A Fővárosi Könyvtár évkönyve 1939
Kelényi B. Ottó: Egy magyar humanista glosszáí Erasmus Adagia-jához
115 lényegét és csupán az apró külsőségek kötik le figyelmét. Ennek ellenére emlékiratában sok oly jellemző részletet örökített meg, amit a korszak komoly történetírói teljesen elmellőztek. A Peleihez hasonló kritikai készséget csak1263) a XVI. sz. végén találjuk fel Szamosközi Istvánnál, aki Báthory Zsigmond fejedelemről nyilatkozik ilyen leplezetlen őszinteséggel.127) Míg azonban Szamosközinél a Báthory elleni kirohanás okát abban az érzékeny lelkiismeretességben vélik felismerni, amellyel Szamosközi az emberek tetteit a haza ügyének tett szolgálatok, vagy a hazának okozott károk szempontjából ítéli meg, addig véleményünk szerint Pelei megjegyzéseiben a kor általános hangulata ismerhető fel. Van egy adatunk Anna királynéról is, akinek halála a Gyulafehérváron Szent László napján évenkint tartott ünnepélyt hirtelen megzavarta. A »gaudium dolori iunctum« című adagiumnál olvassuk: »sic Udalrico gubernatori episcopatus Transilvanensis contigit quom nam in festő divi Ladislai Regis structo igne ante castrum Albense ut moris est omnis clerus iliac convenisset, mors Annáé reginae subito omnia interturbavit«. (p. 235.) Anna királyné 1506-ban távozott az élők sorából. Az általános viszonyok képéhez Pelei néhány további jellemző adatot szolgáltat. A »citra arationem citraque sementem« című adagiummal kapcsolatban megjegyzi: »potest dici de magnatibus et optimatibus, puta archiepis- copis et episcopis et aliis e c c 1 e s i a s t i c i s viris quie rusticis et colonis suis decimas frugum et vinorum p e r c i p i u n t«. (p. 61.) Egészen szokatlan ez a hang a tizeddel szemben a XVI. század elején. Az igazságszolgáltatás bírálata is felmerül Pelei jegyzeteiben. Amikor a »tenedius homo« szólam magyarázatát olvassa és az igazságos bírák és törvények kellékeiről elmélkedik, ezt a megjegyzést írja le : »bonum esset si hoc quoque tempore et aetate nostra iudices hac lege hac consuetudine uterentur«. A »iustitia iustior« szólamnál pedig megjegyzi: »hac tempestate tales iudices rari«. (p. 239.) A királyi titkárokra is sor kerül, akiknek szeme elé az »in senem nequod collocaris beneficium« tanulságát állítja: »apud regem nostrum qui sunt a secretis possent haec notare«. (p. 106.) A nemzetiségeket természetesen csak mellékesen említi meg egy-egy jellemző adagium találó szólama láttára. A »semper Leontini iuxta pocula« szólam a magyar és erdélyi parasztoknak, valamint az oláhoknak a boritallal szembeni bizonyára tapasztalt állhatatlanságát juttatja eszébe : »quadrabit hoc in Hungaros et Transsylvanos rusticos addo etiam valachos«. (p. 34. A »cyclopica vita« cimű adagium azokra vonatkozik, akik minden törvény, fegyelem és vallás nélkül élnek. Ez a szólam a cigányokat juttatja eszébe : »pharaonum in nostra patria vagantium vita huic similis est«, (p. 107.) Nem hiányzik Pelei feljegyzéseiben a szerencsétlen Dózsa lázadás emléke sem. Bár talán személyes élményei ennél az eseménynél nem voltak, teljesen magáévá tette az ennek az események megítélésében uralkodóvá vált közfelfogást és valószínűleg ismerte két kanonoktársának Taurinusnak és Enyedi Adorjánnak a parasztlázadásról írt műveit is. E művekből leszűrődő felfogás ugyanis híven tükröződik Pelei jegyzeteiben. Az »ln seditione vei Androclides belli ducem ágit« című adagiumban, a mikor Erasmus ama sorait olvassa, amelyek szerint a zavaros viszonyokban a legalantasabbak is egy időre felülkerekedhetnek ; továbbá azt a mondatot, hogy a lázadásban még a legnemtelenebb is dicsőséget szerezhet, eszébe jut Dózsa és ezt jegyzi fel: »Veluti in Pannónia Georgius Dósa Dux Crucigerorum occoeperat«. (p. 132.) A »Mordere labrum« című adagiumnál, 8*
