A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár évkönyve 1970-1971
Weisz Sándomé: A kezelési Szabályzatok története
Szabó Ervin irányítása alatt 1904-1918 1903-ban eldőlt, hogy a könyvtár élére Szabó Ervin főkönyvtárost állítják. Ez a döntés hosszú időre meghatározta a könyvtár fejlődésének irányát, kihatott egész történetére. Bár a szabályzattervezet alapján a fővárosi könyvtár nyilvános volt, azonban mind a könyvtár állománya, mind pedig a személyzet létszáma mutatta, hogy ez a nyilvánosság igencsak szűkreszabott. Szabó Ervin és a későbbi munkatársai mind az állomány fejlesztésével, mind pedig kiadványaikban kifejtett propagandamunkájukkal arra törekedtek, hogy ez a nyilvánosság minél inkább valósággá váljék. A rendszeresen megjelenő „Érte- sítő”-k borítólapja is vastag betűkkel hirdette a könyvtár nyitvatartási idejét. Az 1909-től folyamatosan megjelenő ,,Ütmutató”-k az olvasóközönség számára propagálták a könyvtár szolgáltatásait. Az 1909-es „Útmutató” részletesen kifejti azokat az elveket, melyek alapján az addigi gyűjtemény épült. Bevezetőjében, annak ellenére, hogy már számos munkájában utalt arra Szabó Ervin, hogy a könyvtár gyűjtőköre az 1903-as szervezeti szabályzat óta megváltozott, mégis ennek értelmében írja meg a könyvtár célját és feladatát. Az „Útmutató”- ra talán az a legjellemzőbb, hogy elsősorban azt emeli ki, hogy mit „szabad” és csak másodsorban azt, hogy mit „tilos”. Bár a létszámkérdés már ekkor sem volt megoldott, a reference munka színvonalára utal, hogy ,,. . . a könyvtár működési körébe vágó kérdésekben mindig az a könyvtári tisztviselő ad útmutatást, aki az illető kérdés irodalmát ismeri.” Az „Útmutató” hét pontban sorolta fel azok körét, akik a könyvtárból könyvet kölcsönözhetnek. Az egyik pont külön foglalkozik a munkások, kereskedelmi és ipari alkalmazottak beiratkozási lehetőségével, melynek alapja . . . „megegyezésre léptünk a különböző szakszervezeti vezetőségekkel; minden munkás, aki a könyvtárból könyvet akar kivenni, saját szak egy létében kölcsönzésre jogosító elismervényt kap, mely igazolásul szolgál és amelyet a könyvtárban a kölcsönzés tartamára biztosítékul őrzünk.” A könyveket egy hónapra kölcsönözték. 1910- ben a Múzeumok és Könyvtárak Országos Tanácsa ,,Emlékirat”-tal fordult a budapesti városvezetőséghez. Ennek lényege, hogy az angol — amerikai példa szerint Budapesten is szükség volna egy közművelődési könyvtárra és azt a lehetőségeknek megfelelően a város különböző pontjain létesítendő fiókkönyvtárakkal fejleszteni. A javaslatot Szabó Ervinnek adta véleményezésre a polgármester. Szabó Ervin „Vélemény’’-ében leszögezi, hogy az „Emlékirat” egy általa már évek óta napirenden tartott eszmét vet fel. Az „Em- lékirat”-ot újabb alkalomnak tartja, hogy ismételten szorgalmazza egy közművelődési könyvtárhálózat létrehozását. 1911- ben a könyvtár hivatalosan is Városi Nyilvános Könyvtár lett, s hosszú huzavona és harc után 1913 decemberében megnyílt az első közművelődési könyvtárfiók, ezzel 1914 május elsejétől a Károlyi utcában elhelyezett anyaintézet Központi Könyvtárrá vált. A könyvtárat 1911-ben végleg leválasztották a statisztikai hivatalról, ez jelentős szervezeti változást hozott a könyvtár életében. 1911 december végén Szabó Ervint kinevezték a könyvtár igazgatójává. A személyzet száma is jelentősen megnövekedett. Ez szükségessé tette a munkamegosztás jó megszervezését. Körülhatárolták az egyes munkaköröket, a tervezés és ellenőrzés megkönnyítése céljából felmérték egyes, részben mechanikus teljesítmények időszükségletét. A „Tudományos üzemtan” meghonosítása és népszerűsítése területén nagy segítsége volt Szabó Ervinnek Benze Adolf, aki egy időben foglalkozott a könyvtári üzemszervezés elméletével. Érdekességként említem, hogy a Fővárosi Könyvtárban 1911-től kezdve az összes munkaköröket vizsgához kötötték. A „Budapest székesfőváros könyvtárainál rendszeresített könyvtári szakvizsga szabályzata” pontosan előírta, hogy az alsó-, közép-, illetve felsőfokú állás betöltéséhez milyen követelményeknek kellett megfelelni. 75
