A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár évkönyve 1968-1969

Révész Ferenc: Hajdú Henrik (1890-1969)

ben már főtisztviselő volt. Ugyanebben az évben tagja lett a Szociáldemokrata Pártnak. Származása, életkörülményei, hazánk gazdasági, politikai és kulturális helyzete, az imperialista nagyhatalmak gaztette, egyre táguló szellemi horizontja magyarázza, hogy megtalálta az utat a munkásmozgalomhoz. És erről az útról élete végéig a leggaládabb üldöztetések sem tudták letérítem.

ő is megkapta a behívót, Törökbálinton kellett jelentkeznie. Elbúcsúzott az asszonyától és gyermekétől. Katonaládája alján ott lapult Ibsen ,,Brand”-ja és az általa már lefordított részletek. „A fronton, a lövészárokban, az őrségen mormoltam magamban a Brand sorait és keresgéltem a magyar megoldást. Előfordult, hogy egy éjszakai őrségen a kimerültségtől csak azért nem aludtam el, mert makacsul egy sorpár rímét kerestem, és amikor megtaláltam, egyre ismételtem magamban, hogy el ne felejtsem. És amikor a váltás jött, a legnagyobb erőfeszítéssel a lövészárokban nem hunytam le szemem a vackomon, amíg világító karórám fényénél papírra nem vetettem a végre megtalált két sort.”

Csak a legnagyobbak, a leghivatottabbak képesek ilyen erőkifejtésre. A halál szomszédságában az életet szolgálni csak a kivételes keveseknek adatott meg. Azoknak, akik tántoríthatatlanul hisznek az élet formálhatóságában, az ember hivatásában, az igazság diadalrajutásában, a szabadság nélkülözhetetlenségében, és abban, hogy a toll, az ecset, a véső és a kotta segítségével létrehozott nagy alkotások az egész emberiség közkincsévó tehetők. Akik nem tudnak másképpen, csak embercentrikusan gondolkodni és akiknél mindennek az alfája és az ómegája: az Élet. Az ilyen kivételes kevesek közé tartozott Hajdú Henrik is. Émber maradt az embertelenségben. A világháború poklában, amikor hazafias erénnyé magasztosult az embermészárlás, ő hű maradt önmagához, szépségideáljához, emberségéhez. „Nyugodtan kijelenthettem: gyötrődtem, de nem gyötörtem. 1918. december 20-án tiszta kézzel és tiszta lelkiismerettel szereltem le. A háború forgatagában nem az ellenséggel, hanem továbbra is Branddal viaskodtam”.

Amikor kibújt a katonazubbonyból az új életnek gyürkőző fővárosba tért vissza. A front összeomlott, a harminc milliós magyarságról szőtt álmok szertefoszlottak, maradt a szörnyű valóság: a lerongyolódott, éhező ország. Az októberi „őszirózsás forradalom” elsöpörte a kiváltságokra épülő régi rendszert, trónfosztottnak nyilvánította a Habsburg- házat, kikiáltotta a Magyar Népköztársaságot. A népnyúzó urak jelentős része futott, amerre látott; ki Bécsbe, ki Szegedre.

Leszerelése után azonnal jelentkezett szolgálatra a fővárosnál. A Népjóléti Központ helyettes vezetőjévé nevezte ki Wildner Ödön, az új alpolgármester. Beosztása felelősség- teljes volt, minden idejét lekötötte, a leszerelt katonák ügyes-bajos dolgait intézte. A tőle megszokott fáradhatatlansággal, emberséggel.

A Magyar Tanácsköztársaság megalakulását ujjongó lelkesedéssel fogadta. Tudta, hogy a néphatalom, amelynek életórdeke a sokoldalúan képzett tömeg, messzemenően támogatni fogja a tudományt, a művészetet, az irodalmat. Nem tévedett. Meglepte azonban, hogy a Tanácsköztársaság vezetői milyen sokra értékelik az ő irodalmi tevékenységét. Elsősorban Kunfi Zsigmond és Lukács György. A Forradalmi Kormányzótanács határozata értelmében tagja lett az írói Direktóriumnak. Élete felejthetetlen eseménye: az írói Direktórium megbízta Ibsen összes drámáinak magyarra fordításával. Határtalanul boldoggá tette a megbízatás, de legjobban mégis annak örült, hogy az élet-halál- harcát vívó proletárdiktatúra, fegyverropogás közepette is, ilyen nagyszabású irodalmi terv megvalósítására gondolt. Ebben a gesztusban is igazolva látta meggyőződését: a szocialista munkásmozgalom nemcsak a gazdasági és politikai kérdések emberhezméltó megoldására törekszik, hanem az emberiség történetében a legjelentősebb kulturális mozgalom is.

Már diákkorában szorgalmasan tanulmányozta Marx műveit. Óriási hatással volt rá Szabó Ervin kétkötetes nagyszerű munkája, a „Marx és Engels válogatott művei”. Naponta beleolvasott a válogatásba és a lefordított művek mellett elragadtatással olvasta Szabó Ervin szerkesztői jegyzeteit és bevezető tanulmányait is. Nemcsak ösztönösen von16