A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár évkönyve 1966-1967

Dobos Piroska - Meiszner Tamásné: A szépirodalmi állomány feltárásának problémái a közművelődési könyvtárakban

műveket tárja a vizsgálódó elé, a szépirodalmi műveket viszont csak egyetlen csoportban. (Külön csoport a gyermekirodalom.) Ebből következik, hogy a könyvtáros egyetlen számmal tudja csupán jellemezni szépirodalmi állományát, ha csak nem végez az előírásoktól eltérő, s a szűk munkaerő-ellátottság mellett meg sem valósítható, folyamatos, elemző feltárást. A szerző szerinti betűrendes katalógusból tájékozódhat ugyan a könyvtáros és az olvasó, ez azonban távolról sem elegendő annak feltárására, milyen eszmei, művészi értéket képvisel a könyvtár szépirodalmi állománya. ,,A művészet a maga értelmi, érzelmi, világnézeti, erkölcsi és ízlésbeli, tehát az egész embert befolyásoló hatásainak összetett egységével, mindig tényezője volt az ember és az emberiség önismeretének és öntudatosodásának, s ennek révén befolyást gyakorolt a történelem alakulására is.”3 Az MSZMP Kulturális Elméleti Munkaközösségének ez az állásfoglalása még inkább növeli a felelősséget azért, hogy a könyvtáros maga eligazodjék és tudatosan közvetíthessen a mű és élvezője között, hogy az optimális egymásratalálás szervezésével, irányításával betölthesse a könyvtáros (mint a szocializmus építésének felelős résztvevője), s az irodalom (mint művészet), szerepét.

A szépirodalom feltárásának igénye bonyolult é3 ellentmondásos módon került a könyvtárosi köztudatba. Az ЕГО a szépirodalom szakozását műfaji bontásban végzi, s jelezhető az ETO szakszámaival a különböző nyelvek irodalma is. A csoportos nyilvántartásban, amint már ezt említettük, ennek semmi nyoma sincs. De nem is jelentene megoldást a műfaj vagy a nyelv szerinti feltárás, mert éppen e kettő nem mutatja meg a művek eszmei, művészi értékét, mert ennek legkevésbé a műfaj vagy az eredeti nyelv a kritériuma.

Az állománynyilvántartás tehát a szépirodalom semmiféle bontását nem adja, a kölcsönzési statisztikában mégis (bár az országos rendelkezések újabban ezt sem írják elő,) bontott adatokat rögzítünk. E bontást évek óta bíráljuk, nem csak azért, mert az állománnyal való összevetés lehetősége nincs meg, hanem azért is, mert ha jobb is, mint az ETO-adta bontás, de nem egységes, nem elvszerű, nem következetes. Minden évi jelentésben, tanulmányban, a szépirodalmi művek kölcsönzése a következő csoportosításban olvasható: klasszikus és régi magyar, mai magyar, világirodalmi klasszikus, szovjet, népi demokratikus, nem szocialista országok mai írói (egyéb). E bontásban a földrajzi, a nyelvi, a művészi érték és időrendi csoportosítás elvei keverednek.

Mégis, jobb híján, e csoportosításban feltárt adatokat vetjük össze évről évre, ezeket elemezzük, s teszünk észrevételeket általában és az egyes könyvtárak vonatkozásában mutatkozó változásokra. E rendszer mellett együtt szerepelnek az eszmeileg különböző irodalmi művek, a magas művészi értékek az alkalmi értékkel, stb. Kétségtelen, hogy a művek önálló életet élnek, s az egyes olvasóra ugyanaz a mű más és más módon hat. Ennek ellenére meg kell keresni a művek objektív ismérvei szerinti csoportosítást, amely az eddigieknél elvszerűbb, következetesebb és lényegre törőbb felvilágosítást ad a kölcsönzött művekről. Ezzel egyidőben arra van szükség, hogy ugyanezek a csoportok kapjanak helyet az állomány nyilvántartásában is, mert csak ennek alapján vethetők össze az állományfejlesztésben elért eredmények, problémák, és vizsgálhatók a kölcsönzés adatai az állományban rejlő lehetőségek összefüggésében. 2

2. Az új csoportosítás és alkalmazása az értékelés terén

Minderről nem most esik először szó, a megoldáshoz azonban csak 1964-ben jutottunk közelebb. Ekkor, mint erről az Évkönyv 1964 —65. évi számában beszámoltunk,4 megismételtünk egy 1934-ben történt felmérést. Akkor a szépirodalmi műveket szerzők szerinti csoportosításban sorolták fel, s most éppen a művek lényegét szem előtt tartó feltárásra való törekvésünkben (Diószegi András irodalomtörténész segítségével) egy, az irodalom mű vészét jellegének inkább megfelelő összeállításban csoportosítottuk a kölcsönzött műveket. Az állomány összetételének ilyen feltárására ekkor még nem gondoltunk. A munka

144