A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár évkönyve 1949-1954
Remete László: Reakciós hadjárat Szabó Ervin, a könyvtárpolitikus ellen
előadótermeket helyeztek volna el a munkásság számára, a munkások igazgatása alatt. Az épület emeléséhez volt anyagi fedezet is. 1896-ban „nemes felbuzdulással” a főváros polgársága éppen ilyen célra létesített egymillió koronás alapítványt. Ám 8 évvel később, mikor a javaslat elhangzott, a következő megnyilatkozásokkal válaszolt a burzsoá törvényhatóság a népháza megépítését célzó javaslatra; „Csak nem képzelhető, hogy a hatóság egyszerűen átad egy intézményt a munkásságnak, azokra bízva annak vezetését, és a maga kezéből mindent kiad ? !"10 így hördült fel Vázscmyi Vilmos, a demokratapárt nagyhatalmú vezére. A város egy másik „atyja”, Veredy Károly más szempontból tiltakozik a proletáriátusnak adandó „ajándék” ellen. Ö a munkásságban veszélyt lát a hazára : „Budafokon hallottam a munkásokat énekelni, beszélni. A dal nem volt magyar. Hallottam, hogy a munkások közt annyira terjed az internacionalizmus, hogy az egész országra veszedelmes . . . Itt arról van szó, hogy Magyarországon mindenki magyar legyen, és ha nem akar magyar lenni, akkor ne maradjon itt.“11 így mondja ki a megfellebbezhetetlen szentenciát a magyar fajvédők egy előfutára. A népháza terve olyannyira kihozza a sodrából, hogy egyenesen államveszedelmet lát benne, mert vészjóslóan hozzáfűzi a fentiekhez, hogy „Nem tartja szem elől tévesztendőnek a magyar állam- eszme szempontját”. Nyilván ezzel az egész törvényhatóság egyetértett, tanúskodik róla a jegyzőkönyvbe két zárójel közé tett feljegyzés : „(zajos taps)”. A túlnyomórészt nagyvállalatok igazgatóiból, felügyelő bizottsági tagjaiból, gyárosokból, nagy- kereskedőkből, háztulajdonosokból álló fővárosi törvényhatóságot mindvégig a fenti munkásgyűlölő szellem jellemezte, bár 1905, a forradalmi mozgalmak kezdete után a fentiekhez hasonló nyers megnyilatkozásokkal nemigen találkozhatunk. A LÁTSZATREFORMOK és hazug ígérgetések korában, amikor végső soron minden egyes demokratikus színezetű intézkedést a feudális- burzsoá osztályok jól megfontolt érdeke, számító mérlegelése határozott meg, ezzel a szellemmel homlokegyenest ellenkező irányt képviseltek azok a kultúrpolitikai törekvések, melyek Szabó Ervinnek, 1904-től 1918-ig a fővárosi könyvtár vezetőjének munkásságát jellemezték. Míg a könyvtárügy állami irányítói, a rájuk háruló frontszakaszon a nép kulturális felemeléséről szóló hangzatos és üres ígéretekkel a népmozgalmak „lecsendesítéséhez” igyekeztek hozzájárulni, addig Szabó Ervin gyökeres reformok tényleges végrehajtásán dolgozott a főváros könyvtárügyének vezetése közben. A könyvtárügy állami vezetői a burzsoá kultúrmonopó- liumot védelmezték — ő a proletárkultúra előfeltételeinek megteremtésén fáradozott. „Felülről“ a könyvtárak útján is a „felforgató eszmék” útjába akartak gátat vetni — Szabó Ervin nem titkolta, hogy a könyv közkinccsé tételével a munkást „gazdasági és politikai érvényesüléséért folytatott harcának gerjesztő elemeivel”12 akarja ellátni. Az uralkodó osztályok könyvtárpolitikusai a munkásmozgalom átmeneti lanyhulásainak idején pozícióik megszilárdításán dolgoztak — Szabó Ervin a munkásmozgalom fellendülésének éveit a főváros könyvtárügyének előbbreviteléhez kamatoztatta. A kultúrpolitika legfőbb irányítói mindent elkövettek, hogy a könyvek, a könyvtárak és könyvtárosok útján is a magyar imperializmus, a nemzetiségek elnyomásának, a nemzetek közötti gyűlölködésnek gondolatát, a sovinizmusnak, nacionalizmusnak, militarizmusnak magvait hintsék el a dolgozók között. Szabó Ervin könyvtára a népek testvériségének, az emberi kultúra egyetemességének, az antimilitarizmus eszméinek terjesztője lett. Ha a felsőbb szervek azt hangoztatták, hogy az állam „szegény” a könyvtárügy fejlesztéséhez, Szabó Ervin szakadatlanul bizonygatta, hogy van lehetőség és mód a kulturális építésre, amennyiben őszinte szándékkal törekszenek erre. Szabó Ervin haladó könyvtárpolitikai nézetei és gyakorlata mélységes demokratizmusából, szocialista világnézetéből, a munkásosztály ügyéhez való rendíthetetlen hűségéből következett. A marxizmus első nagy népszerűsítője volt ő hazánkban, kérlelhetetlen ostorozója a munkásmozgalomban jelentkező opportunizmusnak, ugyanakkor tévedésektől nem mentes művelője a forradalmi munkásmozgalom elméletének. Hogy Szabó Ervin 1904-től vezetője, 1911-től — 1918-ban bekövetkezett haláláig — igazgatója lehetett és maradhatott a Fővárosi Könyvtárnak, azt mindenekelőtt elméleti tévedéseinek „köszönhette”.13 Hitelt adott a következetlen, megalkuvásokra kész burzsoázia frázisainak, nem látta meg, hogy csak a proletariátus követ-. 71