A Fővárosi Könyvtár évkönyve 1932
Koch Lajos: Brahms Magyarországon
70 azonban legjobban érdekel a negyedik tétel, Rondo alla Zingarese, 2/4 presto. A rondo alla zingarese a zeneirodalomban nem újság. Haydn kettőt is írt : a d-dur zongoraverseny és a g-moll zongoratrió fináléi azok. De olyat, amelyben ennyi gyújtó hatás, olyan magávalragadó erő van, mint Brahms Rondo alla zingaresejé- ben, nem ismer még egyet a zeneirodalom. A magyar zene és a cigányos előadási modor minden jellegzetessége meg van benne. A rondo tüzes csárdással kezdődik, míg középtételében cigányos tizenhatod futamok vannak. A középső részben a száguldó tempó meglassul, a táncosok kissé megpihennek, hogy utána annál erősebben vessék magukat a tánc szilaj forgatagába. Ezt a tételt vérbeli magyar muzsikus sem tudta volna jobban megírni. Nagyszerű asszimiláló képessége lehetett Brahms- nak, hogy a Reményitől és Joachimtől hallott magyar dallamokat ilyen virtuóz módon tudta felhasználni. Ilyen nagyszabású magyaros tételt Brahms többé nem írt. A rondo alla zingarese népszerűsítéséhez újabban Dohnányi nagyszerű kétkezes zongoraátirata járul hozzá nagymértékben. Hasonlóan magyaros két másik zongoranégyesének egy-egy témája. így az a-dur zongoranégyes (op. 26.) fináléjának főtémája, valamint a c-moll zongoranégyes (op. 60.) scherzója egy helyén. Itt a lüktető c-moll 6/8 ütem átmodulál g-mollba s 5/4 taktus szünet után lassúbb csárdás jelleget vesz fel. Az egész finom kis rész mindössze tizenegy ütemen át tart s a scherzo végén természetesen megismétlődik. Gyorscsárdás fináléja van az op. 51. a-moll vonósnégyesének. E vonósnégyes első három tételén bizonyos melankólia vonul végig, csak a finálé csárdásában találunk élénkséget. E tétel főtémája idegesen szinkópáit tüzes csárdás. Már a mű lassú tételében szólaltat meg Brahms magyaros motívumokat. Legremekebb a negyedik tétel csárdása. A főtéma itt nyolc különböző alakban jelentkezik, utolsó formájában lassúvá válik, hogy aztán a befejező coda gyorsasága annál jobban érvényesüljön. Vonóshatos op. 36. g-dur (1866): Scherzójá- ban magyaros motívumok vannak (Allegro non troppo — Trio: Presto giocoso). E tétel szép példája annak, hogyan válik egy nem magyaros téma, sőt (mint a Trióban) a % ütem Brahms keze alatt magyarossá. A scherzo itt mint második tétel szerepel g-mollban, triója g-durba megy át. A magyaros rész melankolikus, valami akaratos dac van benne, míg a vidámabb keringő gyorsabb és mégis magyaros ízű. Brahms a g-moll zongoranégyes rondo zingaresejében tulajdonképen járt utakat taposott. Nem lehetetlen, hogy Brahms Haydn egyik ilyen művét (mert van némi rokonság a Brahms és a Haydn műve között), vagy más ehhez hasonlót ismert. Azonban ezen a verbunkos stíluson felül is felszívta Brahms a magyar zene sajátságait. Az az asszimiláló folyamat, amely Brahms lelkületében végbement, sokkal mélyebben mutatkozik Brahms lassú tempójú magyaros tételeiben. A magyaros motívumokat régebben csak a gyors tételben alkalmazták s nem vették észre, hogy a lassú magyar szépen figuráit dallamával ép oly jól alkalmazható, mint a gyors. Hogy Brahms lelkületében a cigányzene stílusát, a cigányos előadási modort utánzó tételekből hogyan szívódott fel a magyar zene igazi karakterisztikuma, arra legszebb példák Brahms kamarazenéjének lassú tételei. Hogy lassú tételek magyaros témákra vannak felépítve, azt Brahmsnál látjuk először, mert a műzenében az a hang, melyet itt Brahms megütött, eddig ismeretlen volt. Ilyen tételek az op. 87. zongoratrió, op. 111. vonósötös és op. 115. klarinétötös lassú tételei. Az op. 87-es c-dur zongoratrió (1888-ból) lassú tétele, az Andante con moto (a-mollban) témája egy magyar dal öt varációval. E tétel a trió legszebb része, bár kevésbé látjuk benne Brahms kedvenc munkaformáját, az áttört munkát, melyet épen a variációs tételeknél alkalmaz oly gyönyörűen. Legszebb az a része a tételnek, ahol a variációt a-mollból a-durba viszi át, a 2/4 ütemből ®/8 lesz. Valami sajátságos finomság vonul át ezen a szinkópáit ellenpontos részen. Bár piano kezdi, a dinamikát folyton tompítva, egy állandó decrescendoban
