A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár évkönyve 1949-1954
Remete László: Reakciós hadjárat Szabó Ervin, a könyvtárpolitikus ellen
tárak közti együttműködés alapján, az egyes intézmények szakkörének meghatározásával civilizált állapotok teremthetők a tudományos kutatók számára. Rámutatott arra, hogy az általa vezetett Fővárosi Könyvtár természetes fejlődése és az olvasók érdeklődése irányának figyelembevétele eredményeként, a tudományos szakkönyvtárrendszer keretében, a konzervatív szellemű könyvtárak előtt népszerűtlen ág, a társadalomtudomány anyagának gyűjtését vállalja a jövőben is. Ugyanez az intézmény szervezeti központja lenne a kiépítendő közművelődési hálózatnak. A meglevő népkönyvtárak, iskolai, egyesületi és klubkönyvtárak egybeolvasztása vagy szoros együttműködése és központi irányítása esetén — szerinte — adva van a budapesti tömegkönyvtárhálózat alapja, s a peremvárosokkal kiépíthető kooperáció a jövendő Nagy-Budapest könyvtárhálózatának alapjait is megteremtené. Az Emlékiratban előterjesztett javaslatokat 1910 júniusában a tudományos és politikai élet ismert képviselőiből összehívott széleskörű szakértekezlet tárgyalta meg a Városházán. Az Emlékirat egyes tételeivel szemben már itt is éles ellenvélemények hangzottak el. Szükség van-e egyáltalában társadalomtudományi szak- könyvtárra? Szabad-e, hogy társadalomtudományi könyvtár legyen egy leendő széles népművelési hálózat központja? — szegezték szembe aggályoskodó nézeteiket a Szabó Ervinével egyes felszólalók.15 A szakértekezleten, amelynek előadóasztalánál Szabó Ervin ült, és ahol a haladó értelmiség volt többségben, mégsem került sor ennél élesebb ellenvetésekre a Szabó Ervin-i tervezettel szemben. A tudományosság és a szakszerűség köpenyegébe burkolva a ,,Magyar Könyvszemle”-ben, a Nemzeti Múzeum könyvtárának (ma Széchényi Könyvtár) akkor haladásellenes szellemet képviselő folyóiratában jelenik meg a konzervatív körök éles politikai ellenvéleményét tükröző első nagyszabású „bírálat” az Emlékiratról. „Az új fővárosi könyvtár tervezete”16 címen Gulyás Pál múzeumi könyvtáros, a Múzeumok és Könyvtárak Országos Tanácsának népkönyvtári előadója foglalkozott 20 teljes oldalon az Emlékirat állításainak gondos „megcáfolásával”. Már ebben az első támadásban megtalálhatjuk úgyszólván minden olyan vádaskodás magját, mely később érte Szabó Ervint és könyvtárát. Ugyanekkor ez a cikk kifejezte az uralkodó osztályoknak a könyvtár demokratikus irányú fejlesztésével szemben elfoglalt álláspontját is. A bírálat mindenekelőtt megkísérelte cáfolni az Emlékirat azon részét, mely a főváros könyvtári viszonyainak szánalmas elmaradottságát tárta fel. Gulyás szerint Szabó Ervin „pesszimista szemüvegen” ítélte meg Budapest tudományos-könyvtári viszonyait, hiszen nincs szükség a nagy tudományos könyvtárak szakosítására, mert „a legtöbb szak tudományos művelésére ... kielégítő eszközök állnak rendelkezésre”. Bizonyítékul a legeldugottabb kis szakkönyvtárakat is felsorolja, figyelmen kívül hagyva azok szegénységét és azt a tényt, hogy számtalan szaktudománynak irodalmára nincs gyűjtőkönyvtár. Ismeretes, hogy a tudományok páratlan differenciálódása, az elképzelhetetlen méretű modern könyvtermelés korában a szakemberek már akkor képtelenségnek látták — még egyes ágakon belül is — egy-egy szakirodalom gyűjtésének teljességét. Szabó Ervin az általa vezetett társadalomtudományi könyvtárra vonatkozóan hangsúlyozta, hogy maradéktalan teljességre az sem törekedhet. Éppen a Fővárosi Könyvtár társadalomtudományi jellege volt az egyik fő támadási célpontja a reakciónak. Nemcsak a fentebb említett szakértekezleten hangzottak el kifogások, de többoldalas bírálat jutott ki Gulyás írásában is ennek a kérdésnek. Gulyás, ki könyvtári szakember létére tisztában volt azzal, hogy ilyen jellegű könyvtár kell, nem vitatta annak szükségességét, de mint fertőző gócot akarta elhatárolni a tömegeket szolgáló tervezett közművelődési könyvtárhálózattól: „Mindkét félre, az intézményre és a használókra nézve is hasznosabbnak tartanám, ha a főváros tudományos könyvtára a tervezett új közkönyvtártól helyiség és javadalom dolgában elkülönítve tartatnék fenn." — szögezi le a bírálat. Hogy miért, azt két zárójel közé téve, tehát burkolt célzás formájában, de már ekkor kimondja : így kell eljárni; a könyvtár jelenlegi vezetője ugyanis azért buzgólkodik társadalomtudományi könyvtár kiépítésén, „mert az némelyeknél kedves irány”. A Magyar Könyvszemle következő számában még helyet kapott Szabó Ervin válasza.17 Szabó Ervin kertelés nélkül mondta ki ebben : „A «némelyeknél kedves irány» magyarán nyilván a szocializmus . . . sohse tartoztam azok közé, akik meggyőződésüket leplezgetik, ha az uralkodó osztályoknak ez nincs kedvére.” 73