A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár évkönyve 1974-1976
Harmat Ferencné - Pobori Ágnes: A könyvtár szerepe a továbbtanuló munkások művelődésében
mereteket adjon át, amelyek alapul szolgálhatnak a további művelődéshez, az önműveléshez. A pedagógus tudja, hogy ebben a törekvésében nem csupán magára van utalva: rendelkezésére állnak a közművelődés különböző intézményei, közöttük a közművelődési könyvtárak. A továbbiakban arról számolunk be, miképpen kapcsolódhat a könyvtár az iskolarendszerű oktatáshoz, az állandó, rendszeres önművelésnek milyen lehetőségét rejti magában ez a kapcsolat. Kapcsolat az iskola és a könyvtár között Az iskolában a pedagógus ismerteti az anyagot, megadja a szakirodalmat és a kötelező olvasmányok jegyzékét. A diák ezek után — elvben — természetesen megy a könyvtárba, hogy a kijelölt irodalmat megkaphassa. Ezt követően a könyvtárosra hárul a feladat, hogy jó propagandával, a megfelelő ismeretanyagot tartalmazó könyv kézbeadásával rendszeres könyvtárlátogatóvá, olvasóvá nevelje az érkezőt. A gyakorlatban ez a folyamat kissé módosul. Az irányítás ellenére sem jut el minden tanuló odáig, hogy igénybe vegye a könyvtár hasznos szolgáltatásait. De még ha igénybe is veszi egyszer vagy többször, vagy akár tanulóévei során mindig, még nem biztos, hogy állandó olvasóvá válik. A tanácsi közművelődési könyvtárak beiratkozott olvasóinak kor szerinti statisztikája azt bizonyítja, hogy az aktív olvasók köre többnyire a tanuló diákokból, illetve a nyugdijas korosztályból tevődik össze. Vegyük példának a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár kerületikönyvtárainak 1976. évi összesítő jelentését, melyben a beiratkozott olvasók kor szerint a következőképpen oszlanak meg: Összes olv. 15—24 év 25—49 év 50 — év 111 503 38,0% 30,3% 31,7% A táblázatból arra következtethetünk, hogy a munkában potenciális korosztály — a 25—49 évesek — kevesebbet olvas. Természetesen nem szabad elfelejteni, hogy ezek az adatok a tanácsi közművelődési könyvtárakban jellemzőek. Az üzemek szakszervezeti könyvtáraiban az ilyen jellegű statisztikai táblázatok másképp alakulnak, hiszen ott az olvasótábor éppen az ott dolgozókból tevődik össze. Számunkra mégis a saját adataink érdekesek. Amikor kiemelten foglalkozunk azokkal a dolgozókkal, akik nem végezték el tanköteles korukban az általános iskola 8 osztályát, alapvető művelődéspolitikai feladatunkat teljesítjük. Legtöbbjüknél — szándékosan nem úgy mondjuk, hogy valamennyiüknél, mert igazi kivételek vannak — elmarad az olvasóvá nevelés szempontjából legtermékenyebb korszak, a serdülőévek. Ők akkor „folytatják tanulmányaikat, amikor korosztályuk többsége már régen befejezte azt. Ezért nagyon sokat kell tennünk azért, hogy a tanulóévek újrakezdése meghozza a könyvtárlátogatás igényét is. A dolgozók iskolájában a tananyag tömörebb, sűrítettebb formában jelenik meg. Nagyobb a valószínűsége, hogy inkább válik adathalmazzá, mint a nappali iskolákban. Ilyen körülmények között szinte magától értetődő lenne, hogy a kötelező tananyagot hozzáolvasással tegyék színesebbé. A dolgozó azonban este már fáradtan érkezik az „iskolába és ott végezvén, folytatja munkáját az otthoni „második műszakban”. Mikor marad idő a kiegészítő olvasmányokra? Egyáltalán mikor jut el ez a munkás a könyvtárba, s felmerül-e benne az igény a rendszeres olvasásra? Mégis, e nehézségek ismeretében is elérheti a pedagógus, s a könyvtáros közös erőfeszítéssel, hogy az esti iskola hallgatói vagy legalább azok egy része a bizonyítvány kézhezvételével az önképzést, a tanulást ne fejezze be. A ma társadalmának szinte minden területe kívánja a rendszeres fejlődést. Soha többé nem lesz elég egy szakma jó gyakorlásához csak a szakmunkásbizonyítvány. Fejlődésre, művelődésre buzdít, köz200
