A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár évkönyve 1958-1959
Dobos Piroska: Az igénykutatás problémái és módszerei a közművelődési könyvtárakban
» Az olvasók eleve nem vehetik komolyan a könyvtáros igénykutatási törekvéseit, hiszen azt tapasztalják, hogy a nap mint nap jelentkező legkézenfekvőbb igényeket sem elégíti ki a könyvtáros. Az olvasóknak ez a tapasztalata gátat jelent, akadályozza őket abban, hogy véleményüket elmondják, hogy bíráljanak, hogy kívánságaikat közöljék. Különösen indokolt viszont ott az igénykutatás, ahol új módon kívánnak dolgozni, ahol ehhez mind a személyi, mind a dologi feltételek adva vannak. Ha az olvasó érzi, hogy véleményét meghallgatják és ha nem is értenek vele egyet, érdemesnek tartják arra, hogy vitatkozzanak vele, szívesen válaszol a kérdésre. Különösen, ha a név nélküli, az általános igénykutatás esetében azt tudjuk megértetni az olvasóval, hogy minden egyes olvasó őszintesége, a valósághoz való szoros ragaszkodása az egész felmérő munkának elengedhetetlen része, hogy segítsége az egész könyvtárügy szempontjából, tehát társadalmi méretben jelentős — csakis és csakis ebben az esetben tudunk ténylegesen feltáró munkát, tudományos igényű elemzést végezni, őszinteség, bizalom, az igények kielégítésére fordított nagy gond, ez az, ami az igénykutató munka alapját képezi. A külföldi szakirodalomban az utóbbi időben egyre több cikket olvashatunk e témáról. Az OSzK módszertani osztályának kiadásában megjelenő Könyvtári Figyelő (külföldi lapszemle) az 1957-es, 1958-as számaiban jónéhány ilyen tárgykörű cikket hoz, elsősorban a szovjet és a népi demokratikus országok könyvtárainak tapasztalataiból. 1957-ben jelent meg Párisban Jean Hassenforder könyvtáros tanulmánya „Goûts et attitudes des lecteurs dans une bibliothèque municipale de province Limoges” címmel. Ebben 265 olvasó igényeinek sokoldalú feltárását elemzi a szerző. Mindezeket és saját tapasztalatainkat összevetve, az igénykutatás formáinak egész sorát kell ismernünk, hogy a különböző körülmények és adottságok között dolgozó könyvtárosok kiválaszthassák közülük azokat, amelyeket helyileg leginkább alkalmazhatnak, amelyekkel leginkább célt érhetnek. A következőkben az igénykutatási módszerekkel foglalkozunk: 1. A kérdőíves igénykutatás. 2. A valóságos olvasás felmérése és elemzése. 3. A könyvek forgási sebességének vizsgálata. 4. Az előjegyzések vizsgálata. 5. A könyvek forgási sebességének és a könyvek előjegyzésének együttes elemzése. 6. Egyéni törzslapok, illetve elemző lapok szerepe. 7. A „minden nap csak egyet” akció. 1. A legáltalánosabb forma, amelyet a már jelzett 1936-os és 1954-es kutatások, a limogesi és a lipcsei könyvtárak is alkalmaztak, a kérdőíves igénykutatás. Sok érv és ellenérv szól a körkérdések, illetőleg a kérdőívek kibocsátásával kapcsolatban. Mindezeket az érveket és ellenérveket csak a konkrét könyvtárak esetében és konkrét helyzetben lehet elfogadni és elvetni, de néhány általánosítható tapasztalatot iránymutatásképpen mégis már az eddigi munkálatokból is meríthetünk. A körkérdés mindenképpen sematikussá teszi az igények mérését, mégis alapot jelenthet általános következtetések levonásához és ezért időről időre alkalmazhatjuk. Általános felmérésre ennél megbízhatóbb eszköz nincsen. Még akkor is ezt kell mondanunk, ha tudjuk, hogy a kérdőívek kitöltésénél az olvasót számtalan tényező a valóságot tükröző válaszadásában befolyásolja. A kérdőívek összesítésre alkalmas adatait alátámaszthatják a személyes egyéni tapasztalatok, vagy ellentmondhatnak ezeknek, de mindkét esetben a kérdőív adatot szolgáltat az igények, a kulturális színvonal, az olvasási szint méréséhez és ezért nélkülözhetetlen. A lengyel könyvtárosok folyóirata a Bibliotekarz 1957-ben közli Kukulszka „Olvasás módszertani kérdései” című tanulmányát, amelyben részletesen kifejti, miért kell megfelelő kritikával fogadnunk az olvasás tanulmányozására vonatkozó anyag gyűjtésének legelterjedtebb módjait, a beszámolókat és kérdőíveket. Hivatkozik Kreutz professzor könyvére, amelyben (A pszichológia alapjai) a kérdőív segítségével történő tanulmányozás módszerét „csekélyértékű”-nek minősíti. Érdekesen bizonyítja, 133
