A Fővárosi Könyvtár évkönyve 1942
Koch Lajos: Brahms-bibliográfia
Brahms - bibliográfia Készítette: Koch Lajos Előszó A Brahms-kultusz nemcsak a külföldön, hanem nálunk is állandóan eró'södik. Brahms szerzeményei előadásuk száma szerint is az élen állanak. A művészi alkotásokkal szemben megnyilatkozó kérlelhetetlen kiválasztó folyamatban Brahms művei a próbát régen kiállották. Ezt csak valóban jelentékeny egyéniség érheti el. Bach, Beethoven és Brahms a zene történetének három nagy csúcsa. A bennük jelentkező három világ három zárt kör, amelyek a lánc szemeiként kapcsolódnak egymásba. Bach, az ellenpont legnagyobb mestere, az útegyengető alap. Belőle sarjad ki minden későbbi zenei irány. Beeihoven a klasszikus szimfonikus zene beteljesedése. Soha többé el nem érhető magasságpont. Brahms helye nem ily könnyen meghatározható. Beethoven után a zene továbbfejlődése lehetetlennek látszott. Természetszerűen mégis be kellett következnie. A romantika, miután a költészetre és a képzőművészetre oly nagy hatást gyakorolt, a zene felett sem haladhatott el nyomtalanul. Fejlődésére éppen a zene a legalkalmasabb talaj. A romantika lénye : a sejtelmes vágyakozás, az álmodozó alkony, a szavakba és képekbe csak tökéletlenül öltöztethető bizonytalan érzések kifejezésüket leginkább a zenében találják meg. A zene ott kezdődik, ahol az emberi beszéd megszűnik. Bizonyos romantikus vonás már Beethoventől sem vitatható el. A különbség mégis nagy közte és a tulajdonképeni romantikusok között, akikhez Brahms mint legjelentékenyebb sorolható. Brahms azonban nemcsak romantikus. Lénye szerint az, de a klasszikusokban gyökerezik. Alkotásai a klasszikus és romantikus művészet sajátos összetétele. Beethovenhez hasonló nemes pátosz, mély komolyság jellemzi, amely műveinek jelentős erkölcsi értéket kölcsönöz. Mint városi muzsikus fia született 1833 V. 7-én Hamburgban. Nyiladozó tehetségét Otto Cossel és Eduard Marxsen, kora két jeles zenetanítója ápolgatták. Hajóscsárdákban zongorázással kereste meg kenyerét, de ez nem vált ártalmára, ami kitűnik abból, hogy közben Eichendorff és Brentano műveit olvasta. 1853-ban Joachim, mint Reményi zongorakísérőjét felfedezte és ajánlólevelet adott neki Schumannhoz, Düsseldorfba. Hónapok múlva került hozzá. Schumann meghallgatta Brahms első műveit és a maga szófukar módján ekkép nyilatkozott róla Joachim előtt: »0 az, akinek jönnie kellett.« A letűnő mester teli lelkesedéssel még egyszer tollat ragad és »Üj utak« címen látnoki szemekkel hirdeti, hogy a bágyadozó kornak éppen ilyen őseredeti tehetségre van szüksége. Brahms mindennapos vendég lett Schumann házánál. Szívélyes kapcsolat fűzte a mesterhez és feleségéhez, Klárához, az ünnepelt, fínomérzésű zongoraművésznőhöz, akinek Schumann halála után hűséges jóakarója maradt. Fővárosi Könyvtár Évkönyve 1942 5
