A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár évkönyve 1962

Dr. Remete László: A Fővárosi Szabó Ervin könyvtár történetéből. A Wenckheim-palota megszerzése

De egy dologról megfeledkeztek és ezt azon nyomban fejükre is olvasta az ellenzék: ha a gróf több, mint egy hónappal az adás-vételi szerződés megkötése (1926. december 13) után (1927. január 15-én) vállalta az egész törvényes eljárás kivárását (persze pénzzel a zsebében) és azt a kockázatot, hogy utólag visszaveszi a palotát, visszaadja a pénzt, akkor megdőlt a városvezetőség jóhiszeműségét bizonyító egyik legfőbb érv, hogy tudniillik: a dolog sürgős volt, mert volt egy „másik vevő.”

A sürgősségről, a másik vevőről szóló költött históriát egyébként képtelennek tartották a viszonyokban járatos kortársak és azzal még csak vitába sem szálltak.

Hogy a vétel gyors lebonyolítására semmiképp sem lehet szükség, azt több, nyomtatásban is megörökített korabeli felszólalás kétséget kizáróan bizonyította.

Első ízben a pénzügyi bizottság 1928. március 27-i ülésén szegezte le Friedrich István, •a „keresztény ellenzék” vezére:

,,A palotát már nyolc esztendeje árulják, eddig még senkinek sem tudták eladni, pedig különböző árakon kínálták.” (Fővárosi Közlöny 1927. 549. old.)

A március 16-i közgyűlésen Bedő Mór demokrata városatya ezeket mondotta:

„Ez az úgynevezett Wenckheim-palota évek óta a piacon van, eladhatatlan. Kínálták olcsón és drágán, mindenféle úton és módon és az infláció legtombo- lóbb idejében sem akadt olyan vevő, aki ezt az ingatlant megvegye.” (Főv. Közi. 1927.672. old.)

Mikor Liber Endre tanácsnok ugyanezen a közgyűlésen elmondott zavaros, a város vezetőségének álláspontját nagyon is szánalmasan, mellébeszéléssel védelmező, inkább felettesei hamisságát leleplező érvei közt mint ,,leglényegesebbet” felemlítette, hogy itt „alkalmi vétel”-ről volt szó „mert igenis volt egy másik vételre jelentkező, aki éppen meg akarta a palotát vásárolni” — a naiv állításra így reagált az egyik városatya.

„Fejérváry Sándor: Nincs több olyan bolond”\ ti. aki ezt a palotát megvette volna.

Kiss Menyhért keresztény ellenzéki bizottsági tag a közgyűlésen elmondott bírálatában még csak vitába sem szállt az állítólagos „második vevő”-ről szóló mesével. Mint -a nemrég még a Wenckheim palotában tanyázó kereszténypárti klub egyik tagja, nagyon jól ismerte az épület eladása körüli próbálkozásokat és kijelentette:

„Nem tudom belátni, miért volt ennyire sürgős ennek a palotának a megszerzése. .. A fővárosnak fel kellett volna használni az alkalmat és miután az ügynökök már három év óta hiába kínálták fűnek fának, hogy ezt a palotát megvegyék, legalábbis arra kellett volna törekednie, hogy minél mélyebbre ledrukkolja, leszállítsa a vételárat és nem kellett volna ilyen nagy összeget adnia érte”. (Főv. Közi. 1927 évf. 676. old.)

*

Kiss Menyhért imént idézett felszólalásából is kitűnt : sokan annak az állításnak sem ■adtak hitelt, hogy a város olcsón jutott volna a palota birtokába.

Pedig a város vezetői a vétel sürgősségére való hivatkozás mellett legfőbb érvként azt emlegették, hogy itt alkalmi vásárról van szó, hogy a palotát mélyen értéke alatt vesztegeti a gróf, „negyedáron” juthatnak hozzá.

Mint utóbb kiderült, ez az érvelés döntően befolyásolta az 1926 december-eleji pártközi értekezlet résztvevőit is, azokat, akiknek igenlését „törvényes alap”-nak kiáltották ki a törvénytelen akciót puccsszerű gyorsasággal lefolytató Folkusházyék.

Hogyan tájékoztatták a pártközi értekezlet résztvevőit a polgármesterek ? — erről az egyik városatya, aki utánanézett a dolognak, a következőket mondta az 1927. március 16-i közgyűlés színe előtt :-88