A Fővárosi Könyvtár évkönyve 1939

Kelényi B. Ottó: Egy magyar humanista glosszáí Erasmus Adagia-jához

104

hogy az elkeseredett és célját tévesztett humanistának becsmérlésekben gazdag szóáradatát még ezekben a vonatkozásokban sem vehetjük készpénznek.

A Várdaival kapcsolatos megjegyzéseket is túlnyomóan az adagiumok magyarázataihoz fűzi. A »Quid distent aera lupini« kezdetű Horatius Epistola- inak első könyvéből vett szólamot Erasmus szerint azokról szól, »Qui beneficia non ita conferunt in quo suis velut abiiciant séd ita collocant ut expendant.« Pelei a következőket fűzi ehhez: »hoc est contra Franciscum Vardai antistitem Transylvanum qui largitione corruptus caecaque cupi- ditate ductus beneficia ecclesiastica dignis iuxta et indignis citra discrimen conferre solitus est. Vagyis Várdai megvesztegethető ember volt és a vad szenvedély vezette őt az egyházi javadalmak szétosztásában is, amelyeket méltók és méltatlanok számára egyaránt szokott juttatni. Az önzés hangja azonban ebben a vádban is kicsendül, hogy tudniillik ő nem részesült tőle semmiben, (p. 41.)

Más alkalommal magyar szólammal igazolja Várdai kapzsiságát és azt a megjegyzést is hozzáfűzi, hogy utódai még nagyobb bűnösök voltak: »Franciscus Vardai antistes Transylvanus quem rustici vocitant communiter Ekewezthew Ferenc pyspek undique pecunias attrahebat ad sese, quemadmodum Caecias nubes, eius successores decern viciis instructions fuere. (p. 59.)

Sorrendben a következő megjegyzés Várdairól az adók behajtásában tanúsított könyörtelenségét bélyegzi meg az »Adamantinus, pro eo, quod est inexorabilis« című adagiumhoz kapcsolódva : »Franciscus Vardai in exigendis censibus a nobis sacerdotibus et rusticis adamantinus erat et ferreus.« (p. 79.)

A »male partum, male disperit« kezdetű adagiumhoz hozzáfűzi »ut bona et res Francisci Vardai.« (p. 83.)

Többször visszatérő vád, hogy Várdai a kölcsönvett pénzeket nem szokta visszaadni. Pelei valahányszor erről a kérdésről elmélkedik, Várdai emlékét szinte átkozódó megjegyzésekkel emlegeti. Egy alkalommal a Várdai iránti köteles szeretetének és tiszteletének oly emléket állít, hogy a Várdainak kölcsön adott pénzt az alvilág kapuőrének Charonnak ajánlja fel. Ennek fejében menjen át lelke a Styx folyó vízén: a pokolba: »de nobis misellis sacerdotibus ecclesiae Albensis Transylvanae haec dici possunt, qui a Francisco Vardai huius ecclesiae praelato pecuniam mutuaticam idest a nobis mutuo acceptam nedűm repetere, séd nec hiscere audemus, et os aperire et quum reponere non vult comprecamur ut cum ad inferos ultra stygiam transvehitur paludem, det portitori charonti pro portorio Aeaco presente. Haec meae in ilium observantiae, amoris, et devotionis, monumenta sint perpetua. (p. 85.)

A »Boni pastoris est tondere pecus non deglubere« kezdetű adagiumnál megismétli Várdai kapzsisága miatt ellene már többször említett vádját és hozzáfűzi, hogy a püspök Szent Mihály egyházának javait tönkretette: »hoc non consyderabat Franciscus Vardai bonorum divi Michaelis depopula- tor qui dictitare solebat... (p. 94.)

Ugyanezt a vádat variálja a »Mendici pera non impletur« című adagiumnál : »non solum mendici verumetiam Francisci Vardai episcopi Transyl- vani, qui mágnás inter opes inops semper auruni sitit et sarcophago contentus erit.« (p. 152.)

A »Boni viri lachrymabiles« kezdetű adagiumhoz pedig a következő előbbi vádjait még jobban hangsúlyozó megjegyzéseket fűzi: »ego Thomas Pelaeus