A Fővárosi Könyvtár évkönyve 1939

Kelényi B. Ottó: Egy magyar humanista glosszáí Erasmus Adagia-jához

61

Zsigmond báró Budán, járt követségben, feljegyezte, hogy az ország oly siralmas állapotban van, amelyben már nem élhet soká. Az itt tartózkodó külföldi követek riadtan és a közállapotokon felháborodva küldik jelentéseiket a pápához és a császárhoz. Magyarországon senki sem gondol a közügyekre, írják jelentéseikben és minden hiányzik, amire a török elleni küzdelemhez szükség volna. Amidőn a közelgő veszedelmet a király előtt lefestik, II. Lajos úgy viselkedik, mintha nem akarna saját szemével látni és füleivel hallani. Kivonja magát az intézkedés terhe alól és az ügyeket másokra bízza. Mintha a legbiztosabb béke napjait élnék, jelenti Burgio pápai követ; a király gyakran otthagyja a fontos tanácskozásokat, kimegy Csepelre, Esztergomba, Visegrádra vadászni. Ha kitart is a tanácskozásokon, folyton elrévedezik, egyéb gondolatokba merül.18)

így, noha az élet még ebben a korban is a középkori hagyományokkal dús és sokszínű köntöst viselt, a magyar földön a gyenge királyi hatalom és az udvar fényének csökkenése következtében kezdett elhomályosodni. A vidéki főnemesség és főpapság a maga zárt életrendjében még varázslatos fényben ragyoghatott ugyan a népi fantázia számára, de már nélkülözte a kritikátlan hódolat nimbuszát. A főpapjaival elégedetlen alsópapság, az adóterhek igazságtalan elosztása miatt zúgolódó polgárság és jobbágyság abban a gyanakvásban élt, hogy a közjövedelmeket nem az ország javára fordítják.

Ezeknek az állapotoknak a hivatalos okmányokban fellelhető vetületéből hiányzik még a lüktető szenvedély éles hangja, amely ebben az időben az uralkodó osztályokat éppen úgy, mint a népeket eltöltötte és szinte emlékeztet a XVIII. század miniszteri politikájának dokumentumaira. Mert a középkorban és a reneszánszban is a szenvedélyesség oly mértékben érvényesül, hogy a célszerűség és rendszer kiszámított útjait is újra meg újra áttöri. Ha ezek az indulatok összekapcsolódnak a fejedelmek hatalmi öntudatával, alkotó erejük kétszeresére nő, de erős központi hatalom híján romlásba viszik az országot. A humanizmus korában már gyakran szolgált az ellentétek alapjául a gazdasági motívum és az egyik fél irigykedése a másik javaira gazdasági érdekeket is megmozgat, de még mindig elsőrangú hajtóerők a személyes boszúvágy, a sértett büszkeség, a valóságos vagy vélt mellőzés. Ma a közösség életének rendszere sokkal jobban gondoskodik arról, hogy ezek a szenvedélyek biztos síneken haladjanak.

Hogy Erasmus fölényes és szkeptikus szelleme a beteg államszervezetnek ebbe a fakuló királyi udvarába megtelepedett, ez ép oly tünet, mint a fölbomlás többi kísérőjelensége. Az állam és az egyház elvesztette összefogó erejét és nem tudta már az embereket a közügyekben egyesíteni és kitartásra bírni. Magyar- országon a közügyekkel senki sem gondol — írja a Campeggio Mohács előtt — minden a véletlenre van bízva, nincsen sehol igazság.19) Erasmus bölcseségét magáévá tette az udvar, mert ez a hanyatló kultúra szelleme volt. A magyar királyság állapotairól azonban maga Erasmus nagyon keveset tudott. Ő nem látott mást Magyarországon, mint az új szelídebb tudományok új hajtását. A hozzá intézett levelek nem számoltak be neki másról, mint az új tudományért lelkesülő királyról, királynéról és udvari emberekről. Erasmus szelleme ebben az időben egy másik keleti országot is meghódított, a lengyelt és Magyarország is ebben a keleti terjeszkedésben nyert fogható képet számára. Mégis, már 1525-től kezdve jelzi egy-egy barátjának, hogy Magyarországon valami veszedelem készül. Midőn azután eljutott hozzá a Mohács utáni zavarok híre és tudatára ébred az egész Európát fenyegető török veszélynek, a maga külön világnézeti harcai