A Fővárosi Könyvtár évkönyve 1939

Kelényi B. Ottó: Egy magyar humanista glosszáí Erasmus Adagia-jához

114

Jelentéktelen, de azért mégis jellemző megjegyzést olvasunk azzal a bizonyára Pelei környezetében elterjedt mondással kapcsolatban, hogy a római kúria szereti juhait megnyírni: »Romana curia non pascit ovem sine lana.« (p. 94.)

A magyar egyház vezető egyéniségeiről nevezetesen Bakócz Tamásról és Szálkái Lászlóról is találunk néhány jellemző adatot. A »bibulus in caelo est« Cicerónak »Ad Atticum« c. levele második könyvéből vett citátumához Pelei ezt fűzi hozzá: »poterat dici de Thoma Cardinale et Archiepiscopo Strigo- niensi« abban az értelemben, hogy mértéken felül sok dicsőségben volt része és túlságosan a szerencse fia volt. (p. 63.) Már sokkal részletesebben nyilatkozik Szálkáiról és megjegyzésében e korban szokatlan hűséggel fejezi ki azt a véleményt, amely bizonyára országszerte el volt terjedve a prímásról. A »Herculei labores« című adagium»Iivor velut ignis,alta petit« sorainál Pelei a következőket jegyzi meg: »quemadmodum hoc tempore videmus in Ladislao Zalkano Archiepiscopo Strigoniensi et summo cancellario regio, quern omnes fere primores Pannóniáé virulento livore perplexi, odio vatiniano per- sequntur, quod videlicet humili loco natus idest sutoris filius, tarn subito ad tantas opes et dignitates evectus, ac Regi nostro Ludovico charissimus sit, qui dein in bello Caesariano penes pagum Mohaach morte nescitur qua periit«. (p. 187.) Szinte drámai rövidséggel és jellemző erővel sorolja fel mindazokat az okokat, melyek miatt Szálkái személyét az ország közvéleménye oly elkeseredett gyűlölettel vette körül. Ezt a véleményt úgylátszik a mohácsi tragédia sem tudta enyhíteni. Valószínűleg reá vonatkozik az »et nati natorum« képletes szólam, amely bizonyos dolognak hosszú kiterjedését jelenti. Pelei megjegyzése: »de domino Strigoniensi« Szálkái befolyására és széleskörű hatalmára akar célzás lenni, ami előtt semmi sem lehetetlen, (p. 196.) Az »ódium Vatinianum« kifejezés használata azt mutatja, hogy Pelei az Adagia szólamait magáévá tette és saját stílusát is az abban levő új szókinccsel gazdaggá tette.

Ugyancsak nagyon jellemző és szokatlanul őszinte az a hang amivel a két Jagelló királyt, Ulászlót és Lajost, valamint az uralmuk idején lábrakapott viszonyokat jellemzi. A »fortes fortuna adiuvat« című adagiunkban van egy mondat, amely azokra az emberekre vonatkozik, akik miként a csigák kagylóikba elzárva élnek. A mondathoz fűzött jegyzetében Pelei ezt írja: »sic latuit semper Rex noster Wladislaus, cui successit Ludovicus filius eius, uterque ignavus et imbellis, quibus infoeliciter regnantibus Pannónia Transylvaniaque in apertum et prope extremum discrimen redacta est, mala res, spes multo asperior, enim verő hie Ludovicus semper otio diffluens, choreis et voluptatibus deditus, a Caesaré Turcarum profligatus in Pannónia periit anno domini 1526. (p. 26.) A »princeps indiligens« című adagium magyarázza, hogy »indiligens paedagogus corrumpit puerum, malus praeceptor vitiat discipulum, rex improbus populum item corrumpit«. Peleinek itt Lajos király jut az eszébe : »dici potest in regem nostrum Ludovicum«. (p. 235.)

Ez a kíméletlenül őszinte hang ebben a korban szinte példanélküli. Szerémi György emlékiratának hangjával vethetjük csak össze, aki II. Lajos udvaráról mondott el sok jellemző adatot. Szeréminek azonban egyetlen érdeme a naiv őszinteség, a szókimondás, a közvélemény visszatükröztetése és a saját szemével látott jelenségek élénk, szemléletes előadása. Nagy hibája azonban, hogy egyáltalán nincs kritikája. Az ő naiv kedélyére a rémdrámaszerű történeti epizódok hatottak, maga a történeti igazság, annak felmérése már nem érdekelte, mert ez értelmi és műveltségi fokát meghaladta volna. Peleivel ellentétben nem látta sohasem a dolgok