A Fővárosi Könyvtár évkönyve 1939
Kelényi B. Ottó: Egy magyar humanista glosszáí Erasmus Adagia-jához
112 azt jegyzi meg: »Ut Franciscus noster praepositus annos quattuor et viginti in cancellaria regia desudans, sola praepositura contentus esse debuit«, mintha ő is Peleihez hasonlóan nagyratörő lett volna. (p. 30.) Amikor Erasmus a »bolond vagy, ha vénségedre építkezel« című adagiumot magyarázza, Pelei megjegyzi: hogy Ferenc prépost nem gondolva közeli halálára, házakat épített: »Sic ego soleo monere Franciscum Zeremlieni praepositum nostrum, qui sepulchri immemor domos extruit« (p. 89.). Más alkalommal pedig arról ír, hogy Szeremléni erdélyi prépostságát a pozsonyi prépostsággal cserélte fel. (p. 20.) Tudjuk, hogy 1514 körül Szeremléni valóban pozsonyi prépost lett, de már a következő évben Balbi Jeromos a pozsonyi prépost. Valószínű, hogy Szeremléni ekkor visszakapta az erdélyi prépostságot, amint azt egy 1539. évi adat igazolja.126) Egy más alkalommal ezt írja a prépostról : »Noster quoque praepositus Franciscus Zeremlijeni passim hoc est et intra et extra ecclesiam temere et vecorditer ridere solitus est. Immemor illius dicti, risu soluto rés ineptior nulla est, et alibi per múltúm risum poteris cognoscere stultum.« (p. 80.) A »vincula Tyrrhena« című adagiumnál Erasmus az »odiosa negotia«-ról beszél, amelyet Pelei Ferenc prépostra vonatkoztat: »hoc posset úti prepositus noster Budáé ágens. (p. 246.) A »foedum est et mansisse diu, vacuumque redisse« című adagiumnak azt a gondolatát, hogy szégyenletes dolog sokat dolgozni és semmit sem elérni szintén Szeremlénire vonatkoztatja. (p. 175.) Szipte ritkaság számba megy az az elismerés, amelyet, bár elég általánosságban, Budai Udalrik őrkanonok személyével kapcsolatban mond el. »Si fas esset cum larvis luctari vei mortuos iugulare, ego Thomas Pelei assererem et certo affirmarem Udalricum custodem et canonicum huius eccle- siae Albensis talem fiusse hoc est, bonum patronum et bonum ámicum. Volebat quidem res et bona capituli defendere at e régióné voluit et praelato nostro gratus esse, et Thomae quoque provisori curiae gratificari, hoc est quod volo dicere quod neque rempublicam deseruit, neque in eiusdem reipublicae defensione illos offendere voluit. (nn. 16.) A jó patronus és a jó barát emlegetése nagyon ritka dolog ezekben a feljegyzésekben. Bizonyára Budai Udalriknak oly vonzó emberi tulajdonságai voltak, amelyek még az állandóan zsörtölődő Peleit is meghódították. Ezt a tulajdonságát röviden és velősen fejezi ki az »omnes attrahens ut mágnes lapis« című adagiumnál, amikor hozzáfűzi: »dicí potest de cqstode nostro Udalrico. (p. 80.) Török Imréről annak főképen hadi erényeiről már ismét kevéssé van jó véleménye. Őt ahhoz a harcoshoz hasonlítja, aki Agamemnonhoz hasonlóan inkább bízott a futásban, mint erejében, (p. 166.) Jodochus Ludovicus Decius Zsigmond lengyel király titkárának híre és talán egyik munkája is valószínűleg a budai udvarban jutott el Peleihez. A róla közölt megjegyzésből azonban csak az világos, hogy Pelei valamelyik művét olvasta és tudta róla azt is, hogy királyi titkár: »quando hic libellus adeo brevis sit ut citius perlegi quam iusta epistola possit ita etiam darus ut nostro Encomio non egeat, Jodocus Ludovicus Detius a regiis secretis.« (p. 80.) Megemlítjük végül, hogy az egyetlen nő, akivel Pelei jegyzeteiben foglalkozik egy Kolozsvári Örzse nevű, akit kikent majomnak, »simia fucata«-nak nevez. Az adagiumhoz fűzött megjegyzése: »velut Albae Transylvanae Colosvari Erse«. (p. 223.)
