A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár évkönyve 1958-1959
Zoltán József: Különgyűjteményeink időszerű és távlati feladatai
képzett könyvtáros tudja elrakni. Az osztályozást pedig azért nem lehet egyszerűsíteni ennél az anyagnál, mert egyrészt a csak néhány számjegyig terjedő osztályozás miatt részletkérdések az általános művekhez kerülnének, másrészt az anyag egyöntetűsége — politika — egyenesen megkívánja a részletekbe menő osztályozást. Legfontosabb és legelevenebb szükségleteket kielégítő különgyűjteményünk a főváros múltjára és jelenére vonatkozó mindennemű nyomtatott anyag teljességre törekvő gyűjtőhelye: a Budapesti Gyűjtemény, amely körülbelül egyidős magával a fővárosi könyvtárral. Szabó Ervin már a könyvtár megszervezésekor felismerte egy ilyen gyűjtemény jelentőségét és annak megfelelő helyet juttatott elgondolásaiban és megvalósult terveiben. A „mindennemű nyomtatott anyag” sokrétűsége hozza magával, hogy szerzeményezés, feldolgozás és tárolás szempontjából magán a gyűjteményen belül is több, külön kezelést igénylő részgyűjtemény van: plakát-, újságszelvény-, kisnyomtatvány-, fénykép-, színlap-, térképgyűjtemény, sőt 1950-ig igen jelentős budapesti metszetgyűjteménnyel is rendelkezett könyvtárunknak ez a mintegy negyedmillió könyvtári egységből álló, hazánkban páratlan — legnagyobb — helytörténeti gyűjteménye. Ami a gyűjtemény szerzeményezési munkáját illeti, már az 1955. évi, könyvtáron belüli felmérés megállapította annak egyenetlenségét: a gyűjtemény fejlődése során mind a könyv-, mind a többi részgyűjteményben komoly hiányosságok támadtak. A Horthy-korszakban, különösen azokban az években, amikor a gyűjtemény önálló költségvetéssel rendelkezett, a könyvállomány, de a kisnyomtatványgyűjtemény is számos olyan forrásértékű darabbal gyarapodott, amelyeknek beszerzése ma már nem lenne lehetséges; a háború viharai az antiquáriumokat és magán- gyűjteményeket is alaposan megtépázták. Persze olyan történeti művek is kerültek ekkor az állományba, amelyek nem gyarapítják számottevően Budapest közép- és későközépkorára vonatkozó ismereteinket — ez azonban a kisebb baj. A nagyobbat abban látjuk, hogy ugyanakkor elhanyagolták a főváros akkori jelenére és közelmúltjára vonatkozó munkásmozgalmi és társadalomtörténeti, főként könyvárusi forgalomba nem került anyag gyűjtését. Ebből le kell vonnunk a kötelező tanulságot. Az élet nem vár meg bennünket, a könyvárusi forgalomba nem kerülő nyomtatványoknak gyakorlatilag a legrövidebb időn belül nyomuk vész. Az 1956-os ellenforradalom sajtó- és röpiratanyagának beszerzése terén hasznos tapasztalatokra tettünk szert: ennek az anyagnak a gyűjtését előbb társadalmi úton, majd újsághirdetések közzétételével sikerült úgy megszerveznünk, hogy ma az országban, budapesti vonatkozásban, a legnagyobb, leggazdagabb gyűjteménnyel rendelkezünk ebből az anyagból. Ennek a jó tapasztalatnak az alapján kell megkísérelnünk az 1919—1944 között annyira elhanyagolt területnek a fehér foltjait, amennyire az még egyáltalán lehetséges, eltüntetni. A kurrens könyvanyag beszerzése nem jelent nehézséget. Ezt mutatja a könyvanyag gyarapodása az utolsó négy évben is: Év Gyarapodás Állomány 1955 .... 584 37 984 1956 ............ 631 38 571 1957 ............ 455 39 018 1958 ........... 5 64 39 579 A gyarapodás tehát négy év alatt 2234 kötet, ezzel a könyvállomány megközelíti a 40 000 darabot. Annál nagyobb akadályokba ütközik azoknak a nyomtatványoknak megszerzése és rendszeres gyűjtése, amelyek kiesnek a könyvárusi forgalomból: a plakátoké és kisnyomtatványoké. 1947-ben szűnt meg a Fővárosi Házinyomda és vele a kötelespéldányok szolgáltatása, amely addig intézményesen biztosította a Budapesti Gyűjtemény ilyen irányú fejlődését. Az azóta eltelt több mint 10 év alatt máris pótolhatatlan hiányok keletkeztek a gyűjteményben. 109
