A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár évkönyve 1956-1957
A tragikus helyzetet illusztrálja a gyermekkönyvek rongálódásának aránya. Erre jellemző, hogy a 38. sz. könyvtárban ez év májusában kötészeti selejtként leírt 210 kötetből 190 gyermekkönyv volt. A 3. sz. könyvtár jelentésében 15%-os könyvmennyiségről és 36%-os_ olvasói megoszlásról olvashatunk, s ez az átlagszámoknál is jobban érzékelteti a bajt. Ügy véljük, megelégedhetünk ennek az alapvető kérdésnek ilyen komoly felvetésével. Anélkül, hogy a különböző korcsoportok és az ismeretterjesztés különböző témái szempontjából részletes elemzést végeznénk — minden szerv leghathatósabb intézkedéseit kérjük a több, nagyobb példányszámú, jobb, változatosabb gyermekirodalom megjelentetése érdekében. Ha — és e kérdésben nem kételkedhetünk — az ifjú nemzedék nevelése sorsdöntő kérdésünk, a könyvtárak gyermekkönyvvel való megfelelő ellátása olyan alapvető követelmény, amely nélkül egyetlen lépést sem tehetünk előre a gyermekkönyvtár területén. II. Általános problémák Az állomány csoportjainak ilyen elemzése néhány általános problémát vet fel, amelyeket feltárni, megoldásukra javaslatot tenni szintén feladatunk. 1. A gyűjtőkör problémái, az állományfejlesztés módja Az állomány elemzése során többször utaltunk a gyűjtőkör tisztázatlan voltára, s az ebből adódó nehézségekre. Véleményünk szerint egyetlen más vidéki közművelődési könyvtárral sem hasonlítható össze helyzetünk. Elsősorban nem az egyetem nélküli városokban levő megyei könyvtárakkal, ahol a tudományos igények kielégítésére csak a megyei könyvtár anyaga szolgálhat. Itt Budapesten, ahol minden egyetemnek önálló könyvtára van, ezek az egyetemi könyvtárak, a különböző szakkönyvtárak és főleg a Szabó Ervin Könyvtár központjának még kihasználatlan lehetőségei kell, hogy determinálják a kerületi könyvtárak gyűjtőkörét. Merev határt vonni természetesen nem lehet, minden könyvtár és minden könyv esetében külön kell dönteni, de egy általános meghatározás mégis segítséget nyújt az egyenkénti döntéshez. A kerületi könyvtárvezetőkkel folytatott vitában kialakítottuk azt a felső szintet, amely fölött tekintettel a jelenlegi olvasók összetételére, a mai általános kulturális színvonalra, a helyi adottságokra és anyagi lehetőségeink ökonomikus felhasználására — nem szerzemé- nyeznek, s meghatároztuk azt az alsó határt is, amelyen alul a kerületi könyvtárak nem vásárolhatnak. A felső határ természetesen csak az ismeretterjesztő és szakirodalom problémája, szép- irodalomban ilyesmiről nem lehet szó. A felső határt szakonként kell eldönteni, vizsgálva, hogy milyen érdeklődéssel állunk szemben, s mindig csak a tömeges igényt lehet figyelembe venni. Ehhez minden könyvtárban részletes elemzést kell végrehajtani, mert e nélkül csak nagy körvonalakban állapíthatjuk meg a határt. Egyetemi tankönyvek, az egyes szaktudományok részletkérdéseivel foglalkozó művek általában a felső határon kívül rekednek. A legfontosabb, hogy az egyes szakok irodalmát összefüggésben vizsgálják és így e határon belül törekedjenek teljességre. Csak ha egy körön belül teljesség van és az igények a körön túl tömegesen jelentkeznek, lehet a körön túlmenni — persze ha van pénz-hozzá. Az ismeretterjesztő irodalom elemzésénél több példával bizonyítottuk, hogy a határ betartása a könyvtár elemi érdeke, az egyik feltétele az állomány tényleges kihasználásának. Hiszen sem a „Négynyelvű ételszótár”, sem Peyer: Öntészeti technológiája iránt tömeges igény egy-egy kerületi könyvtárban nem mutatkozik és csak mint kihasználatlan, néhány év múlva, mint fölös anyag okoz problémát a könyvtárosoknak. Az 1957-es év első felében tapasztalható volt bizonytalanság a politikai művek beszerzése körül. Ma már ezen is túljutottunk. A rendelési tanácskozáson megállapított arányban a politikai brosúrákat és egyéb társadalom71
