A Fővárosi Könyvtár évkönyve 1939

Kelényi B. Ottó: Egy magyar humanista glosszáí Erasmus Adagia-jához

105

ex ore lupi idest rapacis tyranni Francisci Vardai pecunias meas partim mutuaticas partim vi a me extortas nunquam eruere potui. Et tanquam Pluto illachrymabilis nullis flecti potuit precibus, ut solveret. Quippe durus inexorabilis, adamantinus, ferreus, et corneis fibris. (p. 168.) A »lupo agnum eripere postulant« adagiumhoz pedig ezek a bejegyzések járulnak: »sic ego Tho. Pelaeus pecunias meas a Francisco Vardai nullis praecibus rehabere potui, interea vita functus est.« Ugyancsak itt a »vulturis umbra« adagiumhoz Várdai ellen azt a vádat fűzi, hogy az elhunyt papok hagyatékát a magáénak tekintette : »sicuti Franciscus Vardai res et omnia bona sacerdotum defunctorum aufferre solebat.« (p. 169.)

Hogy mennyire nem korlátozza érzelmeinek kitörését Várdaival szemben, azt egy következő bejegyzése mutatja, amikor arról szól, hogy a káptalan tagjai Várdai haláláért imádkoztak: »Nos quoque capitulares ecclesiae albensis Transylvanae spes alebat quam maxima quod deus optimus maximus nostri misertus nostrasque afflictiones ex alto respiciens liberabit nos a Francisco Vardai episcopo et praelato nostro, qui semper lynceis contemplabat occulis quo a nobis aliquid auri argentique exterebrare, extorquere, expalpare, harpagare, rapere, emungereque possit, suis opibus non contentus.« (p. 196.)

A jobbágysággal szemben tanúsított kíméletlen bánásmódját az »Aegyptius Laterifer« szólamhoz kapcsolódó következő megjegyzésekkel bélyegzi meg: »Rustici sub Episcopatu Francisci Vardai passim simili servitutis genere citra ullam misericordiam opprimebantur et ultra hoc graviter eos ipsos taxabat non tanquam patronus séd tyrannus et depopulator, nec sacerdotes, minus, immo durius.« (p. 214.) Vagyis úgy bánt Várdai jobbágyaival, mint az egyiptomi fáraók a zsidókkal.

Ugyancsak Várdai kegyetlen adóztatása és ellenséges magatartása arra kijelentésre készteti, hogy inkább akarná életét akár Diogenes módjára is bárhol Magyarországon éppen csak tengetni, mint egy ily zsarnok alatt élni: »Franciscus Vardai Episcopus Transylvanus frequenti servitute assidua taxatione, hostili more passim bona Sancti Michaelis archangeli populabatur, quique iuxta psalmistae dictum devorabat plebem dominicam sicut escam panis, et ni diem suum obiisset, ego Thomas malui instar Diogenis ubique in Pannónia salem lingere quam sub tali tyranno degere.« Jellemző, hogy amily ritkán használja a Szentírás szavait, a Várdaira szórt vádak színezésénél a Szentírás idézetét is igénybe veszi, (p. 222.) A »Non probantis« című adagium magyarázatához, amely azokról szól, akiket nem a méltányosság, hanem a zsarnoki ösztön vezet, nem mulasztja el megjegyezni: »ut Franciscus Vardai episcopus Transylvanus«. (p. 225.)

A megvesztegethetőség vádjával ismételten fordul Várdai ellen : »Muneribus res agitur« adagiumhoz nem maradhat el a bejegyzés »apud Franciscum Vardai«. (p. 226.)

Ugyanezeket a gondolatokat még két alkalommal ismételgeti. A »sacris abstinendae manus« kezdetű adagium figyelmezteti őt arra, hogy ismét elmondja Várdaival szemben már annyiszor hangoztatott vádjait: »Ego Thomas Pelaeus hoc monitus adagio loquar ne an sileam haereo. Cogit nimirum me non loqui solum verumetiam obloqui conqueri, lamentari et doloris et moeroris et damni magnitúdó quo me Franciscus Vardai Antistes Transylvanus adfecit. Cui pecunias mutuo dedi, insuper