A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár évkönyve 1958-1959

Gátiné Pásztor Mária: Türr tábornok és a népnevelés

jön. Nagyon sokat megmagyaráz későbbi elveiről, hátralevő éveinek tevékenységéről egy — az Országos Levéltárban őrzött — fogalmazvány. A cikk, melyhez ezek a sorok lejegyződtek, magyar nyelven nem jelent meg soha. Túl keserű és túl őszinte volt ahhoz, semhogy a hírlapok kockáztassák vele a „magyar Garibaldi” népszerűségét.

A fogalmazvány megértéséhez tudnunk kell, hogy Türr 1867-ben Magyarországra látogatott. Olasz útlevéllel, mint vendég lépett hazája földjére — melyről az osztrák kormány örökre száműzte — 1867 szeptember 10-én, óriási, lelkes tömeg éljenzése közben. „Ezrek ajkán dördült meg a fölkiáltás: Éljen Türr István! Mint egy zászló lebegett előttünk, mely nehéz időkre emlékeztet és egyszersmind lelkesedésre buzdít.” — írta a „Képes Világ”. Csaknem minden újság közölt ekkor rövid életrajzot, megemlékezést a tábornokról. Találgatták, miért jött haza, melyik párthoz csatlakozik, milyen hivatalt vállal majd? „Mi járatban van jelenleg, senki sem tudja. A közvélemény százféleképp commentálja ittlétét, s ez legvilágosabb jel, hogy nagy súlyt fektet arra. Vajha ne csalódnék s Türr megfelelne a közbizalomnak, mely megjelenésekor karjaira vette s a nemzeti önállóság és függetlenség visszavívásánál az egyik vezérszerepet néki szánta. A tábornoknak nem ugyan fényes állása, de történeti jövője függ magatartásától” — írta a „Magyarország és a Nagyvilág”.

Milyen nagy szavak! Függetlenség visszavívása, történeti jövő, bankettek, fáklyás felvonulások, Garibaldi nóta — a kiegyezést követő évben! Türr mindezen bizony már csak bosszankodott. Az egyik tüzes szónoknak, aki harsány hangon elsorolta, mit üzen a magyar nemzet III. Napóleonnak, állítólag azt felelte, hogy „üzent már a magyaroknak I. Napóleon is, Garibaldi is,

III. Napóleon is, de nem felelt azokra az üzenetekre senki. A puskák (melyeket 1866-ban, utolsó küldetésekor szállított délre) ott rekedtek a határon, mert nem jött értük senki. Most már ő csak vízipuskát hozott, amivel a szalmalángként lobogó lelkesedést lehűtse”, idézi egyik életrajzírója, Gonda Béla.

Mindezek után, második hazai útjáról visszatérve, Pallanzában fogalmazta azokat a sorokat, melyekre már előbb hivatkoztunk:

„Közelebbi Magyarországban tett utamban még erősebbé vált bennem . .. azon tudat, hogy egészen téves fogalmakkal bírtunk húsz éven át az emigratióban az ország közvéleménye, helyzete, s különösen az azóta felnőtt s előállt generatióról. A mi egyébiránt minden emigratióval megtörténik, mely hosszabb távoliét alatt csak hibás vagy optimistikus kútfőkből merített föltevésekre alapíthatja a dolgok és emberek megítélését.

.. . Meg kell hajolnunk a meglett dolgok és tények kérlelhetetlen logikája előtt, mint meghajoltak más, nálunknál hatalmasabb nemzetek is ... Hogy egy új helyzet állt be, az oly tény, melyet józanul senki tagadhatni nem fog. Valamint tény az is —, és ezt nem kellene elfeledni —, hogy ezen új helyzet előidézésére minden párt, közvetve vagy közvetlenül, müködőleg vagy mulasztás által közreműködött és a história előtt mindegyik viselendi érte a felelősségből a maga részét.”

így ír Türr István. A pártokról tehát nincsenek illúziói, nem tartja egyiket sem különbnek a másiknál. Ez a magyarázata annak, hogy miért nem vállalt szerepet egyik pártban sem, miért nem vállalt képviselőséget, holott Baján kétszer is megválasztották.

Más hivatást, más működési területet talált ő magának. Mert az eseményeket nem azért tette kíméletlenül mérlegre, hogy le ne vonja belőlük az elkerülhetetlen tanulságot:

„Azt hinni ma, hogy a nemzetet folytonos izgalomban kell tartani, valóságos káros működés a jövőre nézve.” — „Szűnjünk meg azt hinni, hogy minket egy külön isten, más nemzeteknél jobb anyagból gyúrt volna . ..” „Jelenleg mindenki, bár minő lett légyen is politikai véleménye a múltban, működési tért találhat magának ...”

Működési teret keresett és talált magának Türr tábornok is. De nem a folytonosan megújuló közjogi harcokban, nem az országgyűlési meddő vitákban, hanem a gazdasági és kulturális élet fellendítésében. Mintha az előbb idézett — 1868 április 19-ről keltezett sorok örökös érvénnyel lezárták volna életének régi szakaszát: hagyatékában többé katonai iratot nem találunk. — A következő akta már az Országos Gőzhajó Társaságról ad hírt, majd a bajai iskolaigazgató köszöni meghatott szavakkal Türr segítségét a gimnázium megmentésénél, később az Első Magyar Kőszénbánya Társulat ajánlja fel elnöki székét Türr Istvánnak. Alapos mérnöki felmérések, a hazai és külföldi vízi utak vizsgálatáról, földrajzi tanulmányok, bánya költségvetések váltják fel a légió

18b