A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár évkönyve 1960
Dr. Remete László: A fővárosi könyvtár az ellenforradalom első éveiben
megháromszorozódott”. — Ugyanezen lap hasábjain másfél esztendővel később („Magyar- ország” 1921. nov. 26.) azt állította, hogy „Forgalmunk az utóbbi időben erősen megnövekedett. .. egyedül a tudományos központi olvasóteremnek havi 3—400 látogatója van. A forgalom további növekedését elsőrendű feladatunknak tartjuk”. (Az állítás hamisságáról az ugyancsak Kremmerék által kiadott jelentések alapján első pillantásra meggyőződhetünk: 1919-ben havi 5000 az átlag, 1920-ban az egész évről 35 559 kötetes forgalmat tüntettek fel, ami havi 3000-nél is kevesebb!) — Saját számadataikkal szembekerülve azonban az új vezetők is beismertsékre kényszerültek. 6k nem mondhatták ki nyiltan, amit kivü1 állók (mint fentebb láttuk, Gulyás Pál és Mosdóssy Imre) nyíltan hangoztatták, hogy az úri rend szellemének megfelelő, ha csökkentik az olvasók számát. Kremmer mentséget keresve „ideológiai alapot” teremtett a forgalom hanyatlásának megokolásához : „A könyvtár műveltségfejlesztő feladatát nem abban látjuk, hogy minél nagyobb számoszlopok kerüljenek egymás mellé” írta az 1921-es Évkönyvben (p.7.) — Ez a tétel viszont ismét elárulja, hogy a Szabó Ervinével milyen homlokegyenest ellenkező nézetek vezérelték Kremmert. A mesterének nevezett Szabó Ervin ugyanis azt hirdette: „A legelső követelmény az olvasók körének legtágabb kiterjesztése” s ezt az elvet a gyakorlatban is sikerrel érvényesítette. Kremmer fenti megállapításából azt gondolhatnánk, hogy az olvasótábor összetételének valamiféle minőségi javítására gondolt. Ha az évkönyvekben a könyveltulajdonításokról, folyóiratcsonkításokról leírt panaszokat, a villamoségő lopásáról, betörések elszaporodásáról szóló irattári aktákat nézzük, Kétségünk támad aziránt, hogy valóban olyan választékos közönség lépett-e a régi helyébe. .. Annyi bizonyos, hogy a burzsoázia társadalmi cenzúrájának legegyszerűbb eszközével, a könyvtárhasználat díjának nagyarányú felemelésével komoly „eredményeket” értek el a „minőség” javításában. Az 1922-es Évkönyv (p.8.) erről így tájékoztat: „A nyilvános szolgálat áttekintését feltüntető táblázat is igen érdekes tanulságokat mutat. Így az újonnan beiratkozott olvasók száma az előző évhez képest a felére csökkent, mert a koronaérték lemorzsolódása miatt kénytelen volt a Tanács a könyvtári használati díjakat megfelelően felemelni.” Az emelés ötvenszeres volt: 300 koronáról egyszeriben 15 000 koronára ugrott a könyvtárhasználati díj. Ha a város a könyvtárra fordított kiadásait csak fele ilyen arányban növeli, sok nehézséget kiküszöbölhettek volna, így elsősorban a könyvbeszerzés körül kialakult súlyos bajokat. A könyvtár népszerűségének hanyatlásához ugyanis jelentős mértékben hozzájárult, hogy az állományt nem tudták felfrissíteni. Erre utal az 1923-as jelentés (p.l.) következő nagyon borús hangulatú számvetése: „Míg 1922-ben 10 329 kölcsönzőre 10 644 kötet esett, 1923-ban 15 600 kölcsönzőre csupán 4845 kötet jutott. Ennek következménye volt aztán az a sajnálatos jelenség, hogy a fiókkönyvtárak olvasói az év folyamán többször is kicserélődtek”. Az évi jelentésekből valamelyest arról is tájékozódhatunk, milyen értelemben következett be az olvasóközönség „egészséges” kicserélődése. — Az 1920-as jelentés(p.7.) például ezt a kérdést így állítja elénk: „A jelentés éve folyamán a Reference-osztály nyilvános szolgálatát dr. Dávid Antal és Vavrinecz Dezső látták el. Ez évben könyvtárunkat feltűnően gyakran keresték fel hivatalos hatóságok s az itt időző külföldi missziók gyakran több napi, olykor néhány heti munkát igénybevevő kívánságokkal... A kölcsönzés síma lebonyolítására, s új olvasótáborunk könyvigényeinek lehető kielégítésére különösen nagy gondot fordítottunk.” — Hogy a külföldi missziók melletti egyéb „hatóságok” közt a könyvtárt sűrűn látogató detektívek is szerepeltek, arról nem innen, hanem a korábban idézett bizalmas iratokból értesültünk. 7* - 35 m
