A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár évkönyve 1970-1971
Weisz Sándomé: A kezelési Szabályzatok története
tárak szabályzatát és a fiókok ügykezelését. Az 1915-ös útmutató jelentőségét érzékelteti, hogy hét kiadást ért meg. Utolsó kiadása 1943(!)-ban volt. A kiadásokban változást az 1918- as kiadvány hozott, amely eló'ször közölt részletes klasszifikációs táblázatot. 1915-ben jelent meg a Könyvtári Bizottság szövegezésével a ,,A városi nyilvános könyvtár szervező szabályzatá”-nak tervezete.9 Ebben a 3. §. ,,A Könyvtár célja, hogy a székesfőváros népességének minden rétegét jó tudományos, ismeretterjesztő és szórakoztató olvasmánnyal ellássa és a székesfőváros hivatalainak és intézeteinek könyvszükségletéről gondoskodjék.” Ez a tervezet nagyon világosan fogalmaz: a népesség minden rétegét el kell látni könyvekkel. A 7. § rendelkezik arról, hogy a főváros minden kiadványából egy példány a könyvtár állományába kerüljön. A 8. § a Könyvtári Bizottság létszámát, illetve jogkörét szabályozza. Történeti szempontból fontos a 12. § ,,Az igazgató megengedheti könyvtárosi kiképzésre törekvőknek, ha legalább a könyvtári tisztek számára előírt képesítéssel bírnak, hogy a Városi Nyilvános Könyvtárban legalább 6 hónapig és legfeljebb 2 évig gyakorlatot végezzenek. . . . Gyakorló szolgálatuk semmiféle díjazásra vagy alkalmazásra igényt nem ad; ennek tudomásulvételéről a Könyvtárba lépésük előtt írásbeli nyilatkozatot tartoznak adni... ” A 17. § a könyvtár nyilvánosságáról szól: ,,A Könyvtár összes nyilvános olvasótermeit és kölcsönhelyeit mindenki használhatja, a külön gyűjteményekhez ellenben csak az igazgató engedélyével lehet hozzáférni.” A 18. § a kölesöndíjakat szabályozza és számunkra mindenképpen elgondolkodtató : ,, E díjak alól minden körülmények közt fel vannak mentve a fővárosi alkalmazottak, a hatóságok, hivatalok, könyvtárak, tudományos intézetek és iskolák, a közép-, alsó és szakiskolai tanulók, végül az igazgató által elbírálandó méltányos esetekben szegények.” A 23. § alapján: „Minden e szabályrendeletben nem szabályozott könyvtári ügyről a Könyvtár részletes használati rendje és ügyrendje intézkedik, amelyet a Könyvtári Bizottság meghallgatása után a Tanács állapít meg.” A Tanácsköztársaság idején A Tanácsköztársaság alatt a Fővárosi Könyvtár szinte „tankönyvtárrá” vált. Itt végezték „gyakorlati munkájukat” a rövid könyvtárosi tanfolyam hallgatói, részben a könyvtár központjában, részben a fiókkönyvtárakban. A kéthónapos könyvtárosi tan9 A városi nyilvános könyvtár szervező szabályzata. (Tervezet. (Bp. 1917. Budapest Székesfőváros Házinyomdája. 7 1.) 79