A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár évkönyve 1968-1969
Szabó Ervin (1877-1918)
A romok nem tudták eltemetni meggyőződését. Szenvedélyesen hirdette ekkor is, hogy nem a kard, hanem a könyv fog utat vágni a jövő felé. A nagy mészárlás idején — 1916-ban — írta: „A könyvtár és a háború” című tanulmányában: „Budapestre vonatkozólag is alkalmaznunk kell a modern könyvtárpolitika általános érvényű szabályát, mely szerint a könyvtárnak kell elmennie az olvasóhoz, mert az olvasók maguk csak egy kisugárzási körön belül mennek a könyvtárhoz. Vagyis, ha a forgalom számait emelni akarjuk, ha azt akarjuk, hogy Budapest népe megközelítően annyit olvasson, mint a nyugati nagy városoké, akkor új és új fiókokat kell nyitnunk. Csakis ettől remélhetjük népmívelő munkánk teljessé válását.” A korszerű központi könyvtár és az új és új fiókok létrehozásától azt várta, hogy a fővárosi könyvtár „modern, tudományt népszerűsítő és szórakoztató könyvtár” lesz. És Budapest kulturális centruma is. Több tanulmányában, de különösen „A városi múzeumok föladatai és a Fővárosi Múzeum” címűben részletesen kifejtette, hogy a központi könyvtár milyen feltételek megteremtése után válik majd „Budapest Székesfőváros kultúr- központjá”-vá. Terve lélegzetelállítóan érdekes. A központi könyvtárat kultúrkombi- nátnak képzelte el, amelyben a minden igényt kielégítő könyvtár mellett a Székesfővárosi Múzeum, a Modern Galéria és a Szabad Főiskola is helyet foglalna. A négy intézmény kölcsönösen megtermékenyítené egymás munkáját, messzeágazó ismeretterjesztésre adna lehetőséget, hozzájárulna a sokoldalúan képzett tömegek megteremtéséhez. Ezzel a szocialista kultúrpolitika legalapvetőbb célkitűzéseit szolgálná. Szabó Ervin itt is, mint működése egyéb területén, eljutott a végső megoldáshoz: a szocialista társadalmat kell felépíteni hazánkban. A ragyogó tollú, hatalmas ismeretanyaggal rendelkező, kiváló dialektikus, kifogyhatatlan érvekkel, tényekkel, adatokkal harcolt a magyar könyvtárügy előre lendítéséért. Cáfolhatatlanul bebizonyította, hogy „a könyvtár az ipari társadalom szükséglete”: a tudományos kutatás arzenálja; a szakmai ismeretek megszerzésének és továbbfejlesztésének kiváló eszköze; a közoktatás szerves része; az erkölcsi, esztétikai, világnézeti nevelés gazdag tárháza. A könyvtárak állományán lemérhető egy ország gazdasági, politikai, tudományos és kulturális színvonala. A könyvtár az eltávozott legnagyobbak halhatatlan eszméinek őrzője, de a legkiválóbb kortársak életszépítő írásai is ott sorakoznak a polcokon. Egy nemzet fejlődése elválaszthatatlan könyvtárügye fejlődésétől. Kereste a társakat, a szövetségeseket, az eszmei barikádokon vele együtt harcolókat. Politikusokkal, a főváros vezetőivel, írókkal, művészekkel, tudósokkal, pedagógusokkal, építészmérnökökkel tárgyalt, fáradhatatlanul agitált az ügy érdekében. A harcban természetesen kiváló munkatársaira is támaszkodott. (Madzsar József, Kőhalmi Béla, Dienes László, Braun Róbert, Váradi Irma.) De harcba lendültek azok is, akiknek érdeke volt a csend, a nyugalom, az egyhelyben topogás. A bitorolt javak és előjogok haszonélvezői minden rendelkezésükre álló eszközt igénybevettek, hogy megakadályozzák a szabóervini tervek megvalósulását. Sajtóhadjáratot indítottak ellene, rágalmazták, még tudósi mivoltát, szakmai ismereteit, emberi tisztaságát is kétségbevonták. A magyar uralkodóosztály azonnal felismerte a leselkedő veszedelmet, azt, hogy a tudatlanságra, vallási babonára, nacionalista érzelmekre alapozott uralmuk az „Emlékirat” megvalósulása esetén veszélybe kerülne. Az ő „ideáljuk” az öntudatlan, a dolgok rendjébe belenyugvó, cselekvésre képtelen nép volt. Birtokállományukat védték, amikor a könyvállomány ellen hadakoztak. Szabó Ervinnek végig kellett járnia a csalódások golgotáját. Be nem váltott ígéretekkel ámították, az illetékes fórumok által megszavazott határozatokat nem hajtották végre, az időhúzás taktikájához folyamodtak, mert így akarták megállítani az időt. És támadták, támadták, támadták. A támadások nem törték meg, csak beteg szervezetét letörték. Aki a jövőbe lát, azt a törpék nem tudják megingatni. Talán végrendeletének, szellemi hagyatékának, vagy önvallomásának tekinthetjük az írásaiból kiemelt két idézetet: 9
