A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár évkönyve 1956-1957

is inkább, mert a Bizottmány a terveket városszépészeti szempontból nem tartotta megfelelőknek. A benyújtott terveknél költségesebb építkezésre pedig a szerviták anyag ereje nem futotta.

De a szervita-kert kérdése ezzel nem került le a napirendről. Mivel a kerti részen a szerviták fabódékat építettek, amelyeket istállók céljára adtak bérbe a belvárosi polgároknak, a környékbeli lakosság jogos panaszára a választott polgárság 1845-ben beadványban fordult József nádorhoz. Ebben azt javasolták, hogy a város szívében fekvő kevés költséggel átalakítható kolostorban a létesítendő új ipariskolát helyezzék el, a kert magas kőfalát pedig távolítsák el, hogy az invalidusok épülete előtt szabad tér keletkezzék és a „létesítendő köztér által a város díszében, a közönség pedig kényelmében” gyarapodjék. A terv nem valósult meg, részben, mert a szerviták magas pártfogóik révén meg tudták tartani belvárosi ingatlanukat, részben, mert a város más megoldást talált az ipariskola elhelyezésére.35

Közben, a Közmunkatanács elődjének, a Szépítő Bizottmánynak a működése nyomán, erőteljes ütemben megindult a városszabályozási munka, amely főként a Belvárost érintette. Terek, utcák, házak estek egymásután áldozatul a nagyváros lázas ütemü fejlődésének. De nem egy magános elmét is foglalkoztatott a városrendezés. Táncsics 1864-ben, börtönében, megírta „Fővárosunk” című munkáját, amely igen sok életrevaló javaslatot tartalmazott. A Belvárosról szólva egy hosszú egyenes útvonal létesítését sürgette a Belvároson át, amely összekötné a Lipót várost és a Ferencvárost: „A belvárosnak hosszában létező utcái széles- bítve egyenesvonalban szeljék végig a várost : a szénatér- és mészárosutcától a nagyhídutcáig, például a lövészutca egyenvonalba hozva az úriutcával, a fehérhajó helyiségén keresztül érjen a nagyhídutcára és így a többi utcák is, mert fővárosunkban egyrészről a fejedelmi Duna folyam által is okozva az északi szelek uralkodnak inkább és ezek csak úgy járhatják át tökéletesen az utcákat, ha ezek egyenes vonalban rúgnak ki a nagyhídutcára. A belvárost pedig keresztülvágó utcák a Dunától az országútra szintoly egyenes vonalban menjenek, mert a Dunának üde lege csak olymódon terjedhet okadályozatlanul a belvároson keresztül”.36 Táncsics javaslata lényegében megvalósult: a városszabályozás áttörte az egykori Fehér Hajó szállót a Szervita téren és az Erzsébet (ma Engels) tértől a Bécsi, Úri (ma Petőfi Sándor), Egyetem és Kecskeméti utcán át egyenes vonalú összeköttetés létesült a Mészáros utcáig (ma Tolbuchin körút), illetve Széna (ma Calvin) térig. Mindössze a Lövész (ma Királyi Pál) utca helyett a Kecskeméti utcát kapcsolták ebbe az útvonalba.37

Erre az időre esik a szervita-templom és rendház külsejének átalakulása is. A postakincstár megvásárolta posta- és távirda céljaira a szerviták kertjét 1871-ben és 1873-ban már el is készült a főposta épülete, végleg elzárva a Károly-kaszárnya roppant épülettömbje méltó érvényesülésének lehetőségét. Az Úri utca szélesítése miatt a régi kolostorépületet le kellett bontani; az új rendházat és a templom homlokzatát Diescher József tervei szerint építették fel, illetőleg alakították át, akinek az új építkezést a postapalotával kellett összehangolnia. Diescher a tornyot 10 méterrel magasabbra építette az eredetinél és a homlokzatnak neorenaissance-jelleget adott, elépítve a barokk építészeti elemeket. A hasonló stílusban épült rendház 1945-ben olyan súlyos bombatalálatot kapott, hogy egészen az első emeletig le kellett bontani.38

A teret körülölelő többi épület közül a legmonumentálisabb a rokkantak palotájának hatalmas épületkolosszusa, a 18. századi Pestnek az Újépület felépüléséig legnagyobb, de az akkori Európának is egyik legimpozánsabb épülete. A haditanács megbízásából Fortunato de Prati kamarai építész 1716-ban kezdte meg építését. Terünk névadója, Anton Erhard Martinéin 1727-ben kapcsolódott be az időközben pénzhiány miatt megakadt építkezésbe, saját új tervei és elgondolásai szerint. Neve így vált elválaszthatatlanná a gyönyörű épülettől. 1686-ban, vagy 1684-ben született Bécsben, ahol apja, Francesco Martinelli, ugyancsak építőmester volt, és 1747 szeptember 16-án halt meg ugyanott. Egyike volt az osztrák barokk legtöbbet foglakoztatott építészeinek. Többek között ő építette, az idősebb Fischer v. Erlach tervei szerint, a híres bécsi Karlskirchét, és — apácalánya hozományaként, ingyen — a bécsi orsolyiták kolostorát, ahol leányáéval együtt az ő hamvai is nyugosznak.39

Martinelli a párizsi invalidus-palota hatása alatt hatalmas, zárt négyszögü, négyud116