A Fővárosi Könyvtár értesítője 1912
1912 / 5. szám - Lord Rosebery a nyilvános könyvtárakról
LORD ROSEBERY A NYILVÁNOS KÖNYVTÁRAKRÓL tanúsítok, ha azt mondom, hogy 10—10 közhely volt minden egyes beszédben a közül a huszonkétezer beszéd közül, amely a Carnegie könyvtárak alapításával kapcsolatban elhangzott, a Mitchell könyvtárat és más népek könyvtárait nem is számítva. Kérdem már most Önöket, Hölgyeim és Uraim, hogyan vállalkozzék egy gyakorlatlan szónok, élete alkonyatán arra feladatra, hogy a St. Andrew Hall-ban ötezer glasgowi polgár előtt meghallgatásra érdemes dolgokat mond a nyilvános könyvtárakról ? Mert szavamat adom rá, hogy amikor kétezerkétszáz könyvtár dolgát hallottam és amikor Mr. Carnegie azt mondotta nekem, hogy az elsőt — Dumferlineben — én nyitottam meg, akkor úgy éreztem, mintha valamennyit én nyitottam volna meg. Az általam megnyitott könyvtárak százainak az elhangzott közhelyek ezreinek a gondolata lidércnyomássá lett, amely mindig megrabolt az álmoktól, ha arra gondoltam, hogy ismét könyvtárt kell megnyitnom. És most, ha valami módon eltérek azoktól a frázisoktól, amelyek az ilyen funkciókat rendesen kisérni szokták, nem érzek hajlandóságot sem arra, hogy fenntartás nélkül magasztaljam, sem arra, hogy fenntartás nélkül elitéljem ezt az intézményt. A kettő között ingadozom és Bileam szerepét játszom, mert becsületesen be kell vallanom, hogy amikor beléptem a könyveknek ez irdatlan felhalmozása közé — száznyolcvanezer kötet könyv közé — akkor rút kedvetlenség vett rajtam erőt. (Derültség.) Tudom azt kellene éreznem, milyen felemelő dolog, hogy ekkora tömeg könyv van összehordva e falak közé és hogy óriási olvasó tömegeknek válnak majd hasznára. Ezt kellene éreznem, de nem ezt érzem. Mély szomorúságot érzek, ha végig tekintek ezen az irdatlan tömeg könyvön, ezen a könyvtemetőn, mert hiszen ezeknek a könyveknek legnagyobb része végre is halott könyv. Szeretném megkérdezni Mr. Barret-et — hivatkozván egész tudására — hány valóban élő könyv van az egész Mitchell- könyvtárban, olyan könyv, amely nem maradhatna ki innen, úgyszólván időálló könyv? A könyvtárban van — azt mondták nekem — száznyolcvanezer könyv. Nincs e között százezer olyan — kérdeztem ma reggel Mr. Barret-et — amelyet soha senki sem kért? Mr. Barret diplomatikusan kitért a válasz elől. Ha azonban az igazán élő könyvek percentszáma valóban nagyon alacsony — és félek tőle, meg kell állapodnunk benne, hogy nagyon alacsony, mert egy-egy könyvről csak 2—3 generáció múlva állapíthatjuk meg, hogy él-e. Ha tehát a valóban élő könyvek percentszáma olyan rendkívüli módon alacsony az egészhez képest, a halott vagy félig élő könyveknek micsoda rettenetes temetője akkor az olyan nagy könyvtár mint ez is itt. Egyrésze ezeknek a könyveknek valóban tökéletesen halott: nincs az a bolondok házából elszabadult lény, aki érdeklődnék irántuk. Egy része félig élő. Néha néha egy-egy kóbor amatőr vagy vándor diák kéri őket, valamely könnyelmű vagy nagyon is kiváncsi pillanatban. Nincs szomorúbb gondolat reám nézve e könyvtárba való belépéskor annál, hogy a könyvtárban levő könyvek nagy része halott-könyv. Olyan, mintha feléd fordított csupasz hátuk vonaglana, mintha könyörögnének, jöjjön valaki, aki kimenti őket a pornak és a feledésnek abból a meddő régiójából, amelybe többnyire érdemük szerint sülyedtek le. De ez nem az egyedüli lehangoló szempont, amelyből én ezeket a könyvtárakat nézem. Ha a könyvekre tekintek, Írójuk minden inspirációja és reménye megelevenedik előttem. Minden könyv egy irót jelent, kinek talán e könyv megírása koronázta meg életét, de hány meghiúsult ambíciót, csalódott reményt, összezúzott törekvést képvisel minden könyvespolc a Mitchell könyvtárban ? Gondoljunk csak a meghiúsult remények és irodalmi törekvések hosszú precessziójára, amint a biztos sír elé vonul ; az ifjú író reményeire, ki első szonettjét vagy cikkét küldi a helyi lapnak vagy annak a férfinek a reményeire, ki egész életét szenteli egy olyan elvi kérdés tanulmányozására, melylyel ki sem törődik. A csalódásnak, a hajótörött életnek és reménynek mekkora tömegét képviseli egy nyilvános könyvtár. Itt vannak foliánsok, melyekkel ami nemzedékünk már nem tud bánni, regények, melyek olyan Ízetlenek, mint a szódavíz, ha egy hétig nyitva állott. (Derültség.) Bár úgy tudom, regény csak igen kevés van a Mitchell-könyvtárban és ezek is természetesen a legjobbak közül valók, nincs közöttük egyetlen olyan véres történet sem, amely az ifjúságot bűnre vezeti. Regények, melyek ízetlenek, mint az állott szódavíz, prédikációk kötegei, melyek csupán a szerzőik örömére szolgáltak, politikai beszédek, melyek még unalmasabbak mint a prédikációk, elfeledett tudományok tömege, érvényét vesztett történelem, jelentéktelen emberek életrajzai. — Nagyjában ezekből áll egy nyilvános könyvtár. Amint előre mondtam, épen annyi rosszat tudok egy könyvtárról mondani, mint ahogyan dicsérni tudnám, de most még tovább megyek és megvilágítok egy másik szempontot, mely csaknem hasonló lehangoltságot kelt bennem. E könyvek legnagyobb része tudást tartalmaz ; ha most az egyén helyzetére gondolok, ki szemben áll az élő vagy szunnyadozó, esetleg holt tudások e rettenetesen nagy tömegével, mely a Mitchell-könyvtárban felhalmozva van, megvallom, elrémülök. Ki is vállalkoznék e könyvek elolvasására? Ha önök közül valaki, akár a legfiatalabb is annak szentelné egész életét, 267 268
