A Fővárosi Könyvtár évkönyve 1934

Koch Lajos : Matlekovits Sándorné-Szuk Róza naplója (A Fővárosi Könyvtár Bq 927/38. sz. kézirata)

102

hatása alatt történnek és hányszor megesik, hogy valamely személyről vagy eseményről valódi képet csak egy bizonyos idő elteltével alkothatunk magunknak. A pillanat hatása alatt gyakran kis dolgokat nagyobbaknak és jelentősebbeknek látunk, mint amilyeneknek azokat egy későbbi időpontból nézve ítélnők meg.

A memoár- és naplóírás minden időben divatos volt, kezdve Szent Ágoston »Vallomásaidtól Goethe »Dichtung und Wahrheit«-jéig és Bismarck »Gedanken und Erinnerungen«-jéig, nálunk Mártonfalvay Imre deák 1585-ből való emlékiratától Rákóczi Ferenc »Valiomásai«-n és Árva Bethlen Kata életírásán keresztül Kazinczy »Fogságom naplója«-ig. Nálunk egyébként 1848-tól divatozott leginkább s Kacziány Géza »A magyar memoire-irodalom 1848-tól 1914-ig« című dolgozatában (Budapest 1917) 246 emlékiratot sorol fel. Tehát a memoár- és naplóírást minden korban fontosnak tartották. Varnhagen von Ense, a kitűnő német naplóíró, mondja valahol : Egy ország napló nélkül olyan, mint egy ház tükör nélkül.

Szűk Róza, aki kivételes egyéniség megszemélyesítője volt, fiatalon lett művésszé és fiatalon arat nagy sikereket, fiatalon fogott naplóírásba. S minthogy művészetének mesterségbeli része sok áldozatosságot és pontos munkát követelt, a pontosságot átvitte a naplóírásba is. Csaknem minden napra van valami feljegyezni valója. Fontosabb alkalmaknál még aznap este — néha egy-egy kimerítő hangverseny után holtfáradtan is — leül s megörökíti a napi eseményeket. Ha nincsen nevezetesebb esemény, akkor hosszabb időközöket von össze s röviden, de mindenről beszámol. Naplójában mindenkor őszinte, hiszen sajátmagának írta. A vele történteket és a körülötte történő eseményeket józan megfontoltsággal mérlegeli és ítéli meg s ezen ítélet alapján beszéli el. Stílusa egyszerű, természetes, affektáltság nélkül való. Miután a naplót önmagának írta, természetes dolog, hogy véleményét mindenkiről őszintén megmondja. Véleményei helytállók és talpraesettek ; akiket a szereplő személyek közül máshonnan ismerünk, azokat olyanoknak ismerjük, amilyeneknek Szűk Róza látta a maga korában. Tizennégy éves gyermekleány volt, midőn a naplót megkezdte s így érthető, hogy a kezdet naivabb elbeszélő módja és stílusa az évek folyamán megváltozott, amint szerzője érettebb korú lett. Nemcsak a stílus lett érettebb, de elbeszélőmódja is változik, részletesebben mondja el a történteket, mint kezdetben. Tapasztalatait nem képes ugyan költői formában megörökíteni, de a jó naplóíró kvalitásaival rendelkezik. Ezek : kitűnő megfigyelőképessége s az a tehetsége, hogy a mindennapi élet apró megnyilvánulásaiból helyesen következtessen nagyobb dolgokra. Semmi sem kerüli el figyelmét, szeme s füle állandóan nyitva van és a körülötte levő emberek tetteit, cselekedeteit alaposan szemügyre veszi. Van érzéke a világ- színpad számára. Miután korán kerül felnőttek társaságába, hamarosan nagy emberismeretre tesz szert. Igen energikus leány, ki ügyeinek intézését maga veszi kezébe s intézi el mindenütt ; ha néha sikertelenül, az sohasem rajta múlik. Midőn Párisban jár hangversenyezni édesanyja társaságában, a huszonkét éves leány, ki teljesen ismeretség nélkül áll a világ fővárosában, olyan gyönyörűen győzi le az eléje tornyosuló, szinte legyőzhetetlen akadályokat, hogy lehetetlenség őt küzdelmében meghatottság nélkül szemlélni. Jókedve, filozófiája kudarcok esetében sem hagyja el, a maga sorsán sohasem esik kétségbe, legfeljebb az bántja, ha másokon nem tud segíteni. Mert mindenkor kész másokon segíteni. Milyen megható tanúságot tesz jószívűségéről, midőn Debrecenben hangversenyez, mint legtöbbször, csekély anyagi sikerrel, a kevés bevételből is kifizeti a Debrecenben magyar szót tanuló öccséért a kosztpénzt s ezenfelül arra is szán pénzt, hogy öccsének 14 forintért egy magyar nadrágot vegyen, mely nélkül abban az időben Debrecenben nem lehetett járni. Kevés és kölcsönvett pénzen indul el párisi hang-