A Fővárosi Könyvtár évkönyve 1934
Koch Lajos : Matlekovits Sándorné-Szuk Róza naplója (A Fővárosi Könyvtár Bq 927/38. sz. kézirata)
113 nyez az ottani kisdedóvó javára. 1868. március 11-én tartja Szűk Róza utolsó hangversenyét férjhezmenetele előtt a Vigadó kistermében Humann Olga, Pauli Richard énekesek és Stocker Gyula s Neumayer B. M. zongoraművészek közreműködésével. Szűk Róza e hangversenyén Molique B. »Andante« és »Rondo«-ját, Schubert »Litánia«-ját és Servais »Szevillai borbély« ábrándját játszotta. A hangversenyen nagyszámú közönség vett részt, mely minden egyes számát nagy tapssal fogadta. Koszorút és verset nyújtottak át neki. A vers így végződik : Örökre vajha zengne gordonkád! Örökre hallgatnék szép játékod! Melyet ma élvezénk, ez est s gyönyör — Emlékünkben örökké élni fog. Ez volt Szűk Róza búcsúhangversenye férjhezmenetele előtt, mert a Pesti Napló házassági rovata szerint Szűk Róza k. a. 1868. május 23-án szombaton d. e. y210 órakor tartotta esküvőjét Matlekovits Sándor miniszteri fogalmazó, egyetemi magántanárral a Belvárosi plébániatemplomban. Az esketést Schwendtner apát végezte, vőfély gróf Degenfeld Gusztáv volt, tanuk : báró Luzsénszky és Pekáry József terézvárosi rendőrkapitány. Az esküvőn jelen voltak a Nemzeti Színház legkitűnőbb tagjai, köztük Erkel Ferenc is. Házassága után ritkán jelent meg a hangversenydobogón s akkor is kizárólag jótékonycélra. így meghívást kap a franciaországi Besançonbôl. Ötven-hatvan tekintélyes lakos aláírásával felkérik az ottani szegények javára 1869. április 15-én tartandó fellépésre. Szűk Róza, most már Matlekovits Sándorné, megígéri közreműködését és el is utazik Besançonba. A hangversenyen a »Szevillai borbély« ábrándot s Szűk Lipót »Bánk bán« fantáziáját adja elő, mely nagy tetszést keltett. Sok kitüntetésben részesítették, Nizzából hozatott csokrot nyújtottak át neki, estélyeket, kirándulásokat rendeztektiszteletére, mellszobrot készítettek róla, melynek márványból faragott példánya a Nemzeti Múzeumban van kiállítva. Ugyancsak fellépett 1869. május 12-én a Magyar gazd- asszonyok javára a Vigadóban, hol eljátszotta Servais »Szevillai borbély« fantáziáját (zongorán kísérte Schmidegg János gróf), majd Gounod trióját adta elő Bethlen Pálné és Dessewffy Júlia grófnőkkel együtt, továbbá kísérte (Schmidegg János gróffal) Rossi Mária grófnő énekét. Öt évig tartó szerelmi idill boldog befejezése volt Szűk Róza 1868. május 23-án megtartott esküvője. A napló folyamán megismerkedtünk már Matlekovits Sándorral és láttuk, hogy a pályáján szépen haladó ifjút mint szereti meg Róza mindinkább s részesíti előnyben többi, gazdagabb, kérőjével szemben. Matlekovits Sándor minden tekintetben sokoldalú, hasznos és tartalmas életet élt. A kiegyezés utáni Magyarország kiépítésében neki jutott az egyik legnagyobb szerep, melyet ritka tehetségével a legfényesebben oldott meg. Matlekovits Sándor 1842. október 12-én született Pesten. Családja birtoktalan középosztálybeli, melyet 1628-ban nemesítettek. Nagyatyja Aradon polgármester, atyja, Ignác, a szabadságharc utáni elnyomatás éveiben előbb rendőrbiztos, majd ügyvéd, utóbb bíró. Édesanyjának, Teréznek, a Király-utca 46. szám I. emeletén, ahol egyébként laktak is, volt magánnevelőintézete »für die Klassen der Hauptschule«, ahogy az akkori pesti német világban nevezték. Három gyermekük volt, Lajos, ki korán elhunyt, Teréz és Sándor. Matlekovits Sándor a gimnáziumot a piaristáknál végezte Pesten, majd az itteni egyetemen a jogi fakultást. Jogtudor lett, majd a királyi táblán köz- és váltóügyvédi oklevelet szerzett. Legszívesebben azonban tanár lett volna. (Egy ideig tanított is anyja intézetében, hol Róza résztvesz Sándor növendékeinek vizsgáján). Matlekovits pályázik a Műegyetem gazdasági tanszékére (nemzetgazdasági munkái8
