A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár évkönyve 1962
Dr. Remete László: A Fővárosi Szabó Ervin könyvtár történetéből. A Wenckheim-palota megszerzése
A magyarázkodásból következtetve arra kell gondolnunk, hogy ha a „Wenckheim ügyet” is bűnügyi vonalra terelték volna, amint az más esetekben bekövetkezett, úgy az igazi felelősök, Sipőcz, Wolff, Folkusházy és társaik ezúttal is a kisebb beosztottakra, elsősorban a könyvtárigazgatóra hárították volna a törvénytelen vásár ódiumát. Kiegészítésként utalnunk kell arra, hogy Enyvvári hasonlóan részleges beismeréseket tartalmazó nyilatkozatot tett a nyilvánosság előtt is, de a részleges beismeréseket ebben a nagyközönséghez szóló tájékoztatásában újabb valótlanságokkal is megtoldotta. A közlemény a kereszténypárti városvezetőséget tűzön-vízen keresztül védelmező klerikális Nemzeti Újság című lap 1927. július 13-i számában látott nyomdafestéket. A könyvtárigazgatóval készített interjú már címében is megtévesztő: ,,A Wenckheim palota tökéletesen megfelel a Fővárosi Könyvtár céljainak” — ezt a feliratot adta a buzgó újságíró Enyvvári- val készített interjújának, amely éppenséggel nem igazolta a címben hirdetett állítást, Enyvvári ugyanis beszélgetése során (melynek gépiratos változatai a fővárosi könyvtárban a „Wenckheim palota iratai” közt is megmaradtak a következő gyűjtőcím alatt: „Válaszok hírlapi támadásokra”) az alábbiakat jelentette ki : „A főváros pénzügyi helyzetére való tekintettel új könyvtár palota építkezésére nem gondolhattunk. Mikor a Wenckheim palota felajánlásával lehetőség nyílt a könyvtár elhelyezésére ... a főváros vezetősége engem bízott meg, hogy szakvéleményt mondjak. — E kérdésben utalok elsősorban a műszaki közegek egybehangzó véleményére, amely szerint a Wenckheim palota vételével a főváros jó vásárt csinált. . . Mielőtt véleményemet a főváros tanácsához felterjesztettem volna, a palota helyiségeit ismételten műszaki közegekkel bejártam és az épületet heteken át tanulmányoztam. . . Hogy a palota átalakításokkal sem válhatik olyanná, mintha egyenesen könyvtárnak készült volna, azt természetesen magam tudom a legjobban... Minden külvilági zajtól izolált könyvtár oly forgalmas városban, mint Budapest, teljesen elképzelhetetlen lett volna. . . Köztudomású, hogy az állandósult és megszokhatóvá vált villamosközlekedés sokkal kevésbé zavarja az olvasók munkáját, mint ahogy azt egyesek képzelik...” A nyilatkozatban tehát különleges hangsúlyhoz jutott az a mozzanat, hogy a palotavásárt „kényszerhelyzet” folytán hajtották végre, azért, mert önálló épület emelésére nem volt kilátás. Nyomban azután több vaskos füllentésbe ütközünk : ugyanaz az Enyvá- vári, aki fentebb idézett és feletteseihez címzett, tehát belső használatra szánt beadványában azt írta, hogy ,,napokig” tanulmányozta az épületet, a széles nyilvánosság előtt, a sajtóban már ,,heteken át” folytatott vizsgálódást emlegetett. A tanácshoz címzett írásban szó sem volt,,műszaki közegek egybehangzó véleményé”-xol és arról, hogy ezekkel együtt járta volna be az épületet, mielőtt első véleményezését elkészítette, a Nemzeti Újság olvasóival viszont megpróbálta elhitetni, hogy ő és természetesen az őt megbízó városvezetőség minden tekintetben messzemenő gondosságai járt el a vétel előkészítésénél. Az eddig elmondottakban viszont mi ismételten bizonyítottuk, amit most már az előbbi, 1927. április 28-i Enyvváritól származó „befelé” szánt irat is újólag igazolt, hogy a könyvtárigazgató a vételt megelőzően egymaga készítette a jelentést, műszaki emberek bevonása nélkül. A részleges beismerésekre egyébként azért is volt szükség, mert a palotavásár lebonyolítása és kierőszakolt törvényesítése után elő kellett készíteni a közvéleményt és a törvény- hatóság ellenzékét az újabb keserű pirula lenyelésére, arra, hogy az épület könyvtári célokra való átalakításának hatalmas, a vételárral csaknem egyenlő kiadásait tudomásul vegyék, illetve megszavazzák. 7 97
