A Fővárosi Könyvtár évkönyve 1939
Kelényi B. Ottó: Egy magyar humanista glosszáí Erasmus Adagia-jához
113 Pelei az egyházi és társadalmi viszonyokról. Peleinek az egyes személyekhez fűzött megjegyzései sokat árulnak el egyszersmind arról is, milyen lehetett véleménye az erdélyei egyházmegyei viszonyokról. Az általános kép, amelyet magunknak egyéb irányú megjegyzései alapján alkothatunk, igen szomorú közállapotokra enged következtetni. A »kígyót a keblén melengetni« szólammal kapcsolatban elmondja, hogy a káptalan alkalmazottjai valóságos házi ellenségek, akik rövid gyulafehérvári tartózkodásuk után gaztetteik miatt elmenekülnek és a káptalannak rossz hírét viszik szét: »nos viri ecclesiastici et praesertim capitulares ecclesiae albensis Transylvanae tales servos vei pocius hostes domesticos ad latus fovere tenereque soliti sumus, qui si brevi tempusculo nobiscum manserint demum in aliquo deprehensi facinore auffugiunt honori nostro et fame theonino dente detrahentes quos sacius fuisset et non novisse«. (p. 245.) Ugyancsak a személyzettel való elégedetlenségét panaszolja el, amikor az egész káptalanra vonatkoztatva felsorolja azokat a szolgáló fajtákat, akik Gyula- fehérváron találhatók és akik inkább latrok, mint szolgák: »nos capitulares ecclesiae albensis Transylvanae tales hydros permultos habemus videlicet promum, condum, focariam sive coquam aurigam et alios id genus domesticos fures, qui sunt prodigi et harpagones et plus furantur quam serviunt.« (p. 238.) Ezt a névsort más alkalommal is kiegészíti és hozzáadja még: »equisones, agasones«. (p. 23.) Pelei több alkalommal tett már megyjegyzést Várdai zsarnokságára. A káptalan tagjait úgy mutatja be, mint akik nem merik véleményüket nyíltan bevallani: »bos in lingua in eos qui non audent libere, quod sentiunt dicere : nos capitulares ecclesiae Albensis Transylvanae sub Francisco Vardai episcopo tales sumus.« (p. 76.) Többször foglalkozik Pelei a püspöki titkárokkal és általában a püspöki aulikusokkal. Megjegyzései ugyan legtöbbnyire általános jellegűek, de velük kapcsolatban felmerül annak a lehetőségnek a gondolata, hogy egyidőben talán ő is tagja volt a püspöki irodának, hiszen láttuk, hogy Várdai dicsérte stílusát és bizalmával tüntette ki. Az »asinus portans mysteria« című adagium magyarázatához a következő megjegyzést fűzi: »sicuti notarii episcoporum in Pannónia qui sua opera et laboré assiduo, suo domino usui sunt, et vix unum canonicatum aut aliam mercedulam adsequi possunt«. (p. 125.) Más alkalommal a püspöki titkárok nagy elfoglaltságát emlegeti, aminek következtében »ne ad aures quidem scalpendas otium est«, (p. 134.) A »date mihi pelvim« című adagiumnál olvassuk: »id quod persaepe illis con.tigit, qui ad latus episcoporum et aliorum summatum virorum versantur«. (p. 194.) A »tibicinis vitám vivis« kezdetű adagiumnál, amely azokról szól, akik más jóvoltából kénytelenek élni, Pelei megjegyzi: »tales sunt hic Albae sacellani, quos vulgo capellanos vocamus«. (p. 135.) Pelei bejegyzéseiből megállapítható az is, hogy néhány papságra vonatkozó közkeletű szólam már az ő idejében is el volt terjedve. A »mendicorum loculi semper inanes«, a feneketlen papzsákra vonatkozó mondás Peleinél is olvasható: »Sic sacerdotum et monachorum«. (p. 182.) A »pileum donat ut palium recipiat« című adagiumnál Pelei ezt a megjegyzést teszi: »instar monachorum qui pirum dánt et vas vini accipiant«. (p. 146.) Az »Edax curus« adagiumhoz pedig hozzá fűzi: »hoc adagio Albae merítő úti licet«, (p. 148.) 8
