa­rátus gazdagításával, igény- és hatásvizsgálatokkal, a rétegmunka kü­lönböző módszereivel, az országos akciók, évfordulók, pályázatok nyúj­totta lehetőségekkel élve értek el eredményeket. Egyre több külön katalógus szolgálja az olvasói igények színvona­las kielégítését. A természettudományi és technikai gyűjteményes köte­tek elemző feltárásával bővitette a 12-es könyvtár a természettudományi tárgyszókatalógusát; az egyetemi és főiskolai jegyzetek betű- szakrendi és analitikus feldolgozását is folyamatosan végezték. A 28-as könyvtár­ban elkészítették - a magyar klasszikusok összes és válogatott müveinek feltárása részeként - Mikszáth müveinek analitikus katalógusát. A gép­jármüvekről szóló irodalom analitikus katalógusát műszaki részlegükben hasznosították. A XIV. kerületi 5-ös könyvtárban a fantasztikus irodal­mat bemutató katalógus feltárta a felnőtteknek és a gyermekeknek szóló szak- és szépirodalmat egyaránt. Az angyalföldi 19-es könyvtárban az 36

Next

/
Thumbnails
Contents