A Fővárosi Könyvtár évkönyve 1939

Kelényi B. Ottó: Egy magyar humanista glosszáí Erasmus Adagia-jához

loquax et cbstreperus« (p. 124.). Ugyancsak Nyiresire vonatkoztatja a »Promus inagis, quam condus« című adagiumot (p. 149.), egy másik alkalommal pedig, amikor az adagium az apától elfajzott fiúról beszél, szintén Nyiresi jut eszébe, (p. 229.)

Erdődi János 1519 és 1525 között volt küküllői főesperes.122) Róla, valamint Nyiresi Jánosról Pelei egy alkalommal hosszabb véleményt nyilvánít. A »Deserta causa« citnű adagiumnál ezt a megjegyzést olvassuk: »Haec dictitare in praesentia possumus de duobus Joannibus archidiaconis huius ecclesiae Albensis, qui citra pulverem citra sudorem ipsiis vix quidem sperantibus ope et patrocinio Maiorum suorum beneficia ecclesiastica amplissima adsecuti sunt. Quippe uterque fortunatior magis quam sapientior, at eos bene nummatos decorat suadela venusque.« (p. 60.) Tehát jó családi összeköttetéseik révén kerültek nem remélt nagy egyházi javadalmakba. Mind a kettő inkább szerencsés, mint okos, de sok pénzük mellett a rábeszélés tehetsége és szépségük is javukra szolgált.

A »Genuino mordere« című adagiumnál még egyszer előkerül Nyiresi, de ezúttal egy Puzdi Ambrus nevű személlyel együtt. Pelei megjegyzi: »Ego Thomas Pelei possem dicere quod Joannes Niresij et pwzdi Ambrus instar apri genuinum in me fregere.« (p. 128.) Hogy ki volt ez az Ambrus, aki Nyiresivel együtt vadkanként tört Peleire, nem tudjuk megállapítani. A gyula- fehérvári archidiakonusok között 1548-ban szerepel egy magister Ambrosius,123) de bajosan lehet a kettőt azonosítani.

A »Ne nimium callidum hoc sit modo« kezdetű adagiumnál Erasmus Titus Livius nyomán Fabius Maximusról beszél és azt mondja : »Temeritas non solum stulta verum etiam infelix plerunque est.« Ehhez fűzi hozzá Pelei a következő megjegyzést: »Hoc aevo nostro experti sumus de Michaele Paxi et Ladislao Chertijnger viris strenuis qui sub castro Sarno periere.« (p. 153.) A két hősről hallhatott Pelei Budán, de hőstettük híre Gyulafehérvárra is elkerülhetett.124)

Az egyik adagiumban Erasmus azt a gondolatot fejti ki, hogy ha vannak alacsony sorsban levő és haszontalan rokonaink, mégsem kell őket megvetni és bántalmakkal üldözni. Ehhez a tanításhoz fűzi hozzá Pelei: »Hac ratione Nicolaus meus Peleus non est reiciendus.« (p. 7.) Erről az egyetlen rokonáról közölt feljegyzése alapján feltehetjük, hogy Pelei gondolatai alacsony sorsban maradt testvére felé is szálltak néha.

Pöstyéni Gergely neve a »Non omnia possumus otnnes« kezdetű adagiumnál kerül elő, Szeremléni Ferenc prépostéval egyetemben. Az adagium arról beszél, hogy az egek ajándékaikat különbözőképen osztogatták az embereknek. Pöstyéniről ésSzeremléniröl a következőket jegyzi meg: »Informis species cui contingit ut Gregorio Pesthienij et Francisco Zeremlijenij preposito Transylvano.« (p. 142.)

Ferenc prépostról Pelei igen sok alkalommal emlékezik meg. Lehet, hogy nagyon közelről ismerte őt és céljainak elérésében az ő segítségét szintén igénybe vette. Szeremléninek az udvarban betöltött tiszte és humanista összeköttetései egyaránt ismerősek voltak és az erdélyi püspöki udvar és káptalan tagjai bizonyára sokszor fordultak hozzá ügyes-bajos ügyeikben. Pelei, miként többi ismerőséről róla is csak igen személyes ízű nem egyszer a féltékenységére és saját hiúságára jellemző adatokat közöl. Arról a Szeremléniröl,125) aki valószínűleg Cuspinianus személyén át Joan Antonius Modestus bécsi humanistával szoros kapcsolatban volt és akiről köztudomású volt, hogy tehetsége és szorgalmi révén jutott előre, Pelei az »Ex multis paleis parum fructus collegi« című adagiummal kapcsolatban