A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár évkönyve 1960
Dr. Remete László: A fővárosi könyvtár az ellenforradalom első éveiben
tár anyagával kapcsolatban vetették fel először a modern könyvégetések gondolatát. Nem is akárki volt az a személy, aki hangoztatta, hogy „látni akarok egy könyvmáglyát...” a fővárosi könyvtár könyveiből; Wolff Károly volt ez, akkor a budapesti várospolitika teljhatalmú diktátora, aki a Budapest életére ráterpeszkedő, a lakosság többségét kitevő munkásválasztók kirekesztése után uralkodóvá lett Keresztény Községi Párt vezére volt. Wolff Károlynak a törvényhatóság pénzügyi bizottságában 1921. július 4-én elhangzott váratlan és dühödt kirohanása a fővárosi könyvtár ellen szemléletesen bizonyítja, hogy a magyar fasizmus szélsőséges figurái annyi személyi- és könyvtisztogatás után is habzó gyűlölettel és félelemmel tekintettek a tudománynak erre a fellegvárára. A pénzügyi bizottság aznapi programja elég szürkének Ígérkezett. A fővárosi könyvtár költségvetési előirányzatáról vitatkoztak. Szó esett arról, hogy új könyvtárfiók nyitásához megfelelő összeget kellene biztosítani. Platthy György bizottsági tag felszólalásában szóvátette, hogy a könyvtárosok fizetése alacsonyabb az átlagos könyvkötői fizetésnél. Ezután Platthynak arról a javaslatáról kezdtek tanácskozni: helyes lenne-e vagy sem., ha a könyvtárosok kitanulnák a könyvkötést, hogy szabad idejükben végzett könyvkötői munkával egészítsék ki keresetüket. Ekkor váratlanul a város kényura, Wolff Károly jelentkezett szólásra. Azzal kezdte, hogy ő nem részletkérdésekkel foglalkozik, hanem „érdemileg” kíván a fővárosi könyvtárrc'l beszélni. — Hosszadalmas és folytonos ismétlésekbe gabalyodó hozzászólásából jellemző kor-dokumentumként adjuk a következő részleteket: „Köztudomású dolog, hogy a városi könyvtár volt az a fészek, ahol elrejtették azokat a szellemi termékeket, amely szellemi termékek hivatva voltak a lelkeket tévútra vezetni ... A városi könyvtár volt a fészke annak a vezérkarnak, amely már évtizedekkel ezelőtt tudatosan dolgozott a proletárdiktatúra előkészítésén. (Ügy van!) . . . Évtizedek óta a keresztény világnézet alapján művelt filozófiai és társadalomiani munkákat tudatosan elfojtották ... A könyvtárakban élő páholy testvérek verték a békókat rá az emberek lelkére . . . Én a legfontosabb kérdések egyikének tartanám a városi könyvtár anyagának szakalapon leendő átrostálását (élénk helyeslés). Tűzre azokkal a könyvekkel, amelyek hivatva vannak a telkekre újabb decenniumok alapján megint csak békókat verni . . . Éppen azért nagy súlyt helyezek az ottani alkalmazottak helyes kiválasztására és beosztására, s... a városi könyvtárat a legélesebb kritika tárgyává fogjuk tenni és figyelemmel fogjuk kísérni az ott folytatott működést. . . Majd ha át fogják revidiálni, akkor fogjuk a judeo-szabadkőmüves közvéleménynek prezentálni azt a nagy máglyarakást, amely azokat a béklyókat jelentette...90 A közgyűlésen jelenlevő főhivatalnokok, akik lelkűk mélyén a bizottsági tagok többségével együtt ugyanazt szerették volna, mint a „vezér”, bizonyára úgy látták, hogy Wolff ismét elgaloppírozta magát. A magyar fasizmus a huszas években még nem engedhette meg magának, hogy barbár arculatát ilyen nyíltan kimutassa. Buzáth János alpolgármester csitítani próbálta dühöngő főnökét. Joánovich Pál bizottsági tag arról kezdett beszélni, hogy a fővárosi könyvtár nem elég gondosan gyűjti a világháború anyagát. A szakelőadóként jelenlévő Kremmer Dezső könyvtárigazgató is megpróbálta csillapítani Wolff olimpuszi haragját, s előadta, hogy az elmúlt két esztendőben már volt rostálás, a megmaradt „destruktív” anyagot zár alá vették, majd hozzátette, hogy szerinte a „főbaj” : főleg a fiatal generációt fertőzte meg a könyvtár. — Wolff félbeszakította Kremmert: „Nincsenek bilincsek? — Tessék!” Kremmer Dezső „az ifjúság megfertőzöttségére” vonatkozó megjegyzésével tehát Wolffnak érvet szolgáltatott azokkal a mérsékelt polgári elemekkel szemben, akik a Bárczy- rezsim kultúrpolitikáját védték, Wolffékét pedig támadták. 90 Fővárosi Közlöny 1921. 2. sz. melléklet No 28-hoz. p. 43—44. 89
