A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár évkönyve 1968-1969

Révész Ferenc: Hajdú Henrik (1890-1969)

pesti norvég főkonzul javaslatára fölkeresett egy Sörensen nevű műszerészt, aki Norvégiából került fővárosunkba. Az irodalombarát Sörensen boldogan vállalta a nyelvtanár szerepét és ifjú barátját ingyen, nagy szakértelemmel és áldozatkészen tanította a norvég nyelvre. És a fiatal tanítvány határtalan szorgalommal tanult. Fél év múlva, szótár segítségével, nekilátott az eredeti mű tolmácsolásának. Ekkor tette meg az első lépést, hogy hazánkban az északeurópai kultúrák nagykövete legyen.

Az eredeti „Brand” szépsége, gondolati gazdagsága lenyűgözte. Azonosította magát a lázadó hőssel és olyan átszellemülten, olyan beleérzőén írt, mintha a saját életét vetette volna papírra. Az első felvonás lefordítása után a világ legboldogabb emberének érezte magát. Simogatta a magyarra ültetett sorokat, önbizalma megnőtt, úgy érezte, hogy Peer Gynt és társai már könnyebb feladatot fognak jelenteni.

Boldogsága tetőfokán értesült a dermesztő hírről: Kosztolányi Dezső is hozzálátott a „Brand” fordításához. Vállalkozása hamubarogyására gondolt, hiszen az ünnepelt költő és kiváló műfordító tekintélye döntő módon befolyásolhatja majd a kiadókat. Kosztolányi is értesült az ismeretlen Hajdú Henrik vállalkozásáról és ez ügyben beszélgetésre invitálta. Együttlétükkor derült ki, hogy Kosztolányi nemcsak kiváló költő, hanem rendkívüli ember is. A két fordítás összehasonlítása után közölte, hogy ő abba- hagyja a remekmű fordítását, mert Hajdú Henrik tolmácsolását sokkal tökéletesebbnek tartja. A legilletékesebbtől kapott dicséret és bátorítás szárnyakat adott a fiatal műfordítónak. Boldogságát csak tetézte, hogy ugyanebben az évben — 1909-ben — jelent meg költeményeit tartalmazó első és egyetlen kötete „Versek” címmel.

Ekkor már rendszeresen közölte írásait a „Népszava”. Osvát Ernő kérésére szorgalmasan dolgozott a „Nyugat” számára is; skandináv szerzők költeményeit, esszéit, kritikáit fordította a haladó erőket egyesítő folyóiratnak. Majd az a megtiszteltetés érte, hogy a „Nyugat”-nak nemcsak munkatársa, hanem szerkesztőségi titkára is lett. Ebben a munkakörében őrt állt a magyar szellemi élet egyik bástyáján és harcolt annak szilárddá- tételéért. Ady Endrével, Móricz Zsigmonddal, Babits Mihállyal, Kosztolányi Dezsővel, Tóth Árpáddal és a többiekkel való rendszeres találkozása termékenyítőén hatott irodalmi munkásságára. A legnagyobbak a legnagyobb tisztelettel és megbecsüléssel nyilatkoztak működéséről. A sok sikerélmény nem szállt a fejébe, nem hitte, hogy bokájáig ér az óceán. Keményen dolgozott, fantasztikus energiával, tiszteletreméltó igényességgel.

Csodálatosan szép világ a fjordok, a gleccserek világa, lenyűgözően érdekes az ott élő emberek élete. De a költő, a műfordító nem élhet csak ábrándjainak, a maga életszükségleteiről is gondoskodnia kell. Annál is inkább, mert életében megjelent az Asszony. „Pénzt kellett keresni”.

1912-ben a „székesfőváros” szolgálatába lépett. A haladó szellemű polgármester, Bárczy István figyelmét Wildner Ödön hívta fel Hajdú Henrikre. Wildner Ödön abban az időben a főváros közművelődési osztályának vezetője, Ibsen egyik legjobb magyar mélta- tója volt. Hajdú Henrik kinevezése után úgy érezte, hogy megszabadult a nyomasztó anyagi gondoktól. Csakhamar megnősült és 1914. február 13-án megszületett egyetlen gyermeke: Hilda. Az újszülött neve is Ibsen hatását tükrözte, a norvég írófejedelem legkedvesebb nőalakjának, „a tündéri Hilde Wangel druszája lett”. (Hilda, azaz dr. Szántó Lászlóné a felszabadulás után a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár újpesti könyvtárát vezette.)

A kis család zavartalan boldogsága csak nagyon rövid ideig tartott, mert megkezdődött az irgalmatlan hóhérolás, a világháború. Az életek és az értékek pusztulása, „a háború fizikai mocska és erkölcsi fertője”, nagyon megviselte az érzékenylelkű Hajdú Henriket. Életcéljának tartotta a népek barátságát és a skandináv irodalom népszerűsítését is azért tartotta hivatásának, mert ettől is azt remélte, hogy ezzel a népek közeledését szolgálja. Ha jobban megismerjük egymást, akkor elmélyül az egymás iránti kölcsönös tisztelet is. A csataterek poklában ezt a magasztos célkitűzését látta elsorvadni. Fájdalmát nem enyhítette, hogy tüneményes gyorsasággal haladt előre a fővárosi ranglétrán és 191715