A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár évkönyve 1970-1971

Halottaink

HALOTTAINK

KŐHALMI BÉLA 1884-1970

Az egész magyar könyvtáros társadalom gyászolta Kőhalmi Bélát, mikor 1970-ben, 86-ik életévében elhunyt. Könyvtárunk — habár összesen csak tizenöt esztendőt töltött közvetlen szolgálatában — saját halottjaként búcsúztatta, mint ahogyan Kőhalmi Béla is mindig Szabó Ervin tanítványának érezte magát és elszakíthatatlannak tartotta azokat a szálakat, melyek könyvtárunkhoz fűzték.

Hosszú és küzdelmes pályát futott be. Küzdelmeset a szó szoros értelmében. „Hátrányos helyzetből” indult. A Főváros árvaházában nőtt fel. Tehetségére, szorgalmára itt is felfigyeltek és lehetővé tették, hogy középiskolát végezzen, ha nem is a hajlamainak és képességeinek megfelelő gimnáziumot, de kereskedelmit, melynek befejezése után a Főváros alkalmazta. A kis fővárosi Írnokot munkája nem elégítette ki, irodalommal próbálkozott. Először novelláit közölték, később polémikus hangú cikkei jelentek meg a Budapesti Hírlapban, a Szabadgondolatban, majd a Huszadik Században. Cikkeire felfigyelt Szabó Ervin és így sikerült 1909-ben a Fővárosi Könyvtárba kerülnie.

Szabó Ervin számos vezetői erényeinek egyike volt, hogy kiváló érzékkel választotta meg munkatársait, nevelte, irányította őket. Az emberek megítélésében semmi más, csak a munkájuk befolyásolta, és nem csalódott, amikor Kőhalmira — túltéve magát e korszak akkor még erős előítéletein — olyan feladatokat bízott, amelyeket felsőfokú képzettséghez kötöttek. A fiatal Kőhalminak a Fővárosi Könyvtár lett az „egyeteme” és az a képzettség, amit itt szerzett, fölért egy diplomával.

Szabó Ervin kívánságára 1910-ben és 1912-ben tanulmányozta Bécs, Drezda, Berlin, Posen (ma: Poznan), Bern és Zürich könyvtárait és tapasztalatait érvényesítette munkahelyén. 1913-ban megbízást kapott a katalógusok, a kölcsönzési rendszer és a raktározás átszervezésére. Munkájáról Szabó Ervin a legnagyobb elismeréssel szólott.

Ebben az időszakban bontakozott ki Kőhalmi szerkesztői tehetsége is. 1913-tól 1919-ig szerkeszti a „Könyvtári Szemlé”-t, a modern könyvtári törekvések tudományos színvonalú fórumát. Ugyancsak ő a szerkesztője a „Könyvtári Füzetek” című sorozatnak. „Nincs nemzeti bibliográfiánk” című hatásos röpiratában hívja fel a figyelmet a tudományos élet e tűrhetetlen hiányára. Sokoldalú tevékenységét bizonyítja, az első fiók, az Almás55