A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár évkönyve 1963
Gátiné Pásztor Mária : Arcképalbumok, városképek, „fényírdai” emlékek a Budapest Gyűjteményben (Mozaikok a fővárosi fotográfia első 50 esztendejéből, 1850 - 1900)
„Mert arra jártatok fiatalon Elsírdogálsz egy régi albumon. Hogy soha többé meg nem láthatod Azt a tabáni kicsiny ablakot S a cukrászdát Budán...” Pillanatig sem állítom, hogy az idézett költemény („A cukrászda Budán”)25 költészetünk örök virágai közül való, mint ahogy az említett szépirodalmi művek jó része sem az: — de érdekesek, hangulatosak és ki tagadná, hogy a monográfiák adathalmazai, komoly, átfogó társadalomtörténetek mellett szükség van a múlt apró, színes emlékeire is. A fotográfiák és a rájuk vonatkozó irodalom utáni keresgélés során sok adat felhalmozódott, lényeges és jelentéktelen, általános érvényű és kuriozumszerű. Melléjük sorakozik most egy véletlenül fellapozott Bálint György kötet, „A szavak lázadása”, melyből az alábbi sorokat idézzük:26 „Nem igaz, hogy az egyes dolgoknak nincs jelentőségük. Minden jellemző valamire, minden kifejez valamit. .. Egy korra, egy kultúrára, egy tájra nemcsak a reprezentáns jelenségek vallanak perdöntőén, hanem a mellékes apróságok is, az út mentén szétszórt, elgurult tanúságtevők.” ... Ilyen apró, véletlenül őrzött emlék a Budapest gyűjtemény múlt századi fotóanyagának jórésze, még a vaskos albumok is. Befejezésül, — összefoglalás helyett, vagy ha úgy tetszik, tanulságul, — mégis ezeket vesszük most sorra. Ügy, ahogy a polcok között járva a különböző szakokból előkerülnek, vagy a bibliográfiai utalások nyomán adataikra, jellemzésükre találunk. Nem elemezhetjük hosszasan az egyes illusztrációkhoz fűződő eseményt, a képek művészi értékelésére sem vagyunk hivatottak; de felhasználva azt a színes, sokrétű anyagot, mely állományunkból kínálkozik, szinte ötletszerűen kiragadva, a képek, albumok sorrendjében — függelékként— egy-egy korabeli idézetet közlünk. Idézzék fel ezek a kor hangulatát, jellemezzék a műveket, mi pedig hallgassuk a képek beszédét, vegyék át a szót maguk a fotográfiák, ezek az „út mentén szétszórt, elgurult tanúságtevők.” Gátiné Pásztor Mária FÜGGELÉK I. Fényképírók, műtermek emlékei Az úttörők egyike: Simányi Antal. „A művészet is alkot magának gépezeteket naponta, mely kitűnő papjainak eszmeképét a hívők seregének megvigye, s ametszészet száz nemét nem elégelve meg a tudománnyal szövetkezett, s ennek segélyével alkotott magának fényírászatot, mely nemcsak a festészet remekeit hibátlan-híven utánozni, de az életben lépten-nyomon nyilatkozó festői-re- mek gondolatot is leírni, s tanulmányul az ihletett művésznek átadni képes legyen.” (Simonyi Antal: „Tanulmányok az egyetemes világipar templomából, Páris, 1855.” Pest, Emich, 1856. p. 23-24) „A Váczi utcában, szemben a Liedman-féle kereskedésseli 1-ső számú ház udvarán, a legutóbbi pár hónap alatt egy sajátszerű kis műcsarnok emelkedett, mely iránt a piacról bevetődő palóczok már abban egyeztek meg, hogy az fiók-csillagvizsgáló torony lesz. Ez a kis műhely Simonyi kecskeméti születésű hazánkfiának fényképészeti csarnoka, melynek teljes fölszerelésével pár hét múlva készen leend... Simonyi meglepő tökélyre vitte a vászononi fényképészetet, továbbá képes egy kis kép életnagyságbani hű másolatára, s midőn szerei Párizsból megérkezendenek, s műkészleteivel teljesen rendben lesz, képes leend mozgó csoportozatokat, egy vásártéti pillanat alatt levenni...” (Magyar Sajtó, 1856, 85. sz. p. 3.) 16 225
