A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár évkönyve 1949-1954

A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár fennállása 50 éves évfordulójának megünneplése

szelni a könyvtárosok, így csak egy forradalmár beszél. És itt állította fel Szabó Ervin azt az elvet, amelyet ma is követendőnek fogadhatunk el: «A könyvtárt az olvasók mindennapi életének szerves alkotó részévé kell tenni. Meg kell vizsgálnunk, hogy a nép mely rétegének milyen szükségletét hivatott kielégíteni.» "

A továbbiakban arról beszélt Kőhalmi Béla, hogy milyen reális szükségletekre építhette elképzeléseit Szabó Ervin a fejlődő, iparosodó Budapesten. Építhette a nagyipari technikát elsajátító munkásokra, a főiskolások nagy létszámú seregére és a művelt értelmiségre.

„Tizenöt évi szívós harc után, melynek állomásait Szabó Ervinnek egy-egy remekbe készült emlékirata, ragyogó taktikai készségű cikkei, előadásai jelzik, amelyekből nem hiányzott sem a meggyőzés, sem a leleplező gúny, az ország fővárosához méltó nagy központi nyilvános könyvtár ügye mégis elbukott. Elbukott azokon az ellentéteken, amelyek a fővárosi nagypolgárságon belül fakadtak ki. A Szabó Ervinnel tartó haladó erők befolyása gyengének bizonyult a cél eléréséhez, a munkásosztálynak nem volt szava az államügyek és a főváros ügyeinek intézésében. A nagy könyvtárpalota nem épülhetett meg, a fiókkönyvtár-hálózatnak is csak csírái fakadhattak. De az ideiglenes helyiségekben, a Károlyi utcai épületben Szabó Ervin megmutatta, hogyan kell a dolgozókat szolgáló könyv- gyarapítási politikát folytatni, hogyan kell a művelődésnek és a tudományos kutatásnak egyenrangú teret biztosítani egy nyilvános könyvtárban. A fiókhálózat pedig mintakatalógusával, formaságoktól mentes kölcsönzési rendszerével, nyílt polcával, a szabadtanítás szerveivel való kapcsolatával, de különösen könyvbeszerző politikájával: azzal, hogy a legjobb könyveket adta az olvasók kezébe, a forradalmi stílusú könyvtárépítés ragyogó példája, a magyar könyvtárügy legértékesebb hagyományainak egyike."

Kőhalmi Béla azután azt mutatta be néhány példán, hogy Szabó Ervin munkásmozgalmi tevékenységét, elméleti munkáját könyvtári munkájával egyidejűleg végezte.

„Abból, amit Szabó Ervin munkájáról eddig elmondtam, elvi jelentőségű tanulságként kívánkozik először az, hogy a könyvtárért a könyvtáron kívül is harcolni kell, másodszor az, hogy a könyvtárügyért úgy is harcolhatunk, ha jó könyvtárat csinálunk. Igen: a könyvtárügy legjobb propagandája a jó

könyvtár ! És ezt a könyvtárat teremtette meg Szabó Ervin.

Hogyan csinálhatta mindezt ez a törékeny testű férfi, akinek kezéből már 41 éves korában kihullott az írótoll ? Azt felelem : egyedül példaadással. Ki tudta harcolni, hogy munkatársait maga választhatta ki és a szak- képzettséget igénylő könyvtári állásokba első ízben ő választott meg nőket. Egész munkaideje a könyvtáré volt és amit a könyvtárügyért, a fővárosiért és az országosért, a munkásmozgalomért tett,azt szabadidejéből adta. A könyvtári aprólékos munka fontosságát nemcsak tanította, hanem a gyakorlatba is átvitte. Munkatársai mindegyikének íróasztalánál naponta megjelent és megbeszélte velük problémáikat. A könyvtári munka legtermékenyebb órái voltak ezek az íróasztalnál lefolyt meghitt beszélgetések, amelyeken szóba kerültek a közélet napi kérdései, az irodalom, a tudományos élet, sőt a színházi és hangversenyszezon eseményei is.

Szabó Ervin régi munkatársainak veszteség- listája igen nagy. Főmunkatársai közül Mad- zsar József, Braun Róbert és Dienes László nem élnek már közöttünk, de néhányan a régiek közül itt vannak sorainkban : Pikier Blanka, a Szikra könyvkiadó lektorátusának munkatársa, ismert bibliográfus, Szabó Ervin és Varga Jenő háborúellenes röpiratainak sokszorosítója ; Pór Nándorné, a Százados úti fiók első vezetője s e könyvtárról tanulmány írója; Braun Róbertné, a Magyar Rádió munkatársa, a tájékoztató szolgálat volt dolgozója ; Enyvvári Jenő, Illyefalvi Lajosné, Kopcsányi Adél, Szabó Ferencné, Wesselényi Emilné, Zsák Wilfried, a 3. sz. fiók több évtizeden át vezetője, aki gyakornokként kezdte a könyvtári pályát; Molnár Imre, a Zene- akadémia tanára, Schein Józsefné ; és ketten, akik ma is e könyvtár dolgozói : Sárosi Istvánná és Kondorosi Sándor.

Térjünk vissza befejezésül ismét Szabó Ervinhez. Révai József írja : ». . . a háború- ellenes, antimilitarista munka szükségességét Szabó Ervin hangoztatta Magyarországon elsőnek.« Ma, a könyvtár 50 éves fennállásának ünnepén ünnepeljük tehát Szabó Ervinben nemcsak e könyvtár nagy újjáalkotóját, nemcsak a magyar könyvtárügy harcosát s a forradalmi munkásmozgalom ősét, ünnepeljük benne a kockázatot vállaló békeharcost is !"

Kőhalmi Béla után Harrer Ferenc egyetemi tanár, országgyűlési képviselő kért szót. Harrer Ferenc annak idején a törvényhatósági bizottság tagjaként odaadóan támogatta a könyvtár fej62