A Fővárosi Könyvtár évkönyve 1942
Koch Lajos: Brahms-bibliográfia
t)8 vethető nagyságnak tartották őket. Művelt egyének, akiknek sohasem jutott volna eszükbe, hogy Kleistet Adalbert Stifterrel, vagy Hebbtlt Gottfried Kellerrel torkolják le, elismerték a lehetetlen párhuzamot Wagner és Brahms között. Azután következett a haladók harcizaja. A szonáta szerintük elavult, a fugát nevetségesnek tartották, aki pedig vonósnégyeseket merészelt írni, azt konok iskolamesternek tartották. Brahms — mondották — a múlt komponistája, a haladás ellensége, bizonyos vonatkozásban tiszteletreméltó, de szűk látókörű és makacs. A visszafelé tekintő Brahmsról e vélemény beidegződött és ezt vallották még oly korban is, amely már belátta, hogy nem a forma az, ami elavul. Ez átokként nehezedett Brahmsra és amikor helyét a múlt és jövő között először meghatározták, kaján mellékértelmet kapott. Sohase higyjünk azoknak, akik Brahms mestert lekicsinylik. Művészetében közvetlen hatalom rejlik, mint a népdalban, amelyből kiindult. Alkotásai mondanivalójuk eredetiségében megrázóak, kifinomult formájuk szerves élete gazdag feszültségekben és a lélek nem sejtett tájait tárják fel. Brahms nélkül a későbbi muzsika nem lett volna olyan, amilyen. Semmiféle más visszapillantó jelenségről ez nem állítható. Brahms tagadhatatlan érdeme, hogy mélyen a romantikában gyökerezve, csalhatatlan művészi ösztönével és Kantra emlékeztető önfegyelmezéssel visszatalált a klasszicizmus formaelveihez. Az abszolút zene csodálatos logikáját Beethoven és Schubert kezéből oltalmába vette és tiszta tartalmát minden támadástól megvédte. A forrongó nyugtalanság korszakában, midőn az egyes művészetek egymással való elkeveredésre törekedtek, a hagyomány megőrzője lett. Egyedül Brahmsnak köszönhető az a töretlen fejlődésvonal, amely Bachtól, Haydntól, Mozarttól, Beethoventől saját művein keresztül Max Regerig vezet. Brahms nagy jelentősége a zene fejlődéstörténetében abban áll, hogy a legnemesebb szellemi Örökséget megőrizte és gyümölcsöző fennmaradását biztosította. Tudásban századának magasrangú klasszikusa volt, aki munkája értékében a legkérlelhetetlenebb igényeket támasztotta önmagával és másokkal szemben. Munkássága a zeneművészet egyik legdrágább birtokállománya, amely sokáig nem fog eltűnni sem a hangversenyműsorokról, sem az otthon zeneműveléséből. * A Brahms-irodalom bibliográfiai feldolgozására eddig mindössze egyetlen kísérlet történt: Otto Keller a »Die Musik« c. folyóirat 1912. évf. 2. számában közölt rövid összefoglalást, amelyet e lap 1912. évf. 5. számában Arthur Seidl kiegészített. így szerény munkánk tulajdonképen az első rendszerező Brahms- bibliográfia. Teljesnek ez sem nevezhető. De lehet-e tökéletes bibliográfiát készíteni? Mindenesetre sok ismeretlent tár fel Brahms életéről és munkásságáról. Általa a nagy zenei géniusz csodálatos világához akartuk az utat megkönnyíteni. Mi magyarok külön hálával tartozunk Brahmsnak. Két oknál fogva. Egyrészt viszonozzuk azt a nagy szeretetet és ragaszkodást, amely őt magyar, főleg pesti baráti köréhez fűzte. Magyarországi hangversenyútjain eljutott Kolozsvárra és Brassóba is, huzamosabb időn át évente többször is megjelent a pesti hangversenydobogón. Itt több művének ősbemutatója hangzott el. Másrészt hálásak vagyunk neki azért, mert sok alkotását teleszórta magyar motívumokkal és azokat műveibe szervesen beledolgozta. Ezáltal számottevő része van abban, hogy a magyar zenét a legkizárólagosabb zenei körökben is megismerték és megszerették. Magyar témájú műveit illetőleg utalunk a Fővárosi Könyvtár Évkönyve II. kötetében (1932) megjelent »Brahms Magyarországon« c. tanulmányunkra. A Brahms-bibliográfia összeállításánál a kiadásunkban közreadott Lisztbibliográfia bevált elveit követtük. Törekvésünk arra irányult, hogy Brahms életéről
