A Fővárosi Könyvtár évkönyve 1942

Koch Lajos: Brahms-bibliográfia

Nyilvánvaló sikere Brahmsnak hosszú időn át nen) volt. Seholsem képes gyökeret verni. A detmoldi fejedelmi udvarnál betöltött karmesteri állásáról három év múlva lemondott, mert az udvari etikettet nem bírta el. Lipcsében, az akkori zenemetropolisban műveivel szemben értetlenül állottak. Nem csodái Ilyen titáni hangokat, ilyen szívet- és fületsértő diszharmóniákat előtte senkisem merészelt megszólaltatni. A közönség zavarosnak, groteszknek és nehéznek találta a Brahms-féle muzsikát. De aki egyszer megértette, többé nem szabadult tőle.

Brahms 1862-ben Bécsbe, a Glucktól Schubertig terjedő nagy zenei hagyományok városába költözött. Rövid megszakítással harmincöt évet töltött itt. A vidám zeneváros őt is vonzotta. Schubert zenéje és a bécsi táncvarázs hatása alatt, a begombolkozott északnémet keringőket írt. Bécsben érvényesült mint zeneszerző. Előbb a Zenekedvelők Egyesületének karmestere volt, később kizárólag az alkotásnak élt. A sok kitüntetés, amellyel elhalmozták odahaza és külföldön, nem szerzett neki örömet. Elkéstek vele. Alapjában nem volt boldog természet. Gyermekkora komor benyomásai és heves belső küzdelmei életét szomorúvá tették. Utolsó művei mélységesen komolyak. 1897 IV. 3-án halt meg.

Brahms egyike a legsajátosabb és legerőteljesebb egyéniségeknek. A zene birodalmában korlátlan fejedelem. Uralmát az összes kifejezőeszközökön, szinte elképesztő ismereteit a zene titkaiban, kemény munkával szerezte meg. Tanítói fáradhatatlan szorgalmát tanúsítják. Ez végigkíséri egész életén. Tudása sokféle elem összetételéből áll, mint ahogy egész művészi személyisége, bármily egységes is, erősen összetett. Semmi sem kerülte el figyelmét, amit a zene jelentős tüneményekben létrehozott. Jártassága a zeneirodalomban bámulatos. A 16. század mestereinek harmóniai és ritmikai változatosságát, Bach ellenpontos művészetét, a bécsi mesterek erőteljes tematikai munkáját behatóan ismeri és bennük teljesen otthonos. Az egyes hagyományok egyéniségébe felszívódtak. A régi művészet átértékelődött benne, mint még soha senkiben.

Brahms művészete korán kívül áll. Az újnémet iskolától és Liszttől sokirányú gondolkodása és programm nélküli, csak a zeneiségnek elkötelezett alkotásmódja elválasztja. Wagnertől távol tartja a pszichológiai elem elhanyagolása, a romantikától eltér formabiztos mértéktartása úgy nagy, mint kisebb műveiben. Brahms klasszikus volt a romantika korában : példaképeivel, Schützzel, Bacchal, Beethovennel szemben állandóan felülvizsgálta önmagát, míg mindig szívből előtörő zenei nyelve romantikusan hat.

Abszolút zenész, akinek vezérelve a zene által feltételezett forma. Továbbépítése ránézve közömbös. Kötelező csak a költői tartalommal való megtöltés. A melodika vonalakat választ, ki, amelyek következetesen ívelő harmóniába és polifon hangszövedékbe építhetők be. Ez az egyidejű harmonikus és polifónikus gondolkodás képezi legtöbb műve alapját. Az így keletkezett vonalnyalábok változatos ritmikájukkal új mozgásingert kapnak. Ennek a zenei gondolkodás- módnak külső tükre zongora- és zenekartétele : telt, de nem duzzadt, meleg, de nem hevülő.

Dologbeli készsége mellett áll eihasználatlan ereje, amely a teljességből alkot anélkül, hogy kiadná magát és jelentősét mond anélkül, hogy elfecsérelődnék. Egész alkotásának sajátossága — néhány lendületes fiatalkori művétől eltekintve — a meggondoltság magatartásban és megfontoltság alakításban. Kifejező-lehetőségeinek gazdagsága mégis szinte felmérhetetlen.

A zongorából indult ki. E hangszerre bízta legbizalmasabb mondanivalóját. Fanyarsága azonban nem egyenlő a merevséggel. Bizonyítják zongoraszonátáinak úgy súlyos, mint álmodozva-daloló tételei, a pezsgő rapszódiák, a kifejezésteli balladák, az intermezzók és capricciók értékei, de elsősorban variációs művei. Ezek új világot tárnak fel.