A Fővárosi Könyvtár évkönyve 1939

Sárváry Dezső : Francia útleírások Budáról és Pestről (1838-1884)

162

1867-ben Párizsba ment, ahol a »Courrier Frangais« munkatársa lett; később a »Gazette de Lausanne« szerkesztőségének titkára. Egy németországi kirándulása után adta ki »Voyage au pays des milliards«, 1875. című művét, mely hírnevet szerzett neki. A múlt század nyolcvanas éveinek elején Tissot Magyarországot is bejárta. Fiúmétól Győrig utazását vasúton tette meg, Győrtől Budapestig pedig hajón jött. Üti élményeit 1883-ban bocsátotta közre »La Hongrie de l’Adria- tique au Danube« cimű művében. Útleírását Tissot sűrűn fűszerezi anekdotákkal. Ő is alaposan ismeri Magyarország történetét és társadalmi állapotát. A történelmileg nevezetes helyeknek és épületeknek elmondja rövid történetét. Bebarangolja az egész várost és igen részletes, aprólékos feljegyzéseket készít az utcák és terek állapotáról és a szép boltokról. Felsorolja Széchenyi István gróf és Deák Ferenc érdemeit Budapest szépítése körül. Hogy megismerje fővárosunk árnyoldalait is, éjszaka felkeresi Budapest nyomortanyáit.

Ambroise Tardieu francia archeológus, született 1840-ben Clermont-Fer- randban ; a római Archeológiái Intézet, a madridi, roueni, marseillei, toulousi és a clemont-ferrandi akadémiák tagja. Életét szülővárosa történeti kutatásainak szentelte. 1884 nyarán utazást tett Ausztriában és Magyarországon és úti élményeit »Voyage en Autriche et en Hongrie« című művében adta ki (Moulins 1884.). Tardieu nem sok időt töltött Budapesten és a várost csak futólag tekintette meg.

*

Buda és Pest testvérvárosoknak egyesítésére a legfőbb akadály volt a két várost elválasztó Duna. Ugyanis a két város között az összeköttetés télen, jégzajlás idején teljesen megszűnt, mert az egyetlen közlekedési eszközt, a hajó- hidat felszedték. Tanulmányunkban szereplő utazók közül időrendben az első három foglalkozik is a hajóhíddal és a vele kapcsolatos visszásságokkal.

Thouvenel a Pestet és Budát összekötő hajóhídról 1838-ban ezeket írja :

»Buda és Pest vetélytársak ; az előbbi múltjával dicsekedhetik, fényes jövőt látszik ígérni a másik. Ezerkétszáz láb hosszú hajóhíd köti össze a két várost; azonban minthogy nem állhat ellen a víz erejének, télen azt felszedik. Mivel ez a körülmény a közlekedés súlyos akadálya, az utolsó diétán gróf Széchenyi István kőhíd építését és az építés költségeinek fedezésére hídvám bevezetését javasolta, melyet mind a nemes, mind a közember fizetne. Ez az eszköz,' mely Franciaországban oly egyszerűnek látszik, mélyen beleütközött a magyar arisztokrácia felfogásába ; ez volt az első ütés kiváltságaik egyikére, mely abból állt, hogy adót egyáltalán nem fizet. Tökéletesen megértette, hogy Széchenyi vakmerő javaslata ha nem is volt elég ahhoz, hogy a híd létesítését biztosítsa, mégis nagyobb tett volt, mint egy forradalom. Ellenállásba ütközött. A második tábla, azaz a képviselőház, népies eredetéhez hűen, a gróf javaslatát örömmel tette magáévá. A bécsi udvar, amelynek különösen az ősi függetlenségi ellenállás és a földesúri önállóság volt útjában, kész volt az alsó tábla állás- foglalásához csatlakozni. Különös, hogy a szabadelvű párt egyesülése Metter- nichhel megszerezte az értelem győzelmét a makacsság felett, az igazságét a visszaélés felett. Erre a hírre az országbíró, az igazságszolgáltatás legfőbb őre könnyezett és felkiáltott: »Legalábbis én sohasem fogok keresztülmenni ezen a fatális hídon, melynek fölépítése a nemesség romlásának útjelzője.«

Négy év múlt el az 1836-iki diéta berekesztése óta, de a hídépítési munkálatok még egyáltalán meg sem kezdődtek. Vájjon nyilvános árlejtés útján egy társaság kapja-e meg a munkát, vagy maga az állam vállalkozzék rá? Vájjon