A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár évkönyve 1960
Dr. Remete László: A fővárosi könyvtár az ellenforradalom első éveiben
rúságos feltételeit illeti: az Évkönyvekben valósággal hemzsegnek az erről szóló sirámok. Az 1920-as jelentés (p.4.) közli, hogy az infláció kellős közepén az évi költségvetés „az előző évivel szemben alig számottevő emelkedést mutat.” s ez lehetetlen helyzetet teremtett, mert „a forradalmak szomorú következményekép minden téren képzeletet fölülmúló drágulás állott be”. — 1921-ben már nem volt olyan naiv lélek, aki hitelt adott volna ilyen történelemhami- sitásnak, — ekkor már nem hivatkoznak a forradalomra, mint az infláció okára, csupán tényként leszögezik: „A látszólag nagyarányú költségvetés a könyvtár békebeli szintjének fenntartásához távolról sem volt elegendő”. (Évkönyv p.2.) — 1922-ben is kommentár nélkül tudósítanak arról, hogy „A korona értékének lassú lemorzsolódása a jelentés évében is folytatódott” (Évkönyv p.3.) s ezért gyors vásárlásokkal igyekeznek segíteni magukon, végül az 1923-as jelentés (p.l.) már csak ennyit tud felhozni a „megdöbbentő”, „válságos” pénzügyi állapotok „mentségére”: „az a szomorú vigasztalásunk maradt, hogy a többi közkönyvtárak is hasonló nehézségekkel küzdöttek”. .. Az ellenforradalmi vezetőség természetesen hallgatott arról, hogy a háború okozta válság, az infláció ellenére-sem került volna ily végzetes helyzetbe az intézmény, ha a város- vezetőség csak valamennyire is törődött volna vele, ha az egykor tekintélynek örvendő könyvtárt nem tapossa sárba maga az új vezetőség. E szempontból nagyon jellemző, ha megnézzük az 1923-as év könyvtári költségvetésének végösszegét: ez 22,376 000 korona; ebből a személyi kiadások 10,160 000 koronát, a könyvbeszerzés 4,100 000 koronát emésztettek fel. Ugyanez évben templomok toronyóráinak rendbehozatalára 775 000 К-t, templomi ének- és zenekarokra 42,000 000 К-t tudott fordítani a főváros. (Ld. Székesfőváros Költségvetése az 1923. évre p. 36-37.) Ily körülmények között nem csodálatos, hogy a könyvtár tudományos munkája is a minimálisra zsugorodott. 1923-ig összesen öt kiadványra futotta a könyvtár erejéből: az 1918—1922-es évi jelentések kinyomtatására, ami korántsem jelentette azt, hogy az új vezetőség idegen toliakkal, a „destruktív kornak” termékeivel ne reprezentált volna. Láttuk, hogy Troubridge admirális szívéhez is az 1918-as kiadású „Duna” bibliográfia segítségével tudtak hozzáférkőzni — s Kremmer az 1914—1918 között megjelent világháborús bibliográfiákkal dicsekedett a közgyűlésen. Ezeknél nagyobb szabású akcióról ad hírt az 1922-es Évkönyv. (p. 1.): „Könyvtárunk résztvett 78 kiadványával a firenzei nemzetközi könyvkiállításon. A szakértők elismerő nyilatkozatai szerint a tekintélyes magyar kiállítási anyagba méltóan illeszkedett bele a kollekciónk.” Hogy a 78-ból legfeljebb négynek, az 1922-ig publikált jelentéseknek a kiadásáért illethette volna az elismerés a múltat megtagadó vezetőséget — arról persze nem szólt a fáma. Hatóságok, intézmények vagy egyének felkérésére kéziratos bibliográfiai összeállításokat ezekben az években is készítettek. A megkeresések jelentős része politikai tárgyú volt s ime a „tisztán marxi irányzatú” könyvtárból kitűnően tudtak meríteni ellenforradalmi tárgyú bibliográfiákhoz címanyagot. így pl. az 1920-as jelentés 7. lapján ilyen című összeállításokról emlékeznek meg: „A zsidókérdésről”, „A kommunizmusról”, „A kegyúri jogról” „Magyarország német orientációjáról” stb. Az 1922-es Évkönyv (p.6.) arról értesít, hogy „nyomtatásra készen áll a szakkatalógushoz készített betűrendes mutató.” — Ennek megjelenéséről nem tudunk. Az 1921-es Évkönyvben (p.l.) büszkén tudósít az igazgató arról, hogy őt az akkor megalakult Magyar Bibliophil Társaság alapító tagjává választották „s evvel a ténnyel könyvtárunk kilépett abból a merev elkülönült helyzetéből, melyben a múltban élt.” Kremmer személy szerint már jóval hamarabb elérte ezt: egy 1920 novemberéből fennmaradt irattári dokumentum szerint ő már akkor meghívást kapott Horthynak a „bűnös város”-ba történt bevonulása évfordulóján rendezett ünnepségre... A könyvtár „elkülönülése” valóban megszűnőben volt: a tőkés-földesúri Magyarország hivatalos támaszai 1919 után keblükre ölelték ezt az intézményt — a nép, az olvasók azonban annál kevésbbé, mint ezt az alábbi statisztikai adatokból látni fogjuk. 1919 előtt valóban más volt a helyzet: az „elkülönülés” olyasféle 94
