A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár évkönyve 1961
Dobos Piroska: Szabadpolc-rendszer a kerületi könyvtárakban
leges szabadpolc, amely ma már igen sok könyvtárunkban megszokott a válogatóasztal előnyeit használja fel nagyobb mértékben, azt ti., hogy adott állományrészt, vagy az állomány leginkább ajánlható részét teszi az olvasók számára hozzáférhetővé. Jól bevált módszer ez akár a szocialista szépirodalom, akár az ismeretterjesztő irodalom népszerűsítésére. A még zártpolc-rendszerrel dolgozó könyvtárak olvasói segítségével megismerkedhetnek a szabad válogatás örömével. Előkészítésnek, átmenetnek tekinthető. A szabadpolc-rendszerről igen gyakran mint könyvajánlási módszerről esik szó s sokan általában valami új módszernek tekintik. Hogy világosan láthassuk új feladatainakat, tisztázni kell e kérdésben álláspontunkat. A szabadpolc-rendszer nem új. A századfordulón alakult angolszász közművelődési könyvtárak szabadpolc-rendszerrel létesültek, a skandináv városi könyvtárak is így kezdték működésüket. Az a körülmény, hogy hazánkban az 1910-es években megnyílt első fővárosi közkönyvtárakban nem ez a rendszer honosodott meg, összefügg azzal a vitával, amely a szabadpolc-rendszer és általában a közkönyvtári feladatok körül az időben Németországban folyt. Ez a vita a zártrendszerű közkönyvtárak kiépítésével zárult, s a főváros könyvtárügyének első szervezője, Szabó Ervin e német tapasztalatokat vette át. Ezt bizonyítja Dienes László dr. tanulmánya is. Idézve Walter Hoffmant írja: „A könyv felütése és megtekintése az egyszerűbb olvasónak alig mond többet, mint a címe a katalógusban, az elhatározó aktus kivitelében a könyvtáros segítségét nem pótolja”.4 Kétségtelen, amit a szabadpolc-rendszerből az addig létesített könyvtárakban tapasztalhattak, s amit máig is a kapitalista országok szabadpolcrendszerű könyvtáraiban az olvasókkal való foglalkozás terén láthatunk, nem győzhette meg és ma sem győzheti meg a könyvtárosokat a szabadpolc-rendszer előnyeiről. E helyeken a könyvtáros „az elhatározó aktus kivitelében” nem segített és ma sem segít. E könyvtárakban a dolgozó tömegek kulturális nevelése, politikai felvilágosítása, a könyvtáros népnevelő szerepe nem merült fel, s ma sem merül fel. Éppen ezért miközben látjuk e könyvtárakban a szabadpolc-rendszer előnyeit a könyvtár szervezésében, berendezésében, építésében — tudnunk kell, hogy az olvasókkal való foglalkozás tekintetében új, a megváltozott körülményeknek megfelelő feladattal állunk szemben. A szabadpolc-rendszerben mai viszonyaink között a könyvtári munka egyszerűsítését, és új még ki nem alakított, de feltétlenül kialakítható olvasószolgálati módszerek alkalmazásának lehetőségét kell látnunk. A szabadpolc-rendszer tehát nem tekinthető új rendszernek, de új módszerek kialakítását teszi szükségessé a változatlanul kötelező könyvtári nevelő munka érdekében. Nem volna helyes magában a szabadpolc-rendszerben új módszert látni, mert azt a tévhitet kelthetnénk, hogy ez önmagában a könyvtári munka magasabb színvonalát jelenti. Számunkra mércének csakis a szocialista nevelőmunkában elért eredmények fogadhatók el. Ezért a szabadpolc-rendszerben az új és a régi, bevált — itt is használható — módszerekkel elérhető nagyobb eredmények, a kulturáltabb könyvtári munka, az olvasók önállósága gyors növekedésének lehetősége üdvözölhető. „A szabadpolc-rendszerű könyvtár olyan könyvtár, amelyben az olvasók előtt nyílt az út a könyvállomány felé és amelyben az olvasó kihasználva a tájékoztató apparátust és egyénileg konzultálva a könyvtárossal, önállóan keresheti és találhatja meg a neki szükséges könyveket.”5 E meghatározást mi is elfogadhatjuk. Jelzi azt az alapvető követelményt, amelyet soha nem hagyhatunk figyelmen kívül, amikor a szabadpolc-rendszer hazai terjesztésére törekszünk, azt ti., hogy a könyvtáros konzultációs szerepe és a tájékoztató apparátus sokoldalú kiépítése elengedhetetlen. A tájékoztató apparátus keretében minden állományfeltáró munka beleértendő, s ilyen értelemben a régebbi kirakat és válogatóasztal szerepe — az állomány kisebb részének kultúrpolitikai, nevelési célokból való előtérbe állítása — változatlan marad a szabadpolc-rendszerre való áttérés után is. A forma ugyan változik, hiszen üvegezett kirakat az ajánláshoz nem szükséges, s a válogatóasztal helyét is felváltja az ún. könyvbölcső — lényegében azonban célját és módszerét dletően nincs * 6 * Dienes László: Walter Hoffmann könyvtári törekvései. Bp., 1916. Lantos. 20. p. 6 Über die Arbeit in Freihandbibliotheken. Berlin, 1957. Zentralinstitut für Bibliothekswesen. 6. p. 10 A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Évkönyve IX. 1961. — 145
