A Fővárosi Könyvtár évkönyve 1939

Sárváry Dezső : Francia útleírások Budáról és Pestről (1838-1884)

163

Pest város tanácsa kibírja-e egyedül az építkezés költségeit, és a hídvámszedés joga nem lesz-e a községi kiváltság egy faja? Ezek a megoldásra váró kérdések. Akárhogy is van a dolog, a hídvám a hajóhídon fennáll, melyet csak a szegények és a parasztok fizetnek. Minden jól öltözött embert nemesnek tartanak.«

Thovenel jegyzetben még a következőket írja :

»Mondják, hogy Sina báró, a gazdag bécsi bankár, ajánlatot tett Pest városának, hogy a Dunahídat saját költségén építi fel, ha bizonyos időre átengedik neki a hídvámszedés jogát. Az újságod azt is közölték, hogy ugyanez a tőkepénzes az osztrák kormánytól szabadalmat nyert a bécs-pesti vasút építésére.«

William Rey, amikor 1848-ban másodízben járt Pesten, útleírásában ezeket írja a hajóhídról :

»Pest az ország képének hű tükre. Magyarország népeinek jó és rossz tulajdonságai Pesten- egyaránt szemlélhetők és a visszaélések itt ugyancsak szembetűnők. Valahányszor a város ütőerén, a hatalmas Duna mentén az utcákon és rakpartokon sétáltam, sohasem mulasztottam el, hogy a Pestet Budával összekötő híd környékét ne tekintettem volna meg. A hídon még a múlt évig az adó- szedés kezdetleges formája volt érvényben. A hídvám városi jövedelem volt, melyet a város néhány alkalmazottja két szakasz felfegyverzett katona segítségével mindkét hídfőnél szedett. A nemesek, polgárok, jól öltözött külföldiek büszkén haladtak át a hídon, de a rongyos szegény ördögöt, a parasztot aki sovány lovaktól vont szekerén akart átmenni, a nem adózó gazdag emberek hulláma közepette feltartóztatták, hogy zsebéből néhány rézpénzt vegyenek ki. íme egy jelenet: Most érkezik a hídhoz sertéseket hajtva egy nyomorúságos alak, de esze ágában sincs, hogy alávesse magát a vámőr nyers felszólításának. A vámőr felszólítására néhány ütéssel felel ; nagy izgalom támad, a katonák szuronyt szegeznek, de hiába, és —amin még jobban felizgultak: a makacs ember nemes volt, megbántott nemes, akinek jogában állt bántalmazni a vámőrt. Meg akarta tanítani őt arra, hogy az előkelő embert benne már az arckifejezéséről ismerje meg. De az eset nem egyedülálló. Hasonló botrányok gyakran ismétlődtek meg a hídon, úgyhogy a hídfőknél állandóan lehetett látni a kíváncsi emberek tömegét, akik lesték a botrányt és örültek az ezernyi bajnak, melyet ez a személyválogatás okozott.«

Rey is észrevette, hogy a hajóhíd mennyire nem alkalmas Buda és Pest közötti állandó közlekedés biztosítására. Télen a Duna jégtáblákkal volt tele. Elképzelhető, mily veszélyes és nehézkes volt ilyenkor az átkelés. Ha egy budai polgárt mindennapi foglalkozása Pesthez kötötte, vagy egy pestit Budához, a jégzajlás ideje alatt kenyérkeresete szinte megszűnt. Ezeket a bajokat is az új állóhíd küszöbölte ki. Sina báró, a híres bécsi bankár ugyanis angol mérnökökkel felépíttette a Lánchidat. Ez a híd most már a két várost végleg összeköti és emellett a dunai közlekedés is zavartalanul folyik, mert a híd alatt a gőzhajók kényelmesen áthaladnak. A vállalkozó iránt a magyar kormány azonban egyáltalán nem volt hálás ; Kossuth ugyanis nyomorúságos ürügyekkel — írja Rey — elkoboztatta Sina báró birtokait.

L. Gabryel 1847-ik évi útleírásában mindössze csak annyit ír a hajóhídról, hogy az 1382 láb hosszú volt és 49 pontonon nyugodott ; a hídvám a feudális korszakot idézte emlékezetbe és a forradalom egyenlőségi törvényeivel ellentétben állott, mert a nemesek és papok ingyen mentek át rajta, míg mások vámot fizettek.

*

11*