A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár évkönyve 1964-1965

Dr. Bene Lászlóné: A könyvtári manuális munka és tudományos megszervezése

láncszerű feladat átcsoportosítást kíván. Érvényesíteni kell azt a követelményt is, hogy a feladatok fejlesszék a képességeket, így a munkatársak idővel „kinőnek” reszortjukból. Ugyanakkor ügyelnünk kell arra, hogy a jól begyakorolt reszortokat lehetőleg ne boly­gassuk. A munkavégzés időbeli tagolása Amíg a munkakörök területi elosztása az egyén hajlamait figyelembe vevő, készségeit fej­lesztő, a könyvtár érdekeit tekintő igényes tagolás, addig az időbeli megosztás inkább gyakorlati meggondoláséi, szükségszerű megoldás, amely a munkavégzés helyes arányainak kialakítása mellett az egyén elfáradását szándékozik csökkenteni. Kötött kölcsönzési munkarendünk személyek szerint két-, illetve egyórás váltásban (napi 5 órás kölcsönzés, a váltási idő így 2 + 2+1 óra) adja a visszavétel, kiadás, tájékoz­tatás, polcrendezés időrendjét. A beosztás figyelembe veszi a munkatársak foglalkoztatási idejét (8 vagy 4 órás), képzettségét, személyi adottságait (mechanikus és értékesebb mun­kák aránya), és egyéb személyi feltételeket (például állami oktatásokkal kapcsolatos rend­szeres eltávozások). Munkarendünk a következő: • Visszavesz Kiad Tájékoztat Rendez hétfő 3 — 5 óráig A в c D 5-7 „ В A E C 7- 8 „ C E A В kedd 10 - 12 óráig A В E D 12-1 „ D A E В 3- 5 „ C D A E szerda 3 — 5 óráig В A D C 5- 7 „ C В E A 7- 8 „ A E C В csütörtök 10—12 óráig В A D C 12-1 „ A В C D 3- 5 „ D C E A péntek 3 — 5 óráig D C A В 5-7 „ A В C D 7-8 „ В c D A 246

Next

/
Thumbnails
Contents