A Fővárosi Könyvtár értesítője 1912
1912 / 5. szám - Lord Rosebery a nyilvános könyvtárakról
LORD ROSEBERY A NYILVÁNOS KÖNYVTÁRAKRÓL hogy a Mitchell-könyvtárnak csak felét átolvassa, nem volna erre a munkára egy élet elég hosszú holott az új könyveknek az az áradata, melyet szintén szükséges lenne elolvasni, megfullasztaná, mielőtt csak elkezdené a Mitchell-könyvtár könyvei olvasását. A tudományok óriási gazdagságával nem lehet többé megbirkózni. A középkorban a világ összes könyvtárai elfértek volna egy szekrényben. A legnagyobb közölük nem haladta túl a 400 kötetet. Akinek azután egy ilyen 400 kötetes könyvtára volt, az abba a szerencsés helyzetbe került, hogy tájékozódást szerezhetett a kor egész tudományában. Most senkisem kerülhet többé ebbe a helyzetbe. Beszéltek nekem egy emberről — a nevét már elfelejtettem — ki megtudott birkózni egész könyvtárak anyagával. De nem egy ember, 10—20 együtt sem tudna megbirkózni a Mitchell-könyvtár anyagával, vagy korunk egyéb könyvtárával és így, megvallom, leverő gondolatok ébrednek fel bennem, ha a tudományok megmérhetetlen tárházába lépek és elgondolom, milyen reménytelen az a törekvés, hogy az itt kínálkozó alkalmat kihasználhassuk. Az elhunyt lord Acton egyike volt a legtanultabb embereknek ; a cambridgei egyetem tanára volt, hol az újkori történelmet adta elő, összegyűjtött valami 50.000 kötet könyvet. Róla mondották, hogy képes volt életének minden napján olvasni, jegyzetekkel kisérni, megtanulni és szellemileg megemészteni egy oktáv-formájú vastag német könyvet. De még lord Acton sem jutott volna semmi eredményre, ha a Mitchell-könyvtár anyagával próbálkozott volna meg és az az oka, hogy egy ilyen elfogult és melankóliára hajló elmére, mint az enyém, az ilyen óriási könyvgyűjtemény, mint a Mitchell-könyvtáré, inkább butítóan és bántóan hat, semmint lelkesítőén. Most azonban befejezem beszédem e mélabus részét — mely csaknem könnyekre indította e nagyszámú hallgatóságot — és a vidámabb oldaláról óhajtom e kérdést tárgyalni. Visszatérek Mr. Carnegie-hez és 2200 könyvtárához. Ezeknek a könyvtáraknak az alapítása elég dicsőség volna egy életre ; amíg azonban valahol könyvtárakat óhajtanak, addig Mr. Carnegie kínálata is mindig egyenlő lesz a kereslettel. És ha úgy van, amint hírlik, hogy a nagy kínai birodalom három-négyszázmillió lakosa felébred hosszú álmából az intellektuális aktivitásra, Mr. Carnegie ebben is kétségkívül csak újabb alkalmat fog látni könyvtárak alapítására. Ez a tevékenység, mely mondhatnók körülveszi az egész glóbuszt nyilvános könyvtárakkal és melyet most is őszintén értékelünk ugyan, de amelyet — merem állítani — a jövő generáció tízszeresen fog értékelni, mestermű a jótékonyság terén. Amit Mr. Carnegie magáért Glasgow városáért tesz, az sem kevésbé jelentős. Azt hiszem nagyrészt az ö érdeme, hogy a Mitchell-könyvtár áldásait a város 14 vagy 16 kerülete élvezi. Ő segített felszerelni vagy nagyrészt ő szerelte fel ezt a tizennégy vagy tizenhat kerületi könyvtárat, melyek a Mitchell-könyvtár fényét és melegét szétsugározzák Glasgow minden részében. Ez kétségtelenül pompás eredmény, életbevágó fontosságú, azonban, hogy ha Glasgow tizenhat kerülete már el van látva könyvtárakkal, két olyan szempont találjon kielégülést, amelyek nélkül a könyvtárak hiábavalók volnának. És ez a két szempont a publikum étvágya és Ítélőképessége. Ami az olvasás iránti vágyat illeti : vagy ösztönszerű, vagy a nevelés eredménye. Ez a vágy egyre terjed és azt hiszem, nemsokára általános lesz. Az ítélőképesség kérdése sokkal súlyosabb, mint az olvasásé. Ha valaki belekerül a Mitchell-könyvtárba és ha megkérdezzük, hogy milyen könyvet akar, Ítélőképesség híján fogalma sem lehet róla, hogy mit válasszon. Ugyanazzal a szomorúsággal fog a polcokra tekinteni mint én, de még nagyobb megdöbbenéssel. Az ítélőképesség fejlesztéséhez vezető kell és a vezetésnek ez a szükséglete teremtett napjainkban egy új és előkelő hivatást : a könyvtárosét. Carlyle azt mondta — egyébként azt hiszem : tévesen, talán gúnyolódva — hogy a legjobb egyetem egy könyvtár ; ha azonban ez így van, akkor a könyvtáros ennek az egyetemnek kancellárja, vicekancellárja, rektora és valamennyi tanárja egy személyben. Ezek a könyvtárosok — legkevesebb kétezerkétszáz ember, mert hiszon minden Carnegie- könyvtárra jut legalább egy — évente összegyűlnek a világ minden részéből ide Angolországba, hogy megbeszéljék tapasztalataikat és jó tanáccsal támogassák egymást munkájukban. Glasgow városnak jutott az a szerencse, hogy ennek az új hivatásnak legkitűnőbb képviselőjét a magáénak mondhassa. Mr. Barett az, akinek a Mitchell-könyvtár kimondhatatlanul sokat köszönhet; ő gyűjtötte serényen, féltő gondossággal és olyan könnyelmű bőkezűséggel, amennyire csak eszközei megengedték, mindazt, ami egy ilyen nagyszerű könyvtárhoz tartozik. (Éljenzés.) Különös nagy örömmel hallom, hogy Burnsre vonatkozó gyűjteménye talán a legnagyobb a világ összes hasonló gyűjteményei között; teljes biztonsággal állíthatnánk ezt, ha nem kellene tekintetbe vennünk az amerikai privát gyűjtemények kincseit, melyek olyan leküzdhetetlen hatalomként állnak ez ország könyvvásárló közönségével szemben. Azt hiszem e könyvtár Burnsre vonatkozó könyveinek 260 270
