A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár évkönyve 1949-1954

Remete László: Reakciós hadjárat Szabó Ervin, a könyvtárpolitikus ellen

kezetes harcosa a demokráciának. Ezért a politikai vezetést — ahelyett, hogy legális vagy illegális eszközökkel a munkásosztály forradalmi pártjának a megteremtésén dolgozott volna — átengedte a burzsoá pártoknak. Így talált — jó szándékai, a munkásosztály ügye iránti hűsége ellenére — téves elméleti alapon közös plattformot a város vezetőségével is. Mint könyvtárpolitikus is vallotta és meggyőződéssel hirdette, hogy haladó törekvéseit a főváros polgársága előbb vagy utóbb meg fogja valósítani. Meggyőződéssel hitte, hogy a könyvtárügy fejlesztéséért vívott harcában — melynek sikeressége eszköze és ugyanakkor eredménye is lett volna a politikai demokráciának — hathatós segítséget fog kapni a városi burzsoáziától.

Látszatra Szabó Ervin „veszélytelen” elem volt a burzsoázia szemében. Kitűnő és lelkes könyvtári szakember, kinek „szocialista rögeszméi” megbocsáthatok, hiszen a politikai vezetést a burzsoázia kezében látta jónak. Mikor egy kispolgári bírálója a politikától való „irtózása” miatt (mely a szociáldemokrata párt opportunista vezetésének politikájából való kiábrándulása tüneteként következett be nála), „a politika aszkétájának” nevezte őt és rámutatott arra, hogy „a polgárság persze retteg és maga politizál” — Szabó Ervin így válaszolt:

,, . . . azelőtt sem szerettem a politikát, mégis igyekeztem részemet minden jó akcióból kivenni. Ezután sem lesz másként.“14

Valóban Szabó Ervin együttműködött az 1900-ban alakult Társadalomtudományi Társaságban (amelynek később alelnöke lett), a „Huszadik Század” c. folyóiratban (melynek egyik szerkesztője volt), a Társadalomtudományok Szabad Iskolája (felnőttek, főként munkások továbbképzését szolgáló intézmény) előadói gárdájában nemcsak a radikális kispolgárság demokratikus szárnyával, de a liberális burzsoázia felvilágosultabb képviselőivel is. Együttműködött az antifeudális színezetű szabadkőműves mozgalom egyes csoportjaival, a szabadgondolkodók, az antialkoholisták egyesületeivel, a különböző „szabadtanító” szervezetekkel stb. Elméletileg, de gyakorlatilag sem tűnt „veszélyes” embernek Szabó Ervin a város vezetésében érvényesülő felvilágosultabb irányzatok politikai képviselői előtt, mint amilyenek Bárczy István — 1906-tól 1917-ig Budapest polgármestere — és Wildner Ödön — 1911-től közoktatás- ügyi tanácsnok — voltak.

A REAKCIÓ AGRESSZÍVEBB KÖREI azonban — éppen akkor, amikor a könyvtár Szabó Ervin kitartó munkájának eredményeként közüggyé kezdett válni — felfigyelnek munkájára és meglátják azt, amit Szabó Ervin, elméleti tévedéseinek rabja, nem látott meg — hogy a fővárosi könyvtárügy vezetőjének tevékenysége a legkevésbé sem „politikamentes”. A Fővárosi Könyvtár tevékenysége növekvő veszélyt jelent számukra, az intézmény a haladó gondolat forrásává, forradalmi mozgalmak egyik központjává lett, mellyel mint veszélyes politikai tényezővel kell számolniuk és lehetőleg minél előbb leszámolniuk.

1910-ben, amikor Szabó Ervin erőfeszítései az első gyümölcsöket hozzák — a könyvtár kérdésével komolyan kezd foglalkozni a főváros burzsoá törvényhatósága — indul meg, előbb szakmai bírálatba öltözötten az az egységes láncolattá fűződő hadjárat, mely csakhamar nyílt politikai hajszává, vádaskodássá fajult és végső célként a könyvtár irányának megváltoztatását, Szabó Ervinnek és elvbarátainak az intézmény éléről való eltávolítását, vád alá helyezését, el- ítéltetését tűzte ki.

1910-BEN JELENT MEG Szabó Ervin könyvtárpolitikai nézeteinek, terveinek első széles kifejtése: az ,,Emlékirat községi nyilvános könyvtár létesítéséről Budapesten” c. tanulmánya. Sok esztendős előkészítő munka eredménye, magyar és külföldi tapasztalatok összegezése, egybevetése volt ez az írás, amely mindmáig legértékesebb darabja a magyar könyvtári irodalomnak, becses kordokumentum, amely a főváros könyvtárügyének bemutatásával széles történelmi perspektívába állítva ad jellemző képet a korabeli magyar kultúrállapotokról is.

Az „Emlékirat” vádirat, egyszersmind program volt. Cselekvésre mozgósító vádirat a főváros könyvtárügyének elhanyagoltsága ellen — nemzetközi példák seregét sorakoztatva fel tanúbizonyságként — program az elmaradottság j felszámolásának módjára. Szabó Ervin adatok tömegével mutatta ki, hogy tudományos könyvtárak és népkönyvtárak tekintetében egyaránt gyászosak a budapesti állapotok — Európa és Amerika nagyvárosainak példáit hozta tételének igazolására. írásának programadó részében bebizonyította, hogy mozgékonysággal, jó szándékkal, lendületes kezdeményező készséggel belátható időn belül kedvező helyzet teremthető a fővárosban e téren : a tudományos nagykönyv72