A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár évkönyve 1968-1969

Szabó Ervin (1877-1918)

Hangversenyeket, kép- és szoborkiállításokat stb. rendeznek, nemcsak a maguk értékéért, hanem azért is, mert megkedveltetik a könyvtárt és olyanokat is becsalnak, akiket különben talán nem lehetne olvasókul megnyerni.

Ilyenformán az amerikai könyvtár a lakosság összes művelődési és szellemi gyönyörűségeket kereső törekvéseinek központja.”

Szabó Ervin azért harcolt, hogy a főváros központi nyilvános könyvtára és annak hálózata is ilyen legyen. A kultúra magasságában akarta látni a magyar népet is és tudta, hogy ennek egyik előfeltétele a korszerű, minden olvasói igényt kielégítő könyvtárak sokasága. Kultúrpolitikai előadásaival, cikkeivel, tanulmányaival, vitairataival, összehasonlító statisztikai kimutatásaival, előterjesztéseivel ezt az ügyet akarta szolgálni. A legkisebb részletkérdésre is kiterjedt figyelme. írásaiból összeállított vaskos kötet illusztrálja, hogy milyen fáradhatatlanul harcolt az ügyért. Mindenkit mozgósított, elsősorban munkatársait, hogy írjanak, beszéljenek a magyar könyvtárügy helyzetéről és a tennivalókról. Elgondolásaiért folytatott harca a magyar kultúrtörténelem egyik legragyogóbb fejezete, tevékenysége csak Apáczai Csere János, Tótfalusi Kis Miklós, Kazinczy Ferenc mértékével mérhető. Élete és harca azt is bizonyítja, hogy az internacionalizmus kiemelkedő képviselői egyben népük, nemzetük felemelkedésének legkövetkezetesebb képviselői is. Szabó Ervin az angolszász könyvtárakról beszélt, de magyar sebeket mutogatott; a fejlett országok könyvkiadását emlegette, de a hazai kultúrbarbárságra gondolt; egyik-másik nyugati ország népművelésre fordított költségvetését közölte, hogy rádöbbentsen a magyar helyzet tarthatatlanságára. Szabó Ervin nemcsak a magyar könyvtárügy megteremtője, hanem mindmáig legnagyobb forradalmárja is volt. Egész élete és munkássága így fonódott szerves egységgé: a nép, a társadalmi haladás, a forradalom szolgálatában. Rendszer- változásért harcolt az élet minden területén, a könyvtárügy területén is.

Nagyszabású és hosszútávú tervet dolgozott ki a főváros közművelődési könyvtár- hálózatának létrehozására. („Emlékirat községi nyilvános könyvtár létesítéséről Budapesten”, „Általános irányelvek népkönyvtárak könyveinek megválogatására” stb., stb.). Leplezetlenül vázolta azt a szégyenteljes állapotot, amely a fővárosi könyvtárakat jellemezte. 1910-ben azt írja, hogy „.. .a könyvtár fejlődött bizonyára... de mindezt tovább is a személyzet munkabírásának szélső megfeszítése árán értük el és olyan külső topográfiái viszonyok között, melyek maholnap egész munkánkat összeomlással fenyegetik.” „A legmagasabb beosztású tisztviselőknek egy főre 24 m3 levegő jut, holott a fegyházakban 25 m3 az előírt minimum.” A külföldi nagyvárosok könyvtár-adataira támaszkodva mutatta ki Budapest katasztrófális elmaradottságát. A bécsi egyetemi könyvtár költségvetése egymaga nagyobb, mint Budapest összes tudományos könyvtárainak együttes költségvetése. Ilyen körülmények között természetes, hogy könyvtáraink állománya képtelen lépést tartani a tudományok haladásával. Alapvető feladatnak tartotta a könyvtárak profilírozását és azt javasolta, hogy a fővárosi könyvtár központja a társadalomtudományok területén reference-library legyen.

A fővárosi könyvtárhálózat feladatát a következőkben jelöli meg: „Az új községi nyilvános könyvtár feladata tisztán és világosan áll előttünk: ...jó olvasmánnyal kell ellátni azokat, akik maguk gyönyörűségére vagy okulás céljából már is olvasnak: és föl kell keltenie az olvasás és önművelés vágyát azokban. .., akik ezt a szükségletet még nem ismerik.”

A régi szólásmondás szerint háborúban, fegyverropogás közepette hallgatnak a Múzsák. Könnyű feladat lenne ennek a felületes megállapításnak a cáfolata. Szabó Ervin tevékenysége és magatartása az első világháború alatt beszédesen bizonyítja, hogy a szájkosaras korszakban sem hallgattak a legnagyobbak; minél nagyobb volt rajtunk a kínzás, annál hangosabb volt a kiáltás is. A tudós, a harcos antimilitarista még a legkönyörtelenebb emberirtás idején is szakadatlanul harcolt könyvtári elgondolásai megvalósításáért. Az értékek pusztulásakor, a reménytelenség időszakában sem vesztette el a jövőbe vetett hitét; írt, tervezett, tárgyalt, vitatkozott, készült a feladat végrehajtására.

8