A Fővárosi Könyvtár évkönyve 1939
Koch Lajos: Seyler József Antal ismeretlen d-moli miséje a Fővárosi Könyvtárban
157 Most következik az átváltoztatás, ami a legnagyobb csendben történik meg. Ekkor szólaltatja meg a zene a Benedictust. A Sanctus eddigi részei ugyanabban a hangnemben hangzottak el. A Benedictus, amelyet nem választ el közjáték az előtte lévő tételtől, rendszerint új hangnemben lép föl, itt h-mollban. A Benedictus alatt már jelen van a legfönségesebb Oltáriszentség, az újjongás tehát helyénvaló. Hosszabb zenekari bevezető nyitja meg ezt a részt, de a karének megkezdésekor a zenekar önálló szerepe megszűnik és az énekszólamok kísérésének rendeli alá magát. A mise ünnepélyes alkalmasságának megfelelően ornamentikával gazdagítja és a karéneket szólókkal tarkítja. A Benedictust lezáró Osanna nem megismétlése a Sanctust bevégző Osannának, hanem a tétel végéből fejleszti, átmodulál h-mollból a tételt kezdő d-durba és ezzel végzi be újjongását. Az Agnus Dei a mise utolsó tétele. Újból a művet kezdő d-mollban vagyunk (largo assai, C). A pap áldozását kíséri. Két részre oszlik. A lassú részt a pap áldozása alatt éneklik. A kar énekét ékítményes hegedűk kísérik. A largora következő Dona átmegy d-durba és méltóképen lezárja az ünnepi alkotást. A Dona alapgondolata ünnepélyes hangulatú, amelybe meghatóan kapcsolódik bele a könyörgés : Adj, Uram békét! A tétel alapja szonátaforma, amely az első részt nem ismétli meg. A feldolgozási rész fugáit. Befejezése szükreszabott, de erőteljes. Seyler zenei gondolatai valóban szívből fakadtak. A barátságos budai környezetben ez nem volt másképen lehetséges. Mintaképei, a klasszikusok sem voltak pesszimisztikus filozófusok. Hogy ez a zene más emberek szívéhez eljutott-e, az vitatható. Seyler azonban megelégedett azzal, ha zenéje elért a »tabernaculum altissimi«-ig. De vájjon nem a legmagasztosabb cél-e ez, amit az egyházzenei művészet feladatául kitűzhet. Mindenesetre Seyler e művében lelke egyik legszebb zenei megnyilatkozása virágzott ki. Első és valószínűleg egyetlen előadása után útnak bocsátotta, alkotója megbecsülésére, barátai és tisztelői örömére és épülésére. Eine unbekannte Messe ín d-Moll von Joseph Anton Seyler in der Stadtbibliothek Budapest. Von: Ludwig Koch. (Auszug.) Die Budapestiensia Sammlung der Stadtbibliothek erwarb im verlaufenen Jahre eine musikalische Seltenheit. Die Partitur einer unbekannten Messe in d-Moll von Joseph Anton Seyler. Verfasser der Messe, die zu Ehren des Kaiser und König Franz I. komponiert und in der Schlosskapelle zu Ofen an seinem Namenstage (4. Okt.) aufgeführt wurde, ist in Lauterbach, im Sudetengau, 1778 geboren. Seyler verriet frühzeitig grosses Musiktalent und wurde von seinem Onkel, dem Rektor Joseph Seyler in Schönfeld, im Gesänge, Violin- und Klavierspielen, und dann auch im Generalbass und der Komposition unterrichtet, zugleich aber ebenfalls zum Schulfache vorbereitet. Kurze Zeit war er Schullehrer und Kantor in Buchau, später aber mehrere Jahre Militärkapellmeister im k. u. k. Infanterieregiment Sztáray und kam als solcher nach Ungarn, speziell nach Ofen. Im Jahre 1805 dankte er von dieser Stelle ab und erhielt 1810 den Ruf als Musiklehrer
